Azért ekézik a brit Torykat, mert ők voltak az egyetlen nyugat-európai jobbos-konzervatív kormánypárt, amelyik Orbánék mellé állt az EP-ben

külföld
2018 szeptember 13., 08:47
comments 160

Hosszú cikkben elemzi a brit Independent, hogy mennyire magukra maradtak a brit konzervatívok azzal, hogy a jogállamot lebontó Orbán-kormány oldalára álltak az EP-ben és majdnem egységesen nemmel szavaztak a magyar kormányt elítélő Sargentini-jelentésre.

A Toryk voltak ugyanis az egyetlen, hatalmon lévő nyugat-európai konzervatív, de nem szélsőjobbos párt, amelyik így tett, ráadásul központilag utasították a 19 EP-képviselőjüket a "nem" szavazatra, míg a többi nyugati testvérszervezet a képviselők lelkiismeretére bízta a dolgot. 16 tory engedelmeskedett is, egy képviselő - Nosheena Mobarik - fellázadt és igent nyomott, ketten pedig az ezzel majdnem egyenértékű tartózkodást választották.

A szabadon szavazó nyugat-európai konzervatívok közül csak páran támogatták a magyar kormányt. A 17 spanyol konzervatívból például 3-an, a 19 franciából szintén 3-an, az itthon a kormánysajtóban eddig Orbán fontos szövetségesének beállított osztrák Kurz kancellár Néppártjából pedig senki.

Ami a német jobboldali EP-képviselőket illeti, a 33 tagú néppárti CDU-CSU-csoportból összesen 4-en álltak Orbán mellé, Merkel kereszténydemokratái közül 1, a bajor CSU-ból 3 képviselő. De a CSU elnöke, Manfred Weber támogatta a magyar kormány elítélését.

A nyugatiakkal szemben a Kelet-Európában kormányzó konzervatív pártok közül többen is Orbánék pártjára álltak. A bolgár Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) és a horvát HDZ is a Sargentini-jelentés ellen szavazott.

De Orbán legtöbb európai támogatója nem jobboldali, konzervatív vagy kereszténydemokrata, hanem szélsőjobboldali vagy populista volt - írja az Independent. Mint a lengyel Jog és Igazságosság, az olasz Liga, a francia Nemzeti Front, a Svéd Demokraták, a brit UKIP vagy az osztrák Szabadságpárt.

A brit lap szerint a Toryk azért álltak Orbán mellé, mert viszonzásul támogatást várnak tőle a Brexit-tárgyalásokon.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.