Videotéka: „Mire ezt a levelet megkapod, én már nem élek, egy volt rajongótok”

Az e heti Videotékában Almási Tamás 1983-as Kölyköd voltam című dokumentumfilmjét kotortuk elő, ami az EDDA időleges feloszlásáról szól. A nyolcvanas évek elején a miskolci EDDA művek volt az egyik legnépszerűbb rockzenekar, de a két húzónév, Pataky Attila és Slamovits István, Slamó kapcsolata végletesen megromlott. Ennek voltak szakmai, emberi, meg anyagi okai is. A film azért is érdekes, mert Almási Tamásék nem csak a világvége hangulatú búcsúkoncertet rögzítették, hanem bemutatták azt is, hogy milyen pocsolyaszagú volt Magyarországon a nyolcvanas évek, és hogy egy akkor élő tinédzser számára milyen vérre menő tétje volt a rockzenének. A Kölyköd voltam felrajzolja az új idők szelét megérző Pataky Attila jellemét is, aki a  filmet utólag megpróbálta letiltani, így azt csak évekkel később sikerült bemutatni. 67 perc.

A Videotéka előző adása: „Nem leszek egy 18 éves hulla”

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Kapcsolódó
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.