A Videoton szerb edzője szerint nem érdemeltek vereséget az AEK-től

futball
2018 augusztus 23., 4:45
comments 86
photo_camera Danko Lazarović (középen, labdával a kezében) ünnepli szépítő gólját, amit a 67. percben szerzett az AEK Athén ellen. Ekkor már újra egyenlő létszámban játszott a két csapat, Huszti első félidei kiállítása után a második félidőben Bakaszetaszt is kiállította a bíró. Fotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA

"Amikor egyenlő létszámban játszottunk, sokkal jobbak voltunk a görögöknél" - értékelte a Videoton szerb edzője, Marko Nikolić csapata hazai pályán, illetve a székesfehérvári stadion építése miatt a Ferencváros Groupama Arénájában a görög AEK Athéntól elszenvedett vereségét a Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörében.

A Videoton 2:1-re kapott ki, Nikolić pedig arra utalt, hogy Huszti Szabolcsot már a 22. percben kiállította a bíró. A görög emberelőny az 53. percig tartott, akkor Bakaszetaszt is kiállították. Az AEK edzpje, Marinosz Uzunidisz szerint csapata az embereölőnyös időszekban jobb volt, a meccs végére viszont idegessé vált. A görögök az emberelőnyük alatt két gólt is lőttek, amire a Videoton már egyenlő létszámnál eggyel válaszolt, a görögök így két idegenben lőtt góllal és győzelemmel várhatják a hazai visszavágót. (Via MTI)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt