Pár lépésnyire voltak a tengertől, de semmit se láttak a füsttől

"Majdnem elérték a vizet", írja a New York Times a görögországi tűzvész 26 halálos áldozatáról, akiknek az elszenesedett maradványait egy tengerparti villa kertjében, pár lépésnyire a vízhez vezető szűk lépcsőtől találták meg. Voltak köztük, akiket összeölelkezve ért a halál.

Matin, az Athéntól mindössze 40 kilométernyire lévő népszerű üdülővároson pillanatok alatt söpörtek végig a lángok. "Füstszag volt, de csak szag" - mesélte a lapnak Antonis Ciongiosz, a hatvanéves vízszerelő, akinek víkendháza van a városkában. "Két órával később már minden lángolt". Addigra már késő volt menekülni. A városból kivezető utat lángokkal körülölelt autók állták el. "Egyetlen menekülőút volt, a tenger" - mesélte, egy keskeny ösvényre mutatva, amin elmondása szerint száznál is többen próbáltak lejutni a vízhez a lángok elől.

Matit pillanatok alatt vették körül a lángok, esély se volt elmenekülni.Fotó: Ayhan Mehmet/Anadolu Agency

A villa kertjében bennégett áldozatoknak nem sikerült a kijutás. Bár csak pár lépésnyire voltak a parti szikláról a vízhez vezető szűk lépcsőtől, a gomolygó füstben semmit se láthattak, minden jel szerint eltévedtek.

Persze a tenger maga is rejtett veszélyeket. Sokan úgy döntöttek, inkább kiúsznak a nyílt vízre, hátha onnan ki tudja menteni őket egy hajó. Ez nem mindenkinek sikerült, voltak, akik vízbe fúltak, mielőtt bárki a segítségükre siethetett volna. Pedig a környék halászai és a hatóságok tucatnyi hajóval indultak a mentésükre. Nyolcszáz áldozatot sikerült is kimenteni a partról. A partiőrség 19 túlélőt a vízből húzott ki, de négy vízbe fulladt áldozat holttestét is kiemelte.

Tűzoltók és önkéntesek próbálják oltani az Athénhoz közeli Kinetánál az erdőtüzet.Fotó: VALERIE GACHE/AFP

Az attikai tűzvésznek a legutóbbi jelentések szerint legalább 74 halálos áldozata van, ez az utóbbi évek legsúlyosabb katasztrófája. A görög kormány háromnapos nemzeti gyászt rendelt el az áldozatok emlékére. A tűzvész teljes településeket semmisített meg. Rafina polgármestere, Evangalosz Burnosz szerint falva "eltűnt". Több mint ezer épület semmisült meg, köztük az ő otthona is.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.