Egy helyi asszonyra bízták a XV. századi Jézus-szobor restaurálást a spanyol faluban, és pont az történt, amire számítani lehetett

vallás
2018 szeptember 08., 05:51

A mindössze 28 fős spanyol falu, El Ranadoiro egyik lakója, Maria Luisa Menendez kapott engedélyt a helyi paptól, hogy felújíthassa a kápolnában álló 15. századi faszobrot.

A Jézust Szűz Máriával és Szent Annával ábrázoló alkotás új külseje ugyanakkor nem nyerte el mindenki tetszését, a szoborról készült fotók előbb a spanyol, majd a nemzetközi sajtóban is terjedni kezdtek.

photo_camera Fotó: DSF/AFP

A kifejezetten élénk színekkel operáló nő munkáját leginkább negatív visszhang fogadta. A hírek láttán az amatőr restaurátor arról beszélt, hogy ő ugyan nem profi, de ezekre az alakokra igazán ráfért már a festés. És olyan színeket választott, melyek tetszettek neki. De elmondása szerint a szomszédjainak is tetszett az eredmény.

A Spanyolország északi részén fekvő Asztúria előjárói ugyanakkor kevésbé voltak lelkesek, az oktatási ügyekért felelős tanácsadó például úgy fogalmazott, hogy ez inkább tűnt bosszúnak, semmint restaurálásnak.

photo_camera Fotó: DSF/AFP

A spanyol örökségvédelem sem volt igazán boldog, ők az ország műtárgyainak folyamatos kifosztásáról beszéltek, és szervezetük Twitterén arról posztoltak, hogy ugyan miféle társadalom tűri, hogy őseik hagyatékát a szemük előtt pusztítsák el.

A közelmúltban több hasonló eset is történt Spanyolországban, júniusban például Estella városának templomában egy helyi technikatanár restaurált egy 16. századi, Szent Györgyöt ábrázoló szobrot, ami szintén sok negatív kritikát kapott:

(BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.