A Naprendszer szélén rejtőző óriásbolygót keresték, 12 holdat találtak

Nagyon messzire akartak nézni, de végül sokkal közelebb bukkantak felfedeznivalóra amerikai csillagászok. A Carnegie Tudományos Intézet kutatói a Naprendszer határán feltételezett óriásbolygó nyomait kutatták volna a chilei Cerro Tololo Interamerikai Obszervatórium teleszkópjára telepített új képrögzítő rendszerükkel, amikor kvázi véletlenül észrevették a szerencsés együttállást, hogy a Jupiter és széles környékének egésze is a látókörükbe került.

Ez azért szerencsés, mert a Jupiter körül amúgy nem egyszerű még felfedezetlen objektumokat találni. A Naprendszer legnagyobb bolygója körül keringő nagyobb objektumokat már ismerjük, a kicsik meg olyan aprók és halványak, hogy a bolygó körüli területre fókuszáló távcsövek az amúgy a rendszer legfényesebb bolygójának fényétől nem láthatják azokat. Ráadásul ezek a spéci teleszkópok elég szűk területek áttekintésére alkalmasak csak.

Most viszont a Jupiternél sokkal messzebb akartak nézni, így végül a teljes óriásbolygórendszer ráfért összesen négy felvételre. Ez alapján már 2017 márciusában azonosítottak tíz új potenciális holdat, idén májusra pedig már a pályaadataikat is sikerült megerősíteni, így bebizonyosodott, hogy a 1,5-5 kilométer átmérőjű űrsziklák valóban szabályos pályán mozognak a Jupiter körül, vagyis valóban annak holdjai.

Összesen 12 új holdat sikerült azonosítani. A Jupiternek így már 79 azonosított holdja van. Ez alapján azt is gondolhatnánk, hogy egy tucatnyi új hold már nem oszt, nem szoroz, és még csak nem is igazán érdemes.

Hát, de.

A 12 új holdból kettő a bolygóhoz viszonylag közeli pályán mozog, valószínűleg egy, a Naprendszer 5 milliárd éves története során felrobbant nagyobb hold maradványai. Ezeknél érdekesebb az a kilenc új hold, amely a bolygótól távol, a Jupiter forgásirányával ellentétes irányban kering a bolygó körül, vagyis retrográd pályán mozog. Ezek szintén egy nagyobb, szétrobbant hold maradványai lehetnek, de létezésük több kérdést is felvet.

Például azt, hogy mi robbanthatta szét a holdat, aminek a maradványai? De az is érdekes, hogy minden jel szerint ezek egy befogott hold maradványai lehetnek.

A 12. hold pedig a legkülönlegesebb. Annyira, hogy ennek még nevet is adtak. A Valetudo azért érdekes, mert a Jupiter többi holdjától eltérő pályán, mozog, ráadásul a 9 retrográd hold pályáját is keresztezi, így az is lehet, hogy ez a hold robbantotta szét azt a holdat, amiből a retrográd holdak keletkeztek. (Via NatGeo)

November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Hogy elérjük a kitűzött célt, kérjük támogasd rendszeresen a 444-et!

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.