2020-tól nem hirdetnek állami férőhelyet a Corvinuson

oktatás
2018 október 05., 07:04
comments 365

Dolgozói értekezletet hívott össze az egyetem rektora, Lánczi András, ahol meglepő bejelentéseket tett - írja a Népszava. A Budapesti Corvinus Egyetem 2019-ben kikerül a közvetlen minisztériumi fenntartás alól, de Lánczi szerint ez nem jelenti azt, hogy bárki „einstandolni” akarná az egyetemet, amit jövő nyártól egy állami alapítású közhasznú alapítvány működtet. Az új tervek szerint a jövőben jelentősen növelni akarják a fizetős és a külföldi hallgatók számát, de Lánczi tagadta, hogy ez azt jelenti, a tehetősek elitegyetemévé akarnák tenni az intézményt. Szeptemberben a BCA még közleményben tagadta, hogy így lenne, de a most elhangzott tervek rácáfolni látszanak az abban írtakra. A BCE kancellárja, Pavlik Lívia elmondta: 2020-ban már egyáltalán nem fognak állami férőhelyeket hirdetni a jelentkezőknek. Jelenleg 60 százalék az állami ösztöndíjas és 40 az önköltséges hallgatók aránya, viszont a jelenlegi elképzelés szerint a jövőben ez az arány megfordulna. A külföldi, szintén fizetős hallgatók arányát 2030-ra a jelenlegi 15-ről 45 százalékra akarják növelni.

A Népszava azt írja, a nemzetköziesítés egyik első lépése lehet a kínai Fudan Egyetemmel köttetett megállapodás, amit most pénteken írhatnak alá. Ennek keretében egy kettős diplomaprogram indul az egyetemen - szemeszterenként mintegy négymillió forintos tandíjjal. Az akadémiai cél az, hogy a Corvinus Európa legjobb száz, és a világ legjobb kétszáz egyeteme közé kerüljön 2030-ra.

A tervek szerint az egyetem dolgozóinak fizetését is emelnék, hogy az oktatóknak ne kelljen egyszerre több helyen is dolgozniuk. A dolgozók kérdéseire válaszolva Lánczi azt mondta, nincs ok aggodalomra, az alapítvány kuratóriuma „nagy autonómiával” fog működni. Az egyetem rektorhelyettese, Szántó Zoltán Oszkár arról is beszélt, cél, hogy az egyetemen önálló kutatóintézet működjön. Amikor Toronyai Gábor, az egyetemi szakszervezet elnöke arról beszélt, semmilyen tanulmány nem készült a lehetséges következményekről, Lánczi András a Népszava szerint belefojtotta a szót, és azt mondta: „Kérdést tegyen fel, kolléga. Meg tud fogalmazni egy kérdést?”. Ekkor állítólag megfagyott a teremben a levegő. A másfél órás értekezlet a lap szerint nagyon rossz hangulatban zárult.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.