A Jobbik pártigazgatója szerint „valakik” meg akarják akadályozni a párt talpraállását

POLITIKA
2018 október 05., 09:57
comments 106

Folytatódik a nyílt levelezés a Jobbikon belül: Volner János péntek reggel szétküldött, a fideszes médiában példás gyorsasággal lehozott körlevelére már reagált is a párt igazgatója, Szabó Gábor. A választókerületi elnököknek és szervezőknek címzett levelet Ander Balázs tette közzé Facebookon. A megfogalmazott vádakat, miszerint a Jobbik túlságosan nyitott az együttműködésre az LMP-vel, Szabó tagadja. Mint írja, a levél valótlanságokat állít, és még azt sem döntötték el, az önkormányzati választásokon összefognak-e a párttal, melyet Volner oszló hullának nevezett, „pedig ezt szeretné néhány jobbikos szervezet”. A volt frakcióvezető levelében kitért arra is, hogy „a CEU rektorhelyettese Gyöngyösi Mártonnal közösen szervez brüsszeli konferenciát és nyit meg újabb kapukat ott, ahol nemzeti értékrendű pártként még kopogtatnunk sem lenne szabad.” Erre most Szabó Gábor azt írja, Teplán Istvánt (a CEU volt rektorhelyettese) a pártból azóta távozott Dúró Dóra szervezte be az értelmiségi holdudvarba, és érdemi kapcsolata a pártnak már nincs vele.

Szabó szerint arról van szó, hogy „valakik” nem nézték jó szemmel, hogy mennyire szuper minden a Jobbiknál, és „minden eszközzel meg akarják akadályozni a Jobbik talpraállását és újbóli erősödését.”

„Sajnálom, hogy János nem vett részt sem az elmúlt 2 országos választmányi ülésen, sem az elmúlt két kongresszuson, mert így akkor lehetősége lett volna álláspontját, nem csak az elnökségi ülésen, hanem a küldötteknek is elmondania, és mi is cáfolhattuk volna az itt leírt igaztalan vádakat, hatékonyabb módja lett volna az álláspontja kifejtésének, mint olyan körlevelet megírni, amely pillanatokon belül a fideszes sajtónál landol. A Jobbik parlamenti frakciója ma délutáni ülésén áttárgyalja majd a kialakult helyzetet” - fejezi be levelét Szabó Gábor.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.