Ha hiszik, ha nem, úgy néz ki, hogy mégse lesz drogmentes az ország két éven belül

POLITIKA
2018 június 27., 05:36
comments 77

Kedden mutatták be a magyar kábítószerügy területén dolgozó szakemberek tanulmányukat, melyben a Nemzeti Drogellenes Stratégia (NDS) eddigi eredményeit értékelik.

Eredményeket mondtam? Bocsánat, ez a szófordulat félreértésekre adhat okot. Eredmények ugyanis a szó pozitív értelmében nincsenek. A területen dolgozó szakértők, állami szerveknél dolgozók és civilek fókuszcsoportos megkérdezésével készült értékelésük szerint szinte minden terület stagnál, ha éppen nem romlik.

Romlás pont a két legfontosabb kategóriában érzékelhető:

  • az elmúlt években sikerült csaknem felszámolni a prevenciót.

Míg régebben több mint harminc drogprevenciós program működött az országban, most már csak nyolc szervezet foglalkozhat ilyesmivel. 

  • A prevenció szétverése hatással van a kezelésekre is. 

Régebben a megelőzéssel, ártalomcsökkentéssel foglalkozó programok referálták a fogyasztókat a kezelésekre. Ezek megszűnésével már nincs, aki terelgesse őket, és még a szakemberek se tudják mindig, hogy melyik felépülési program létezik még, melyik szünetel vagy szűnt meg teljesen.

A kábítószerek hozzáférhetőségét se sikerült csökkenteni a szigorúbb hatósági fellépéssel. "Összességében elmondható, hogy a stratégia félidejében alig valósult meg valami a kitűzött célok közül, a forrás továbbra is kevés, a szakemberek érzik a stigmatizációt és a kommunikáció hiányát. Ráadásul az NDS többnyire elérhetetlen és irreális célokat tűzött ki maga elé, mint hogy 2020-ra drogmentessé teszik az országot" - foglalták össze lesújtó kritikájukat a szerzők. (Via Magyar Narancs)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.