Kővel dobták be Jávor Benedek budapesti irodájának ablakát

politika
2018 október 09., 11:40

A Párbeszéd EP-képviselője Facebookon posztolt fotókat arról, hogy kővel dobták be budapesti irodájának ablakát. Nem ez volt az első támadás az iroda ellen, korábban szarral is összekenték már a postaládát. 

A fotók mellé Jávor ezt írta: 

„Szóval akkor most elég volt. Orbán és üzletfelei tényleg nem értik, hogy a gyűlöletkeltő, a politikai haszon érdekében minden gátlást levetkőző politika, amit a tevékenységük fősodrává tettek, merre viszi a magyar társadalmat.
2 éve még csak "Mocskos hazaáruló!", "Megölünk, szemét!" cetliket dobáltak a postaládámba, otthon - igyekeztem nem mutogatni őket a gyerekeimnek - és az irodámban is.

Idén tavasszal kezdődött komolyabbra fordulni a dolog. Először az iroda utcáról elérhető postaládájába pakoltak emberi ürüléket. Az elmúlt egy hónapban aztán kétszer már bemásztak az épület kertjébe, és az iroda ablakát kenték be szarral (gratulálok azoknak, akik ezzel foglalják el magukat szabadidejükben - vagy ez a munkájuk?). Az egyik eredményt a mellékelt kép ábrázolja. 

Ma reggelre pedig még egy lépést tettek előre: kővel dobták be az iroda ablakát (fotó alant). Az egy dolog, hogy természetesen rendőrségi feljelentést teszek. Nem mintha eredményre számítanék. Nem is a védelem érdekében: személy szerint én nem ijedek meg ennyitől.

Szeretném azonban világossá tenni, hogy ez messze nem rólam szól. És nem is szeretném ezt nagyon egyszerű politikai kommunikáció formájába kiszerelni. Annál sokkal nagyobb a baj. Akkora, hogy nagyon-nagyon szeretném barátilag megkérni Orbán Viktort, Gulyás Gergelyt, Rogán Antalt meg a többieket, hogy nagyon alaposan gondolják át, hogy pontosan meddig szeretnék elvinni ezeket az embereket? Azokat, akik fekáliát gyűjtögetnek, azt bepakolják valamibe, elvándorolnak valahova a városba, és ott szétkenik egy ablakon, csak azért, mert amögött az ablak mögött egy olyan embernek a munkatársai dolgoznak, akivel politikailag nem értenek egyet? És utána elégedetten hazamennek? Akik követ ragadnak, és ablakokat dobálnak be egy hazaárulózós hecckampány eredményeképpen, és úgy gondolják, hogy helyes, hazafiúhoz méltó cselekedetet követtek el? Akik Ujhelyi István képviselőtársamat ábrázoló bábukat akasztanak Budapest egyik jelentős közterületén, röhögcsélve? Akiket kiszolgálva és hergelve újságírónak nem nevezhető kamerás alakok nyomulnak be Hadházy Ákos kertjébe, a gyerekei szeme láttára? Akik kiszúrják egy panziós kerekét, mert szállást mer adni néhány, a magyar állam által hivatalosan befogadott menekültnek? 

Kedves Orbán Viktor, és a többiek! Mit szeretnétek, mit, vagy kit dobjanak meg legközelebb? Mit, vagy kit akasszanak a jövő héten? Mekkora tömeg nyomuljon be képviselők családi házába? És ott meddig menjenek? A kertig? Az előszobáig? Vagy a gyerekszobát is keressék fel? Ott esetleg kombinálják is a kődobálós, szarkenegetős performanszokkal a benyomulást, ha már ott vannak? Mi az a határ, ameddig elégedetten hátradőltök, és olvassátok Török Gábor elemzéseit, hogy milyen jól sikerült tematizálni a közgondolkodást? Milyen Magyarországot építetek?”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.