Hogy a zsúfolt világvárosok többségéhez hasonlóan New Yorknak is van patkánypopulációja, azt jól tudni. Ugyanakkor hogy hogyan élnek ezek a patkányok az amerikai városban, az meglepően nehezen kutatható téma. Ez derült ki Michael H. Parsons esetéből, aki a New York-i patkányok életét akarta tanulmányozni, de csak nagy nehézségek árán talált egy olyan újrahasznosító üzemet Brooklynban, ahova beengedték a kutatót, és nem akadtak ki az ötlettől, hogy ő nemcsak hogy nem ölné meg a felbukkanó rágcsálókat, de még patkányferomonok segítségével további egyedeket csábítana oda.

Az így becsalogatott patkányokat aztán elkábította és chipesítette volna, így innentől figyelni lehetne az életüket. Ez volt legalábbis az eredeti terv, de aztán az Atlantic beszámolója szerint kutatási katasztrófa történt: megjelentek a macskák. Parson szerint a patkányok csalogatására használt feromonok vonzhatták oda a macskákat is, mindenesetre ekkor úgy nézett ki, hogy borul minden, majd egy hirtelen csavarral arra jutott, hogy akkor változtat a kutatási tervén is, és a macskák hatását fogják vizsgálni a patkánypopulációra.

Ez viszont meglehetősen magától értetődő kérdésnek tűnik, hiszen mi sem egyértelműbb, minthogy a macskák elriasztják és elkapják a patkányokat. Ezt tanultuk meg a mesékből, ezt mesélték nagyszüleink és számos, patkányilag túlszaporodott helyen szintén első lépés, hogy macskákat telepítenek.

Ugyanakkor a New York-i tapasztalatok azt mutatják, hogy a macskák közel sem annyira hatékonyak a patkányok ellen, mint azt a közvélekedés tartja: a telephelyen öt hónap alatt mindössze két sikeres patkányölést rögzítettek a mozgásérzékelős kamerák. Pedig itt aztán hemzsegtek a patkányok, a populáció egyes becslések szerint meghaladta a 150 egyedet.

link Forrás

A kamerák ezen kívül még 20 lopódzási kísérletet, illetve egy elhibázott támadást rögzítettek.

Az eredmény azonban csak azok számára lehetett meglepő, akik nem beszéltek korábban patkányszakértőkkel: ők ugyanis pontosan tudják, hogy a macskák nem alkalmasak a városi patkányság kiszorítására. Mert ugyan a macskák profi gyilkosok, ha egerekről van szó, az egérnél akár tízszer nagyobbra is megnövő patkányok túl nagy ellenfélnek bizonyulnak.

Mivel a városi környezetben élő állatok általában nem hülyék, így kialakult egy hallgatólagos urbánus ragadozó-rágcsáló paktum: a macskák egy bizonyos méret fölött nem törődnek a patkányokkal, cserébe a patkányok se a macskákkal. Ezt erősítette meg a Florida Egyetem kutatója, Gregory Glass is a lapnak, aki Baltimore városában kutatta a macskák és patkányok együttélését. És ő is arra jutott, hogy a macskák közel sem azok a szuperragadózók, akiknek hinni szokás őket.

Sokkal inkább opportunista ragadózók, mondta el a vadon élő macskákat kutató biológus, Christopher Lepczyk: szerinte a kóbor macskák ezért jóval nagyobb veszedelmet jelentenek például a madárvilágra, mint a patkányokra, mivel ott könnyebben találnak levadászható, súlycsoportilag kellő mértékben kisebb ellenfelet.

De a legtöbb macska számára ha madár nincs is a városban, szemét még mindig elérhető, ezért csak a legkétségbeesettebb, éhesebb macskák rontanak rá egy megtermett felnőtt patkányra. Egy kutató, Jamie Childs mesélt a lapnak arról is, hogy látott ő már olyat is, hogy egy patkány meg egy macska ugyanabból a szemetesből evett éppen, egymás köreit egyáltalán nem háborgatva.