Erdogan vezet a török választáson, akár már ma behúzhatja az elnöki posztot

külföld
2018 június 24., 17:23
comments 218

A hivatalban lévő államfő, Recep Tayyip Erdogan szerezte a legtöbb szavazatot a Törökországban vasárnap tartott előrehozott elnökválasztáson a Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) által ismertetett első részeredmények szerint. A szavazatok 27,2 százalékának feldolgozása után Erdogan 58,2 százalékkal vezet.

A második helyen Muharrem Ince, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) államfőjelöltje áll 27,3 százalékkal. Őt Meral Aksener, a Jó Párt (IP) jelöltje követi 7,6, majd Selahattin Demirtas, a Kurdbarát Népek Demokratikus (HDP) börtönben ülő egykori társelnöke 5,7 százalékkal. A két utolsó helyen álló jelölt együttesen alig haladja meg az 1 százalékot.

Ez a választás azért is fontos, mert mindegy ki nyer, az ország politikai rendszere minenképpen parlamentárisról elnökire változik, tehát a végrehajtó hatalom feje immár nem a kormány, hanem a köztársasági elnök lesz.

Erdogan és Ince között a különbség a feldolgozottság előrehaladtával csökken. Amennyiben Erdogan meg tudja szerezni a szavazatok legalább ötven százalékát, az államfőválasztás az első fordulóban véget ér és ő lesz a Törökországban életbe lépő végrehajtó elnöki rendszer első államfője. Ha nem érne el abszolút többséget, két hét múlva, július 8-án a mostani választás első két helyezettje között második fordulóra kerülne sor.

photo_camera Recep Tayyip Erdogan Fotó: BULENT KILIC/AFP

Az elnökválasztással egy időben rendezett parlamenti választásokon szintén Erdogan pártja, a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP), valamint a nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) alkotta pártszövetség szerezte a legtöbb szavazatot.

A pártszövetség a szavazatok mintegy 18,2 százalékának feldolgozása alapján 49,9 százalékkal áll az első helyen. Az AKP-nak külön 50,1 százaléka és ezzel 368 képviselője van az 550-ről 600 fősre bővülő török parlamentben, a MHP-nek pedig 12,8 százaléka 55 mandátuma.

Az ellenzéki pártszövetség jelenleg 27,5 százalékkal rendelkezik. Ezen belül a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) a szavazatok 17,3 százalékát, a nacionalista Jó Párt (IP) a 8,9, az iszlamista Aranykor Pártja (SP) pedig a 1,3 százalékát szerezte meg. A kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) a voksok 8,3 százalékát birtokolja és ezzel nem lépi át a parlamenti küszöböt. A szövetségben induló pártok akkor is bejutnak a törvényhozásba, ha nem érik el a 10 százalékos határt. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.