Hahó, észrevetted, hogy Trump elnök éppen most mért súlyos csapást Orbán Viktorra, az illiberalizmusra, az újpopulizmusra, az újnacionalizmusra és a világot néha már-már befalni látszó seggfejkommentelő-kultúrára?

Mostanáig biztos voltam benne, hogy hazaáruló, a szónak abban az értelmében, ahogyan azt például a magyar politikusok is használni szokták, egyszerűen nem létezik.

A kifejezést eleve elinflálták azzal, hogy azt az esetek 99 százalékában az “olyan ember, aki nem ért egyet velem/a pártommal” értelemben szokták használni, emiatt ráragasztják boldog-boldogtalanra, márpedig azt még a hazaárulók létezésében őszintén hívők is nyilván érzik, hogy ha csak századannyiszor is elárulnák a hazát, mint ahányszor a dolgot ki szokták mondani, akkor szegény haza már réges-rég nem létezne. Oké, azt még én is el tudtam képzelni, hogy nagyritkán tényleg előfordulnak olyan korrupt alakok, akik egyszer-egyszer tényleg átadnak a haza biztonsága szempontjából fontos információkat más országok titkosszolgálatainak és ezzel tényleges hazaárulást követnek el. De róluk, a műfaj jellegéből következően sohasem hallhatunk.

Úgyhogy finomítsuk úgy a dolgot, hogy mostanáig biztos voltam abban, hogy akit nyilvánosan lehazaárulóztak, az nyilván soha, egyetlen esetben sem volt az, így hazaárulás a szó közkeletű értelmében végül is nem létezik.

"I have great confidence in my intelligence people, but I will tell you that President Putin was extremely strong and powerful in his denial today"

Erre most jött Donald Trump és a pártfüggetlen (sőt a republikánus és trumpista oldalról még erősebben érkező) amerikai reakciókat olvasva állítólag sikerült elárulnia Amerikát, ráadásul élő, egyenes adásban, a fél világsajtó kamerái és mikrofonjai előtt, a helsinki elnöki palota sajtótájékoztatók rendezésére szolgáló termében, úgy, hogy közben ott állt mellette az, akinek elárulta a hazáját.

Trump, ha valaki nem hallotta volna tegnap, azzal követett volna el hazaárulást, hogy egy Twitter-bejegyzés tömörségével kimondta: ő jobban elhiszi Putyin elnöknek, hogy az oroszok nem avatkoztak bele az amerikai választási kampányba, mint az amerikai titkosszolgálatoknak azt, hogy rengeteg bizonyíték szerint dehogynem.

Egy, a saját mindenkori állami szerveiben és intézményeiben hagyományosan - és jó okkal - nem megbízó közép-európai olvasónak talán furcsa, sőt egyenesen bizarr, de az amerikaiak tényleg mélyen hisznek a hadseregben és a titkosszolgálatokban és nem tudnak nagyobb árulást elképzelni, mint ha valaki nyilvánosan meghazudtolja ezeket, és egy idegen hatalom vezetőjének ad igazat velük szemben.

Nemcsak Amerika ügye

Bár ez még szűk 24 óra távlatából is az utóbbi évek egyik legnagyobb amerikai botrányának tűnik, Trump mondatának szerintem van egy, a szimpla hazaárulásnál sokkal fontosabb, az Egyesült Államok helyett az egész világra, azon belül Magyarországra és Orbán Viktorra is erősen kiható vetülete.

Az a nehezen definiálható és megnevezhető, de annál pontosabban érzékelhető mozgalom/politikai filozófia/korszellem, aminek a különféle megnyilvánulásait cimkézték már alt rightnak, populizmusnak, újpopulizmusnak, illiberalizmusnak, újnacionalizmusnak, orbánizusnak, trumpizmusnak és új világrendnek is (és amire én személy szerint csak “kommentelőkultúraként” szoktam gondolni) sok mindent szeretne, de a legjobban talán a régi szavak és fogalmak kiürítését, majd megsemmisítését.

Nem feltétlenül azért, mert az új világrend hívei aljas, gonosz alakok lennének: valamilyen fokon minden új szellemi mozgalom megpróbálkozik a világ saját szempontú újrafogalmazásával, amibe abszolúte beletartozik a régi fogalmak elutasítása. A kommentelőkultúrának viszont a szokásosnál is sokkal fontosabb eleme - a lényegének nevezni viszont talán már túlzás lenne - hogy teljes kiüresítsen és elutasítson minden olyan fogalmat, amire az elmúlt fél évszázadot meghatározó liberális demokrácia épült.

Sőt az is nagyon fontos nekik, hogy a fogalmakról, illetve a tényekről, eseményekről való kommunikációt magát is megsemmisítsék, lehetetlenné tegyék.

  • Bármi, amit a másik oldal mond, üres szócséplés,
  • Minden csak vélemény és minden vélemény egyenrangú
  • Igazából nincsenek is tények, csak vélemények
  • Aki tényekről és objektíven megközelíthető valóságról beszél, az eleve hazudik
  • Azé a helyes vélemény, akivel egyetértek, más mérce ennek eldöntésére nem létezik
  • Nincs is megismerhető valóság, csak támogatható vagy elutasítandó értelmezések
  • Aki érvelni próbál bármivel, az is hazudik
  • Minden fake news, amit annak nevezünk
  • Ezért minden hagyományos sajtótermék definíció szerint csak fake news-gyár lehet

Ez néhány a mozgalom fontos tézisei közül.

És ez az oka annak a néha már paródiába forduló fake news-ozásnak vagy álhírezésnek, amit például Trump vagy Orbán Viktor művel, illetve a hagyományos sajtó elleni indulatos támadásoknak és megsemmisítő hadjáratoknak is. A “fake news”-t kiáltók ma már jellemzően maguk sem azt gondolják, hogy X lap vagy Y hírszájt effektíve hírhamisító lenne. A fake news már régen nem azt jelenti, hogy egy adott hírt vagy újságot konkrétan azzal vádolnának meg, hogy az tudatosan, politikai célzattal valós hírt hamisít vagy a semmiből kitalál, hanem csupán annyit, hogy a beszélő nem ért egyet azzal vagy esetleg ezen továbblépve a megcímkézett újság fizikai megsemmisítésére készül.

Mivel én mindenféle gondolkodású emberekkel szoktam kommunikálni, így alt rightosokkal, harcos illiberálisokkal és orbánistákkal is, kifejezetten gyakori élményem, hogy miután, egy furcsa hobbimnak hódolva, nyilvánosan, bizonyítékokat gyűjtögetve megcáfoltam valami, józan ésszel első olvasásra is gyanús álhírt, privát cseten - gyakran tényleg jóindulatúan, fejtágításnak és nem beszólásnak szánva - közlik velem, hogy tényleg nem értem-e, hogy tökéletesen mindegy, hogy az adott esetben konkrétan mi történt, a lényeg a nagyobb kép, amiben viszont úgyis nekik van igazuk.

A csata nem akörül zajlik, hogy valaki igazat mond-e, hanem akörül, hogy lehetséges-e egyáltalán igazat mondani, illetve hogy ki az, aki megmondhatja azt, amit korábban “igaz”-nak neveztünk.

A divatos felfogás szerint nem az az érdekes, hogy valahol mi történt, hanem az, hogy mit lehet belőle kihozni.

Az új világrendet praktikusan sokkal egyszerűbb úgy megszabni, hogy az eddigi szavak egyszerűen már nem jelentenek semmit. Egy üres telekre, zöldmezős beruházásban épült ház mindig olcsóbb és hamarabb elkészül, mint az, amit egy régi felújításával és részbeni átépítésével próbálunk felhúzni.

A liberális demokráciára acsarkodó orbánizmus-trumpizmus csak akkor fog győzni, ha minden formát, fogalmat és kapaszkodót szétzúzott már, amire a mostani világunk épül. És ebben a harcban kiemelten fontos a régi fogalmak totális relativizálása.

Trump viszont éppen ezen a kulcsponton mért tegnap  óriási csapást a kommentelőkultúrára azzal, hogy - feltehetőleg rövidlátó önmentésből, a potenciális perbe fogásától megijedve - a létező legnagyobb nyilvánosság előtt bizonyította be, hogy az olyan “régi” és “meghaladott” fogalmak, mint a lojalitás, a hazaárulás és igazság igenis bírnak valódi tartalommal. Azzal, hogy mindenki előtt befeküdt Putyinnak és sokak szemében legalábbis elárulta a hazáját, nem is önmagát leplezte le igazából. A tett igazi lényege az arra adott reakciókban és a potenciális következményeiben rejlik. A világ egy pillanatra kijózanodott - de Amerika mindenképpen - és rádöbbent, hogy a régi jó dolgok egyáltalán nem szűntek meg létezni amiatt, hogy egy rakás - de összességében a törpénél is törpébb kisebbséget alkotó - hangos kommentelő együtt kiabálta CSUPA NAGYBETŰVEL ÉS EZER!!!! FELKIÁTÓJELLEL!!! - hogy ezek már nincsenek.

Kiderült, hogy persze, hogy léteznek számonkérhető és sokak által osztott morális értékek, legfeljebb a hangosan kiabálásban és kereplőzésben azt hittük, hogy az ilyesmi már a múlté.

A nép nevében 

Trump blamájának van még egy fontos tanulsága, ami az illiberalizmus ellenfeleinek persze nem új hír, a támogatóinak ilyen nyílt formában talán annál inkább: az amerikai elnök látványosan bebizonyította, hogy a nép (a rendes amerikai/magyar/török dolgozó emberek) nevében fellépő újpopulizmus vezetőit talán csak a saját személyes boldogulásuk motiválja. 

Trump, az amerikai kisemberek, munkanélküli gyári munkások és társaik nevében fellépő Emberek Embere simán hajlandó volt nyilvánosan megalázni a rá szavazó amerikaiak szemében vitathatatlanul igen fontos intézményeket. Mindezt attól való félelmében, hogy esetleg kiderül, hogy vaj van a fején. Még az sem zavarta ebben, hogy mindehhez a hazája hagyományos Legnagyobb Ellensége biztosította a díszletet. Ha az újnacionalista mozgalom egyik legmarkánsabb vezetőjének szemében ennyit ér a nemzeti büszkeség az egyéni sorsához képest, az idővel a leghűségesebb híveit is elgondolkodtathatja. Nemcsak Amerikában.

A dolog Orbán Viktornak és trollcsapatának is figyelmeztető pofon. Nem azonnali megrendítő csapás természetesen, sőt pillanatnyilag szúnyogcsípésnek sem érzékelik, de annál mélyebbre hat. Feketén-fehéren kiderült, hogy a “régi világ” morális vinnyogása, pepecselő igazságkeresése, nevetséges hisztijei és szándékosan vállalt puhapöcsűsége nem meghaladott kacatok, hanem nagyon is élő dolgok. Hülye, aki azt gondolja, hogy Trump morális arcraesése egy kicsit is meggyengítette volna magyar elvbarátja hatalmát. Még a sajátját sem fogja feltétlenül. Most pont annyira néz ki úgy, hogy Orbán Viktornak hatalmában áll totálisan felszámolnia a szabad sajtót, mint két nappal ezelőtt, és még sok-sok évig központilag megírt, célzatos üzenetekkel tömni a magyar emberek döntő többségének agyát.

De ez a kis közjáték is megmutatta, hogy a lényegi kérdésekben mégsem győzhet a kommentelőkultúra.

Annak ugyanis még ebben az állítólagos új világban is van következménye, ha kiderült, hogy a troll pénzt kap a kommentjeiért.

Az alt right, az újpopulizmus, az illiberalizmus, az újnacionalizmus, az orbánizmus, a trumpizmus és az egész állítólagos új világrend közkatonáinak közös motivációja a frusztráltkommentelő-hozzáállás: én vagyok az okosabb és ügyesebb, én érdemelném meg az adminjogot, amit azért nem ismer el a fórum - pedig a szíve mélyén nyilván mindenki velem ért egyet, hiszen nekem van igazam -, mert engem üldöznek és szándékosan elnyomnak a szemét cenzor mostani adminok. Az ellenségeim támogatásával. De most majd jól megfingatom őket azzal, hogy az egész fórum előtt leleplezem az aljasságaikat, aztán kitúrom őket, hogy a végén csak az én kommentjeim jelenhessenek meg.

Mindannyian tapasztalhattuk, hogy egy igazán motivált, pár fős kommenttroll-csapat milyen elképesztő sikerrel tud elhallgattatni nála százszor több normális fórumtagot, hihetően hangzó hamis vádakkal bemocskolni pár fontos törzskommentelőt, személyeskedéssel, parasztkodással és némi fenyegetéssel előbb elkedvetleníteni, aztán elkergetni a korábbi hangadókat, majd egyszer csak átvenni a szót. De azt is mind megtapasztalhattuk, hogy mi jön ezután, elkerülhetetlenül: a normális többség egy ideig tűr, sőt sokáig csak a fröcsögők hangja hallatszik, aztán a tömegnek egyszer csak elege lesz, kivonul és csinál magának egy normális fórumot, levlistát vagy zárt csoportot, az agresszív frusztráltak meg újra magukra maradnak.

Donald Trump tegnap az a sztárkommentelő volt, aki azzal lett nagykutya, hogy megállás nélkül az adminokat gyalázta, de akiről egyszer csak kiderült, hogy titokban ő maga szerezte meg a kizárólagos adminjogot, ráadásul egy konkurens IT-cég támogatásával, miközben nem titkoltan arra készül, hogy kizárja az összes, neki nem tetsző júzert.

Hogy Orbán Viktor mit fog erre reagálni? Talán felgyorsítja az Index beszántását és további százezrekhez próbálja meg eljuttatni a hatalmon maradásához szükséges célzott üzeneteket, miközben még intenzívebben próbálja manipulálni, elkedvetleníteni vagy éppen megfélemlíteni az őt nem támogatókat. De ha van egy kis esze, mostantól nem gondolja olyan magabiztosan, hogy mindezt következmények nélkül teheti meg.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.