Áramszünet miatt elmaradt a kenyai áramszolgáltató 1,2 milliárdos sikkasztással gyanúsított vezetőinek a meghallgatása

Egyel több napot kell zárkájukban várakozniuk a kenyai áramszolgáltató, a Kenya Power 1,2 milliárd forintos sikkasztással gyanúsított vezetőinek, mert

bírósági meghallgatásuk egy áramszünet miatt félbeszakadt.

A bíróság épületében hirtelen koromsötét lett, így nem lehetett lefolytatni a tárgyalást.

Ken Tarus vezérigazgató és elődje, Ben Chumo, továbbá a vállalat nyolc másik vezetője a vád szerint szabálytalanul ítélt oda szerződéseket alvállalkozóknak, például azoknak is, akik 1,2 milliárd forint (408 millió kenyai shilling) értékben szállítottak le használhatatlan transzformátorokat a cégnek. (Via The Star)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.