Nem sokan írhattak eddig kishazánkban olyan külföldi klubról bemutató cikket, amely történetének legnagyobb sikere egy másodosztályban elért 18. hely, valamint a Football League Trophy, avagy egy harmad- és negyedosztályú csapatok számára kiírt kupasorozat megnyerése. Ez a közép-angliai kék-fehér gárda azonban mindenképp megér egy misét, és nem csupán azért, mert a város püspöki székhelynek számít. Remekül felépített és jól hierarchizált megfigyelőhálózat, alaposan megtervezett átigazolási stratégia, fillérekért megszerzett, aztán hatalmas profittal eladott tehetségek, átjáró a Non-League és a Premier League vagy a Championship között. Ez a Peterborough United!

Aki esetleg az alacsonyabb osztályok átigazolási híreit is előszeretettel pörgeti, az olvashatta, hogy a Peterborough United az elmúlt hetekben több mint 5 millió fontot kaszírozott három játékos elpasszolásával: Jack Marriott a Frank Lampard által irányított Derby Countyhoz tette át a székhelyét 3 millió font ellenében, Gwion Edwards az Ipswich Townban kezdi meg az előttünk álló szezont (érte 700 ezer fontot fizettek), míg Leonardo da Silva Lopes a Wigan Athleticben folytatja. Az ő árát nem hozták nyilvánosságra, sajtóinformációk szerint az összeg 1,5 és 2 millió font közé esik. A Peterborough Unitednél konkrét átigazolási összegekről egyébként is elég nehéz beszélni, mert az értékesített labdarúgók szerződésébe rendre olyan záradékot rögzítenek, hogy az eladást követően minden pályára lépés alkalmával további 10 ezer font illeti meg őket egészen addig, míg ez az összeg el nem éri az 1 millió fontot, vagyis a 100 szereplést! Premier League klubok esetében ugyanez az apanázs 20 ezer font/meccsszám - 2 milliós plafonig. Ennek következtében

egy Premier League klubnak 1 millió fontért elpasszolt, ott pedig stabil kezdővé váló labdarúgó idővel többet hozhat a konyhára, mint mondjuk egy dupla ennyiért a másodosztályba eladott,

ám ott csupán a kispadkoptatásig jutó illető.

Marriott, Edwards és da Silva Lopes esetében nem is az eladásukért kapott összeg, hanem inkább a profit lehet érdekes: Edwardsot ingyen kaparintották meg 2 éve a Crawley Towntól, míg da Silva Lopes saját nevelésű játékos. Hármuk közül egyedül Marriott aláírásáért kellett átigazolási díjat fizetniük, méghozzá 450 ezer fontot a Luton Townnak tavaly nyáron. Ő pedig rendesen meghálálta ezt a befektetést: egy szezon alatt 33 találatig és 5 előkészítésig jutott a copfos gólvágó. Azonban ha azt hinnéd, hogy idén nyáron csupán szerencsés a lapjárás számukra, és fortuna istenasszony (sic!) fogja a kezüket, akkor jobb tisztázni: az elmúlt évtized leforgása alatt a 'Posh' közel 30 millió font tiszta hasznot - az adott labdarúgó eladási összegéből levonva a megszerzéséért fizetett pénzmag - könyvelhetett el egy kezdőcsapatnyi játékos értékesítéséből. Álljanak itt legnagyobb üzleteik a teljesség igénye nélkül:

- Britt Assombalonga a Watford csatárnövendéke volt, de ötöd- és negyedosztályú kölcsönjátékok jutottak neki osztályrészül. Itt figyeltek fel rá a Peterborough megfigyelői, és került aztán a London Road stadionba 1,7 millióért cserébe. Egy év alatt annyi gólt termelt, hogy a Nottingham Forest 6,2 milliót sem sajnált letenni érte.

- Ennél is gyorsabban futott be Dwight Gayle, aki a nem túl jegyzett Dagenham & Redbridge csapatát hagyta hátra a Peterborough hívására - 550 ezer font volt az ára -, aztán rá fél évvel később már vitte is Crystal Palace majd' 5 millióért. Leigazolásának oka lehetett az is, hogy 2007-ben már vásároltak ugyanonnan egy támadót Fryék: a később skót válogatottságig jutó Craig Mackail-Smith 160 ezerért jött, 2,5 milliórt pedig ment - Brighton volt a célállomás.

- Ryan Bennett a Grimsby Town szerelését váltotta a Peterborough kék mezére 2009 őszén 600 ezer fontos átigazolási kupertáért, aztán a Norwich Cityben kötött ki bő 3 évvel később, 3,5 millióért.

- Conor Washington 2014 januárjában került a klubhoz a Newport Countytól 550 ezer font ellenében, úgy, hogy előtte másfél évvel még postásként dolgozott és szabadidejében a kilencedik ligás St Ives Townban rúgta a bőrt. 2016-ban 3 millió fontért vitte el a QPR.

- Paul Taylor a belgiumi légióskodása után már közel egy kerek esztendeje csapat nélkül tengődött, amikor a Peterboroughnál bizalmat szavaztak neki 2011 márciusában. A következő év augusztusában az Ipswich Town 2 millió fontot is hajlandó volt átutalni a játékjogáért.

- Lee Tomlin a Rushden & Diamonds csatáraként riogatta az ötödik ligás ellenfelek hálóőreit, amikor a Peterborough felkínálta neki a profi ligás szerződést, a csapatának meg 220 ezer fontot. Az üzlet létrejött, Tomlin itt is termelte a gólokat, amiért aztán a Middlesbrough 1,7 millió fontot fizetett érte.

- Aaron McLean a szintén ötödosztályú Grays Athleticet hagyta hátra, hogy utána a Hull Citybe kerüléssel a következő lépcsőfok is következzen karrierjében. Rajta keresztül kerek egy milkó állt a házhoz: 200 ezerért jött, 1 millió 200 ezerért ment.

A siker egyik fő letéteményese nem más, mint a sztahanovista Barry Fry, aki akár a legvégsőkig is képes elmenni aktuális csapata sikeréért.

Még a Barnet menedzsereként például azon kapták rajta a rendőrök, hogy hajnal négykor a gyepet nyírja a délutáni rangadóra készülvén - állítása szerint nem tudott aludni, így hát kijött valami értelmeset csinálni -, de arra is akadt példa a Birmingham City-s időszakában, hogy egy médium tanácsára mind a négy szögletzászlónál pissantott egyet, így próbálván levenni az állítólagos rontást a stadionról. A különc Fry saját bevallása szerint évente laza hetvenezer mérföldet kocsikázik megtekinteni azokat a tehetségeket, akiket a klub alapos munkát végző scoutjai beajánlanak neki. Amikor pedig úgy véli, hogy újabb csiszolatlan gyémántra leltek, akkor azt jelzi az ízig-vérig 'Pool-drukker Darragh MacAnthonynak, az együttes ír származású elnökének, aki 2006-os kinevezésekor csupán még 30 éves volt, amivel a Football League történetének legfiatalabb elnöke lett. Ezt követően a focibolond MacAnthony is meggyőződik a játékos képességeiről, ám mindig a gárda aktuális menedzseréé az utolsó szó: addig nem igazolnak le senkit, amíg ő rá nem bólint az üzletre. Tehát nem hoznak döntést a feje fölött, és még véletlenül sem szákolnak be olyan focistákat, akiket az edző nem tud elképzelni a játékrendszerben.

Többnyire azok lesznek a befutók, akik megfelelnek az alábbi négy kritériumnak:

1.) Fiatalok

Bizony, a Peterborough háza táján jóformán már akkor rájöttek, hogy nem érdemes idősebb, 30-hoz közeledő játékosokat vásárolni, amikor Mateschitz még nem is hallott az SSV Markranstädtról. Bizonyítja ezt többek között az is, miszerint a mostani keretben is csupán három 27 évnél idősebb arcot találunk - az egyik matuzsálemnek a 28 éves kapus számít -, az átlagéletkor pedig mindössze 23 és fél év.

2.) Non-League együttesben rúgják a bőrt, vagy rendelkeznek amatőr focis múlttal.

Az amatőr futballt megjárt labdarúgók - meglátásuk szerint - ambíciózusabbak, motiváltabbak.

3.) Nagy-Britannia valamelyik szegletéből vagy Írországból érkeznek

Így nem kell attól tartani, hogy az első keményebb ütközést vagy belépőt követően hazáig szaladnak, és az akklimatizálódással sem kell törődni és egy kiadós eső sem lesz hatalmas újdonság számukra (Somália füstölő torka vagyok).

Az ezredforduló óta összesen hat olyan labdarúgó érkezett a klubhoz, akit nem a brit szigeteken székelő együttesből szereztek meg:

- Souleymane Coulibaly (Bari - Olaszország, 2015 július)
- Andrew Fox (Midland-Odessa - Egyesült Államok, 2015 július)
- Gabriel Zakuani (AEL Kalloni - Görögország, 2014 január)
- Robert Pervan (NK Pajde - Svájc, 2012 augusztus)
- Chris Kanu (Top Oss - Hollandia, 2003 július)
- Shane Huke (Rochedale Rovers - Ausztrália, 2003 július)

Közülük Gabriel Zakuani Angliában nőtt fel és az AEL Kalloninál töltött félszezont leszámítva mindig angol csapatai voltak, Souleymane Coulibaly a Tottenhamnél nevelkedett, Andrew Fox pedig angol, csupán tanulmányai miatt költözött az Egyesült Államokba, majd vált ott közben profi labdarúgóvá. Még a csuklóból rávágások előtt: ez még véletlenül sem azért van, mert az alacsonyabb osztályú gárdák nehezebben tudnak focistákat magukhoz csábítani "külföldről". A tavalyi League One szezonban például 28 labdarúgó érkezett Nagy-Britannián és Írországon kívülről, közülük 21-en először kóstolhattak bele a brit futball szépségeibe.

4.) Csatárok

MacAnthonyék nagyon is tisztában vannak azzal a már számtalanszor bebizonyított ténnyel, hogy a piac leginkább a csatárokat árazza túl. Nem véletlen, hogy a klub történetének 9 legdrágábban értékesített futballistájából 8 is támadó.

"No de akkor mégis hova lesz az a rengeteg della, amit az átigazolási piacon kaszíroznak?"

kérdezhetné a picit sem korrupt tulajdonosoktól hemzsegő magyar futballközegen szocializálódott egyszeri olvasó teljes joggal, azonban ezen esetben inkább Pétervásári Egyesülésnek hívnák a klubot, és most más okból ragadtam volna klaviatúrát velük kapcsolatban.

A játékoseladásokból befolyó összegeket a megfigyelőhálózat bővítésére, valamint az utánpótlásba fektetik Leonardo da Silva Lopes és Jermaine Anderson személyében pedig már az első olyan fecskék is megjelentek, akik azt bizonyítják, hogy utóbbi esetben is jó helyre megy a pénz. Ezen felül az átigazolási piacon is egyre nehezebb helyzetben vannak, hiszen a sokadosztályú kiscsapatok időközben rájöttek: ha a Peterborough United érdeklődik keretük valamely tagja iránt, akkor ott bizony hatalmas üzlet van kialakulóban, amivel hosszú évekre megalapozhatják a klub jövőjét, anyagi helyzetét. Ilyeténképpen egyre jobban meg is kérik az árát ezeknek a játékosoknak.

Ha úgy nézzük, akkor a Peterborough United némi túlzással a modernkori futball Robin Hoodja:

kalmárokat megszégyenítő módon gombolják le a tehetősebb PL- és Championship gárdákat, majd a forgatják vissza a pénzt a sokadosztályú futballba,

ahol szinte évente szűnik meg egy-egy patinás múlttal rendelkező csapat akkora tartozások miatt, ami durván egy - hasamra ütök - West Ham Unitedben padozó játékos heti bére. Eközben pedig esélyt adnak azoknak a berobbanni vágyó fiatal tehetségeknek belépni a profi ligába, akik valamilyen oknál fogva kipottyantak az akadémiai képzésből, vagy be sem kerültek oda, és huszonéves korukra már mindent megélt férfit nevelt belőlük a non-league darálója.

A cikket a Britannia legújabb nyári szerzeménye és eddigi törzskommentelője, Boró Péter jegyzi.