Szaúd-Arábia kivégezne egy jogvédő aktivistanőt

külföld
2018 augusztus 22., 05:45
comments 102

Öt emberi jogi aktivistára, köztük történelme során először egy aktivistanőre kért halálos ítéletet a szaúdi ügyészség, jelentette a Guardian a Human Rights Watch jogvédő szervezetre hivatkozva. Az aktivistanőt, Iszráa al-Homhamot tüntetések szításával és a zavargók "erkölcsi támogatásával" vádolják.

Homham síita aktivista, aki 2011-ben dokumentálta az ország síita többségű Keleti Tartományában kirobbant tiltakozásokat. A hatóságok 2015-ben, a férjével együtt tartóztatták le.

A Keleti Tartományban, amely a szaúdi olajtermelés központja is, a szunnita hatóságok korlátozzák a síita többség vallási jogait. Betiltják vagy megzavarják a síiták vallási ceremóniáit, egyben az aktivisták szerint a síiták tanulási és munkavállalási lehetőségeit is korlátozzák.

A szaúdi hatóságok már több síita aktivistát kivégeztek. Szaúd-Arábiában a regionális rivális Irán beépített ügynökeiként tekintenek rájuk, ebben a kontextusban értelmezik a nagypolitikától független emberi jogi törekvéseiket is.

Az abszolutista monarchiában eleve rendbontásként értelmeznek minden különvéleményt, ezen a reformerként ünnepelt Mohamed bin Salman koronaherceg uralma se változtatott. Sőt, néhány apróbb gazdasági és társaralmi reform, például a nők jogosítványszerzésének engedélyezése mellett bin Salman uralma alatt a hatóságok még keményebben lépnek fel a másként gondolkodókkal szemben, mint azt a mostani eset is mutatja.

"Minden kivégzés felháborító, de az, hogy olyan, erőszakos cselekményekkel nem is vádolt aktivistákra is halálbüntetést kérnek, mint Iszráa al-Homham, az szörnyű" - nyilatkozta a HRW közel-keleti igazgatója, Sarah Leah Whitson. (Via The Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.