Az angol válogatott minimalista játékkal ugyan, de évtizedek óta nem látott hatékonysággal hasít az oroszországi világbajnokságon, és már a legjobb négy között jár. Anglia ellenfele az elődöntőben az eddig két hosszabbításos, büntetőpárbajjal megspékelt meccset vívó – és nyerő, ez a ’90-es, Maradona-féle argentinokat leszámítva unikum – horvátok lesznek, úgyhogy most az egész ország vébé-lázban ég:

52 év elteltével játszhat újra vb-döntőt a szigetország csapata.

Dörömböl a "Coming home"-kampány, sorra születnek az önironikus mémek és viccesre vágott videók, Gareth Southgate kapitánynak pedig komplett kultusza van kiépülőben. Egyetlen egy játékos nem kap csupán a szeretetözönből: a helyzetek sokaságát elpuskázó, látszólag önző és haszontalan támadó, Raheem Sterling.

Sterling az idei Premier League-évadban 18 góllal és 10 gólpasszal zárt, és az idény egyik legjobb játékosának tűnt. Bérelt helye volt Pep Guardiola rekordokat döntögető Manchester City-jében, a katalán sztáredző pedig nem győzte magasztalni a szezon során. A válogatottban ezzel együtt régóta szenved: 41 meccsen összesen 2 gólt lőtt eddig (Litvánia és Észtország ellen), 2015 ősze óta pedig egyáltalán nem volt eredményes a nemzeti csapatban.

A csatár megítélését csak bonyolítja, hogy a torna előtt kisebb botrányba keveredett: a bulvársajtó felkapta a lábán lévő tetoválást, amely egy gépfegyvert ábrázol, mondván, ezzel rossz példát mutat a válogatottnak szorító gyerekeknek. Sterling később azzal vágott vissza, hogy az édesapja halála miatt - a férfit lelőtték amikor Sterling még csupán kétéves volt - viseli a tetoválást, amelyet ráadásul még nem is fejeztek be. A botrány ezzel együtt jelentősen befolyásolta a támadó megítélését a szigetországban, főleg, hogy

Sterling nagyjából azóta pária a fél ország szemében, hogy a Liverpooltól fiatal, de már elismert játékosként a Manchester City-hez távozott.

Erre rakódott most rá egy újabb dimenzió, azzal, hogy a csatár meglehetősen féloldalasan teljesít a világbajnokságon. Gólja nincs, gólpasszt szintén nem osztott még ki, ellenben Gareth Southgate a Belgium elleni utolsó, lényegében tét nélküli csoportmeccs kivételével mindannyiszor a kezdőcsapatba jelölte őt. Ráadásul övé lett a tízes mez is Rooney visszavonulása után.

Sterling a Svédország elleni negyeddöntőn (2-0) három ziccert rontott el azzal, hogy kulcspillanatban rosszul döntött, így hiába a győzelem, a BBC meccs utáni szavazásán a szurkolók messze őt látták a csapat legrosszabb teljesítmény nyújtó játékosának. Ez egyébként eddig az angolok összes meccsén így volt: ha csak a drukkerek véleményéből indulunk ki, úgy tűnhet, hogy Sterling a nehezék az angol válogatott kíméletlenül hasító szekérén.

A valóság persze egészen másképp fest

Az eset azért rendkívül érdekes, mert ritkán tapasztalható élességgel világít rá az egyszeri néző és a szakma látásmódjának különbözőségére a futballban. Főleg, hogy az angol szaksajtó nem túl gyakran megvillantott keménységgel állt bele a vitába, és nagyjából hasonló mértékű vehemenciával kezdte védeni Sterlinget, mint amilyen keményen a drukkerek beleszálltak a játékosba:

link Forrás

Gary Neville, a United korábbi legendája, és a jelenlegi talán legtöbbet foglalkoztatott, leginkább elismert angliai televíziós szakértő szintén nem sokat kertelt. Szerinte szimplán undorító, amit a szurkolók Sterlinggel művelnek:

"Az a bánásmód, amit a szünet alatt a közösségi médiában kapott, felháborítóan visszataszító és abszolút nincs arányban azzal a teljesítménnyel, amit a pályán nyújtott."

Hasonlóan vélekedik egyébként a körülugrált szövetségi kapitány, Gareth Southgate is, aki nem győzi hangsúlyozni, mennyire hisz játékosa hasznosságában.

"Az előző öt-hat meccsünkön, közvetlenül a torna előtt formációt váltottunk. Ebben Raheem szerepe kulcsfontosságú: ahogyan rágyorsít a mélyen védekező ellenfelekre, ahogyan visszalép a labdákért, ahogyan váltogatja a pozícióját, és ezzel manipulálja az ellenfél védőinek helyezkedését - ez mind fantasztikus. Nagyon fontos része a csapatjátékunknak."

link Forrás

Sterling játéka azért elképesztően fontos az angoloknak, mert

• az eddigi ellenfeleik (Tunézia, Panama, Kolumbia, Svédország) elképesztően mélyen védekeztek velük szemben;
• rajta kívül nincs olyan játékos a csapatban, aki kis területen is képes felgyorsítani a játékot.

A támadó játékának két nagyon fontos dimenziója van. Egyrészt az, hogy folyamatosan változtatja a helyét a pályán, és időnként nagyon mélyen visszalép labdákért, amivel területet nyit a társaknak (Lingard, Alli). Másrészt Sterling az, aki egy-egy ilyen visszalépés után képes lefordulni, megtartani a labdát, vagy egy-két pimasz csellel megindulni, és felgyorsítani a csapat játékát.

Kolumbia ellen Sterling 44-szer sprintelt, amivel kiemelkedett a teljes mezőnyből. Svédország ellen 46-szor tette meg ugyanezt, és ismételten ő volt a legjobb a pályára lépők közül. Ez a mutató persze önmagában semmit nem mond, de ha hozzátesszük azt is, hogy Sterling egymaga háromszor cipelte be a labdát a svéd tizenhatoson belülre, miközben a teljes angol válogatott mindössze hatszor volt erre képes, akkor már jól látszik:

Sterling sok minden lehet a csapatban, de nehezék biztosan nem.

Tény, hogy a helyzetkihasználása borzalmas, és jó döntéseket sem képes hozni a támadó harmadban, de ezzel játékának erényei nem nullázódnak ki teljesen. Sőt: amikor helyette két posztriválisa, Marcus Rashford, és Jamie Vardy játszott az angol csapatban, akkor a válogatott semmivel sem tudott több veszélyt jelenteni ellenfelei kapujára, mint Sterlinggel - sőt.

Az igazság tehát valószínűleg a számegyenes két végpontja között van: Sterling nem botrányosan gyenge nehezék, de nem is félreértett húzóember, ahogyan a szaksajtó beálltja. Játékának kevésbé látványos részletei kifejezetten hasznosak, ám amikor effektíve nála van a labda, már ritkán tud jól teljesíteni. Megítélése a futball követésének lakmuszpapírja is lehetne:

akik csak a labdát hajlandóak figyelni egy meccsen, valószínűleg a falat kaparják Sterling megoldásai láttán. Akik viszont érdeklődnek a csapatjáték mélyebb részletei iránt, és hajlandóak meccsnézés közben azt is figyelni, mi történik a labdától távolabb, azok hajlamosak lesznek túlértékelni a támadó mozgásainak jelentőségét.