Gyerekek ezreit kínozzák meg, mert családjuk szerint megszállta őket a gonosz

  • Nigéria az afrikai kontinens gazdaságilag egyik legerősebb országa, de a lakosság egy része még mindig középkori babonákban hisz.
  • Ezek a hiedelmek olyan erősek, hogy még saját gyermekeiket is képesek súlyosan bántalmazni miattuk.
  • A szegény vidékeken rendre vádolnak meg gyerekeket boszorkánysággal, akiket aztán megkínoznak vagy elüldöznek otthonról.
  • A helyi pünkösdi felekezetek lelkipásztorai az élen járnak a boszorkányvádak terjesztésében. Ez pénzügyileg is megéri nekik.
  • Az ország óriási filmipara is ontja magából a boszorkányfilmeket, ráerősítve a babonára.

Egy hároméves kislány ül a padon Calabar városának egyik pincéjében, Nigéria délkeleti részén. A lábai alig érik a földet, és éppen a tini nindzsa harci teknőcöket nézi a tévében.

Nehéz elhinni róla, de ő egy boszorkány.

Éppen ezért van a két testvérével a pincében, amely valójában egy menedékhely. Egy tévé, féltucat matrac és egy kulcsra zárt ajtó, ennyi. Utóbbi magukat a gyerekeket védi a külvilágtól. A menedék olyan gyermekek számára nyílt, akiket boszorkánysággal vádoltak meg. Átmeneti szálláshely, addig amíg nem találnak számukra egy befogadó családot. A bökkenő csak az, hogy nem találnak, hiszen melyik család akarna befogadni egy gyereket, akit a saját szomszédai, sőt a saját családja kiálltott ki boszokánynak?

Az amerikai Pulitzer Központ rendszeresen finanszírozza újságírók projektjeit. Az egyik támogatottjuknak, Marc Ellisonnak júliusban jelent meg a cikke a BBC-n. Ellison a nigériai boszorkányüldözésekről írt.

Hiába Nigéria az afrikai kontinens gazdaságilag egyik legerősebb országa, az ország egyes részein olyan erősen élnek a babonák, hogy rendszeresen vádolnak meg boszorkánysággal kisgyerekeket.

Hogy aztán erre hivatkozva megkínozzák, machetével bántalmazzák vagy épp a fákhoz kössék őket napokra, így próbálva kiűzni belőlük a gonoszt.

A gyerekek boszorkánynak bélyegzése új jelenség, csupán a 90-es években kezdett el terjedni, előtte inkább az idős asszonyok voltak célkeresztben. Egy kimutatás szerint viszont 2008-ban Nigéria két délkeleti tartományában már közel 15 ezer gyerekre sütötték rá azt, hogy lepatkált a gonosszal.

A BBC cikke nagyon alaposan bemutatja, hogyan játszik közre a boszorkányvádak terjedésében a szegénység, a helyi pünkösdi egyház és a nigériai gazdaság egyik húzóágazata: a filmipar.

A nagymama hirtelen betegeskedni kezdett, és rögtön megtalálta a bűnösöket: a saját unokáit

Amikor vége a mesefilmnek, a hároméves kislány, akit az újságíró csak Comfortnak nevez (és leszögezi, hogy a cikkben egy gyerek sem szerepel a saját nevén), arrébb tántorog. Eközben láthatóvá válik a háta, azon pedig tengernyi kiégetett seb,

egy tűzforró machete nyomai, amellyel vallomásra próbálták kényszeríteni.

Februárban Comfort és a nővére, a 15 éves Hope és az ötéves fiútestvérük még a nagyanyjukkal éltek Akampka mellett. A szüleik nem sokkal azelőtt haltak meg, így a nagyszülő vette magához őket.

A nagymama már alapból nagyon furcsán nézett rájuk a szüleik halála miatt (amelyet a cikk nem részletez), de amikor elkezdett betegeskedni és fogyni, fogta a gyerekeket, és elvitte őket a helyi templomba. Ott pedig a helyi lelkipásztor megvádolta a gyerekeket boszorkánysággal.

A nagymama számára hirtelen minden értelmet nyert, a lánya és a veje halála, illetve a saját betegsége is. Pedig utóbbinak nagyon egyszerű volt a magyarázata: a nő HIV-fertőzött volt, de nem szedte a gyógyszereit.

A gyerekek bűnei közé olyan dolgok tartoztak, mint például a rosszaságuk (ami talán nem volt annyira meglepő, tekintve, hogy fiatalok voltak, és elveszítették a szüleiket),

vagy például az, hogy elvágták a ruhaszárító kötelét.

Nem sokkal később a szomszédok is tudomást szereztek arról, hogy a nagymama boszorkánynak hiszi az unokáit, ezért megjelentek és elkezdték verni a gyerekeket, akik próbáltak menekülni, de végül elfogták és megkötözték őket.

Majd felmelegítették a machetét és azt követelték, hogy a gyerekek vallják be a boszorkányságot, közben a machete felhevült lapjával verték őket.

Ez reggeltől délutánig ment, egészen addig, amíg a gyerekek még azt is bevallották, hogy ők ölték meg a saját szüleiket is.

Marc Ellison a gyerekekkel való találkozás után meglátogatta azt a templomot, ahol boszorkánynak kiáltották ki őket. Egy iszapból összetákolt épületről van szó. Az embert, aki boszorkánynak nyilvánította őket, nem találta ott, csak egy lelkipásztort. Ő azt mondta, hogy a templomból senki sem tesz ilyesmit, ott ugyanis “nincs boszorkányság”. Amikor azonban az újságíró nem hagyta abba a kérdezősködést, elismerte, hogy korábban volt dolguk “rossz szellemekkel és démonokkal”, amelyekben a környéken sokan hisznek.

A gyerekeket végül a bácsikájuk vitte el a rendőrségre.

Hiába a sok bántalmazás, a hatóságok még egy vérmintát sem képesek postázni

A három testvér tulajdonképpen még egész olcsón megúszta, vannak gyerekek, akiket boszorkányság miatt élve megégetnek, megmérgeznek vagy cementet itatnak velük. Egy 2010-es Unicef-jelentés szerint az áldozatok között tipikusan sok a sérült gyerek: fogyatékossággal élők, betegek vagy epilepsziások. Vagy a kezelhetetlen a gyerek, akik engedetlenek, lusták vagy visszahúzódóak.

Boszorkánysággal vádolt gyerekek egy menedékhelyen NigériábanFotó: SUNDAY ALAMBA/ASSOCIATED PRESS

A nigériai törvények tiltják, hogy bárkit is boszorkánysággal lehessen vádolni, a nemzetközi gyermekjogi egyezmény pedig úgy anblokk tiltja a gyerekek bántalmazását. Van olyan nigériai tartomány, ahol még külön jogszabályba is foglalták, 10 év szabadságvesztéssel  büntethető az, aki boszorkánysággal vádol gyerekeket. Mindhiába.

A törvények ellenére a rendőrség nem tud mit kezdeni a boszorkányüldözőkkel, 10 év alatt senkit sem ítéltek még el. Annyit sikerült elérni, hogy a támogatásokból menedékházakat nyissanak a megkínzott és kitagadott gyerekek számára.

A kormány szerint ők minden tudomásukra jutott esetben fellépnek a gyülekezetek és a hitszónokaik ellen. A rendőrség azonban láthatóan nem áll a helyzet magaslatán. Sokszor a helyi civil szervezeteknek kell lobbizniuk azért, hogy nyomozás induljon konkrét ügyekben. Egy ilyen szervezetet vezet James Ibor ügyvéd is: jogi képviseletet látnak el, és menedékházakat üzemeltetnek. Az ő menedékházukban él jelenleg Comfort és a két testvére.

Ibor beszámolt egy esetről, ahol az apa megmérgezte két gyermekét, mert azt hitte, hogy boszorkányságot űznek. Ibor szerint bűnös volt, de a helyi rendőrségnek egyszerűen nem volt rá pénze, hogy elküldje a gyerekek vérmintáit a lagoszi központnak, hogy megerősíthessék a haláluk okát.

Egy évre rá, a gyerekek teste még mindig a hullaházban volt, az apa pedig nem került bíróság elé.

A probléma nem csak a szegényebb országrészre jellemző, fél évvel ezelőtt például 40 gyereket mentettek ki egy “sámán” kínzókamrájából, amely az egyik nagyvárosban működött.

Boszokánysággal vádolt gyerekek, akiket a saját családjuk bántalmazott.Fotó: SUNDAY ALAMBA/ASSOCIATED PRESS

Ibor szerint az is nehezíti a munkájukat, hogy egyszerűen nem jutnak bizonyítékokhoz, a gyerekek családja és a közösségek, amelyben élnek, ugyanis egyáltalán nem segítőkészek. Ez nem csoda, az esetek nagy részében ők maguk bántalmazzák a gyerekek arra hivatkozva, hogy megszállta őket a gonosz.

Teszik mindezt a mindennapi életük szerencsétlenségeire mutogatva:

  • Egy fiút megvert a családja, mert lerobbant a családi motorbicikli.
  • Egy lányt megkorbácsolt az apja, miután elveszítette az állását.
  • Egy nő nem szülte meg időben a gyermekét, két kisgyereket tettek felelőssé érte.

Ezeknek a gondoknak a nagy része azonban inkább vezethető vissza a szegény életmód kilátástalanságára, mint a természetfelettire.

A cikk szerint azonban a helyi pünkösdi egyház felekezetei nagyon határozottan győzködik az embereket arról, hogy a gondjaik hátterében boszorkányság áll (hangsúlyozva, hogy nem mindegyik egyházi közösség vesz részt a boszorkánynak titulált gyerekek üldözésében). Az előbb említett nő például később egészséges gyermeket szült, előtte azonban még ellátogatott Akpabuyo városának templomába, és tanácsot kért a helyi lelkipásztortól.

Ő pedig boszorkányságnak nyilvánította az esetet, a gyerekeket egy pálmafához kötötték, és machetével akarták kiverni belőlük a boszorkányságot.

Ezek számára a lelkipásztorok számára a gyerekek egyszerű célpontot jelentenek, akik könnyen hibáztathatóak minden, a családot ért szerencsétlenségért és a szegénységért. Egyes felekezetek ráadásul nem is csak a spirituális jólét miatt foglalkoznak boszorkányüldözéssel,

hanem mert ez rendkívül jó üzlet is.

Marc Ellison a cikkéhez való anyaggyűjtés során két ördögűzésen is részt vett. Az egyiket Gideon Okon lelkipásztor tartotta, aki egy sárga pólóban imádkozott három gyerek fölött állva, akiket boszorkánysággal vádoltak meg.

“Isten felnyitotta a szemem, hogy lássam a bajokat, innen tudom, ki a boszorkány” - mondta. Ha viszont a rituálékról van szó, azoknak megan az ára. Egyes “szellemek” eltüntetéséért akár 556 dollárt is elkér, de hajlandó akár alkura is a szülőkkel.

Ez rengeteg pénz, az átlagkereset nigéria keleti részében csak napi 1 dollár.

A lelkipásztor - aki korábban egy építkezési cégnél dolgozott - később észbe is kapott, és javított, akkor már azt mondta az újságírónak, hogy a rituálénak nincsen ára, de elfogad “felajánlásokat”.

És mit tesz, hogy eltűnjön a gyerekekből a boszorkányság? Órákon keresztül énekel, imádkozik, majd egy fura, zöldes folyadékot itat meg a gyerekekkel. Ez a folyadék az első dolog, amelyet három nap kényszerkoplalás után a gyerekek inni kapnak.

Van benne víz, pálmaolaj, homok, falevelek és százlábú is. “Isten közölte velem az összetevőket” - magyarázta a férfi.

A gyerekek csak akkor számítanak megtisztultnak, miután kihányták az egészet,

Okon példája is mutatja, hogy a boszorkányság elleni harccal jól lehet keresni. Ez a vallási fanatizmussal átitatott harc azonban Nigériában jóval több hideg számításnál. A pünkösdi felekezetek a 70-es évek óta egyre népszerűbbek az országban, ez a felekezeti irányzat pedig sokkal direktebben képzeli el a jó és a rossz küzdelmét a világban, mint más keresztény egyházak.

A narratívájuk szerint ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha valakinek rosszra fordul a sorsa, az a rossz erőknek köszönhető, és a jólét elérhető, ha az embert nem akadályozza a természetfeletti. Azaz a világ egy állandó harc csatatere az isteni és a démoni erők között.

Ezek a hiedelmek nagyon erősen élnek Nigériában.

Tele a videótéka boszorkányos filmekkel

Van egy ágazata a nigériai gazdaságnak, amely vastagon benne van abban, hogy az országban ennyire elterjedt a babona: ez pedig a nigériai filmipar, azaz Nollywood.

Az afrikai ország filmipara szárnyal, évente 2500 filmet készítenek, ehhez csak az indiai, azaz a bollywoody filmipar mérhető, vagy akár maga Hollywood. Ezek között a filmek között vannak komédiák, romantikus filmek, gengszerfilmek, és vannak vallásos tematikájú filmek is. Nigériában szinte mindenhol ezeket a filmeket játszák - a tévében, a buszon, a fodrsáznál -, de népszerűek más afrikai országokban is.

A gonosz iskolája, a Boszorkányok családja, a Boszorkányok iskolája - ezek mind olyan filmek, amelyek Nollywoodban készülnek és amelyekben gyerekeket ábrázolnak boszorkányként.

A leghíresebb ilyen jellegű nollywoodi film pedig az End of Wicked (A gonosz vége). Ez az Amadi családról szól, a történet szerint a nagymamáról kiderül, hogy boszorkány, az ő hatására csatlakoznak a szektához a gyerekek is, akik a film során azt tervezik, hogy meggyilkolják a saját szüleiket.

A filmet 1999-ben mutatták be és egy egyházi felekezet finanszírozta. A felekezet vezetője szerepel is a filmben, egy lelkipásztort alakít, aki végül megsemmisíti a boszorkányszektát. A filmet már a bemutatása után azzal vádolták, hogy felkorbácsolta az indulatokat, és gyermekek megbélyegzéséhez vezetett, elsősorban azzal, hogy elmosta a határokat a valóság és a fikció között.

Gondoljunk csak bele, egy valódi lelkipásztor alakítja benne saját magát, a film pedig utal is rá, hogy egy dokumentumsorozat része.

Ezt a képet egyébként, amelyet a boszorkánysággal foglalkozó filmek sugallnak az országról, több nigériai is kikéri magának, mondván, hogy az országukat és a népüket primitívnek és babonásnak állítják be. Az End of the Wickednek sokak szerint nagy hatása volt az ország filmgyártására, James Ibor azt mondta, ha az ember besétál egy nigériai tékába, a filmek egy jó részének a boszorkányság lesz a témája.

Ez egyébként a nollywoodi filmesek szerint egyáltalán nem baj, hiszen a filmek csak azokkal a témákkal foglalkoznak, amelyekkel az emberek is. A cikkben megszólal Oro Atim filmproducer, aki kifejezetten szeret boszorkányos tematikájú filmeket forgatni (de azt hangsúlyozta, hogy a filmjei explicite nem ábrázolnak gyerekeket boszorkányként).

“A boszorkányság létezik a mai társadalmunkban. Ha nem mutatod meg azt, ami a társadalomban történik, akkor csak az idődet vesztegeted” - mondta. Szerinte a filmek lehetőséget adnak arra, hogy a közönség szembenézzen a félelmeivel, hogy lássanak valami olyasmit, amit nem igazán szoktak, de gyakran beszélnek róla. Azt pedig hülyeségnek tartja, hogy ezek miatt a filmek miatt emelkedett volna a gyermekbántalmazások száma.

Egy Akwa Ibom állambeli civil szervezet munkatársa erről mást gondol, Diana-Abasi Udua Akanimoh azt nyiltakozta a cikkben, hogy ő személyesen hallotta, hogy egy eket-i lelkipásztor egy filmmel példálózott, amikor arról beszélt a gyülekezetének, hogy a gonosz szellemeket meg kell állítani. “És ha a lelkipásztor azt mondja, az azt jelenti, hogy az az igazság” - magyarázta.

Akanimoh szerint ezek a filmek nem közvetlenül vezetnek bántalmazásokhoz, egyszerűen csak igazolják a bántalmazók számára a tetteiket, akik utánozzák azt, amelyet a filmben láttak.

A nigériai kormány azonban határozottan kiáll a filmipar mellett, szerintük a bántalmazások a szokásoknak és a tradícióknak köszönhetőek.

Mi történik azokkal, akik elmenekültek otthonról?

Comfort, Hope és a fiútestvérük már 5 hónapja él a menedékházban. A 13 éves Charity szintén Calabar városában él, csak ő az utcán, egy szükségkunyhóban.

Bennünk mind az a közös, hogy egyáltalán nem tudnak visszatérni a családjukhoz.

Ez nem is csoda, Charity-t a saját családja nevezte boszorkánynak. Az apja meghalt, ezért a bácsikájához költözött, aki egyszer “vele akart aludni”. Ekkor a felesége a kislány ellen fordult, hogy az megbabonázta a férfit. Megkötözték és napokig nem kapott enni, végül elmenekült.

Már két éve abból él, hogy visszaváltható szódáspalackok után kutat a szemétben. “Jól érzem magam itt. Ha visszamennék a nagybátyámhoz, az olyan lenne, mintha belevetném magam a tűzbe” - mondta. Több száz hasonló sorsú gyerek él vele együtt a szeméttelepen.

Comforték ugyanezzel a problémával állnak szemben: nincs hová hazamenniük. James Ibor pedig nem tudja, mihez kezdjen velük.

“Már el akarják hagyni a menedékházat, de nincs olyan rokonuk, aki befogadná őket. Mégis hogyan mondjam el nekik, hogy a nagybátyjuk, a nénikéjük látni sem akarja őket? Még a végén tényleg elhinnék, hogy ők boszorkányok” - mondta.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.