Az ENSZ megtiltotta a fegyverszállítást Dél-Szudánba

külföld
2018 július 13., 17:50
comments 28

Öt évvel a polgárháború kitörése után az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) pénteken fegyverembargót rendelt el Dél-Szudán ellen. Az Egyesült Államok által kezdeményezett határozatot a BT kilenc tagországa támogatta, míg Oroszország, Kína, Etiópia, Bolívia, Egyenlítői-Guinea és Kazahsztán tartózkodott.

Nikki Haley amerikai ENSZ-nagykövet a szavazás előtt hangsúlyozta, hogy Dél-Szudán népe hihetetlenül sokat szenvedett már, ideje, hogy véget vessenek az erőszaknak.

De közben Tekeda Alemu, Etiópia nagykövete úgy látta, hogy a fegyverembargó alááshatja a dél-szudáni békefolyamatot, amelyben előrehaladást a közép-afrikai ország szomszédjainak közbenjárásával sikerült elérni. Alemu felhívta a figyelmet arra is, hogy az Afrikai Uniót és hat kelet-afrikai országot tömörítő IGAD regionális szervezet álláspontja szerint nem most van a megfelelő ideje az ilyen lépéseknek.

Akuei Bona Malwal dél-szudáni ENSZ-nagykövet szintén azt hangsúlyozta, hogy a határozat aláássa a békét, hozzátéve, hogy a dokumentum arculcsapás azoknak a szervezeteknek, amelyek békét próbálnak teremteni Dél-Szudánban.

A Szudántól 2011 óta független Dél-Szudánban 2013 decemberében mérgesedett el a viszály az eltérő etnikai csoporthoz tartozó Salva Kiir elnök és akkori helyettese, Riek Machar között, aminek következtében polgárháború tört ki. Az országban azóta sem állt helyre a béke, elnökválasztást sem tartottak azóta.

Kiir és Machar, illetve más fegyveres ellenzéki csoportok az utóbbi hetekben több béketárgyalást is folytattak mások mellett a szomszédos Szudán elnökének a közbenjárásával, a múlt hét végén pedig megállapodtak a hatalommegosztásról.
Az egyezményt azonban kedden elutasította Machar tábora, ami után a jubai parlament csütörtökön kitolta Kiir elnök mandátumát 2021-ig, amit az ellenzék azonnal elítélt.

A szemben álló felek legutóbb 2015 augusztusában írtak alá békemegállapodást, de az egyezmény nem vetett véget a konfliktusnak. A békeszerződéssel 2016 júliusában létrehívott egységkormány napok alatt összeomlott, és harcok törtek ki a fővárosban, Jubában.  Karen Price birt ENSZ-nagykövet a pénteki határozattal kapcsolatban rámutatott: a dokumentum nem a békefolyamatról szól, hanem az emberek védelméről. (Reuters/MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.