Verekedés tört ki a kalocsai kórházban, miután egy nő megátkozta a másik családját

Egészségügy
2018 szeptember 16., 14:45

Négy személyt gyanúsítanak garázdasággal, egyiküket súlyos testi sértés miatt is kihallgatták a Kalocsai Rendőrkapitányságon, ahol befejezték egy februári ügy vizsgálatát.

Akkor három nő és egy férfi valósággal összeverekedtek a helyi kórházban egy korábbi nézeteltérés miatt. Mint kiderült, régóta vita volt a társaság tagjai között, és a dolog odáig fajult, hogy az egyik 53 éves nő egy közösségi oldalon megátkozta a másik családját.

Februárban véletlenül találkoztak össze a kórházban, és már kész is volt a baj. Ordibálás kezdődött, ami aztán verekedésbe torkollott, méghozzá válogatott eszközök bevetésével:

a férfi dulakodás közben szétharapta az egyik nő ujjpercét, aki pedig megkarmolta az arcát. A veszekedés az utcán is folytatódott, ahol az egyik – 48 éves – nő felé egy reklámtáblát dobtak, ami azonban nem találta el, mert időben elhajolt.A balhét végül a rendőrök fékezték meg, akik a helyszínen elő is állították a balhézókat. Mindannyiukat csoportos garázdasággal gyanúsítják, a férfit viszont súlyos testi sértéssel is, mert az igazságügyi orvosszakértő szerint a 33 éves megharapott nő sérülése súlyos. (police.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.