Kanada megfosztotta Aung szan Szú Csít a tiszteletbeli állampolgárságától

külföld
2018 október 03., 02:35
comments 43

Az alsóház után a kanadai szenátus is egyhangúlag szavazta meg azt az indítványt, amellyel megfosztották tiszteletbeli állampolgárságától Aung Szan Szú Csít, Mianmar polgári vezetőjét. Szú Csí egykor a mianmari demokratikus ellenállás vezetője és jelképe volt, ezért kapott annak idején Nobel-békedíjat is. Most államtanácsnokként gyakorlatilag ő az ország polgári vezetője a hatalmától fokozatosan megváló hadsereg vezetői mellett.

Ennek ellenére semmit sem tett tavaly a rohingyák ellen indított irtóhadjárat megfékezéséért, sőt, hetekig egyáltalán nem is kommentálta a történteket, amiket azóta sem ítélt el.

Kanada 2007-ben adott tiszteletbeli állampolgárságot Szú Csínek, aki a történelemben az első, akit megfosztottak ettől a címétől. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.