A NAV szerint Gáspár "Győzike" Győző mégsem sikkasztott

Az adóhatóság legfrissebb döntése szerint Gáspár Győző mégsem sikkasztotta el édesapja cégének a pénzét, még csak adót se csalt. A NAV költségvetési csalás és sikkasztás miatt indított nyomozást Gáspár ellen, melynek során tavaly még házkutatást is tartottak vidéki otthonában.

Azzal vádolták Gáspárt, hogy az édesapja érdekkörébe tartozó egyik cég számlájáról 50 millió forintot vett ki, ami után nem adózott. A Blikk szerint most kiderült, hogy a vádak nem állják meg a helyüket, vagyis az időközben sikkasztás miatt indult büntetőeljárást is meg kell szüntetni.

"Most mindenki megtudja, hogy én tényleg nem vagyok bűnöző, nem tettem semmi rosszat" - nyilatkozta a Blikknek Gáspár, aki saját bevallása szerint még nem is meri elhinni a döntést. "Annyi bántás, támadás ért minket, hogy már nem is látom a fényt az alagút végén" - mondta.

Gáspár ügyvédje, Szilágyi Roland szerint az adóhatóság új eljárásában, amire a Kúria kötelezte, megállapította, hogy ügyfelének nem volt olyan ötvenmilliós bevétele, amely a sajátja lett volna, amely után adót kellett volna fizetnie. Szerinte ez egyben azt is jelenti, hogy "záros határidőn, azaz heteken belül" a lefoglalt vagyonát is vissza kell kapja ügyfele.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.