Kirúgták a magyar sportújságírás egyetlen valódi élő legendáját, Sinkovics Gábort

Egy olvasónk írta meg, két független Rálátó Forrás pedig megerősítette, hogy a héten kirúgták a Nemzeti Sport legendás újságíró-publicistáját, Sinkovics Gábort.

Ritkán fordul elő ilyen a halál-, háborús-, erőszakolós és fideszes híreken élő újságírók életében, de most tényleg meg vagyok rendülve. Nagynéha fordul csak elő velem ilyesmi, legutóbb a Franciaországban az ökörfogata mellett ballagva halálra gázolt Gecse Balázs esetében.

De ez ahhoz képest is más.

Gyerekkoromtól kezdve Nemzeti Sport-olvasó, sőt inkább -függő vagyok. Ennek az okát már az internet előtti korban sem értettem igazán, azóta pedig, hogy a lapban szereplő összes eredményt és nyilatkozatot ismerem egy nappal előbb, tényfeltáró anyagokat pedig nem írnak, a jelenség valósággal megmagyarázhatatlan. Vagyis az lenne, ha nem létezne - tessék, még mindig jelenidőben írom - Sinkovics Gábor publicista, a Nekrológok Paganinje, az Istenhez Fordulás Törőcsik Andrása, a Klottgatya Messije, a Hátsó Salakosok Jimi Hendrixe. Aki egy sort sem olvasott tőle soha, ezekből a tobozódó jelzőkből már sejtheti: olyan szerzőről van szó, akinek aztán van stílusa. Meg lendülete. És persze véleménye. Nem beszélve a csak a nagy alkotókat jellemző visszatérő motívumkicsről. De ne szaporítsuk az Övéihez képest úgyis csak halavány szavainkat, a következő nekrológgal búcsúzunk attól, aki miatt évtizedek óta minden nap megvettem a Sportot. Máig.

Kedves Gábor!

Nem ezt akartuk. Mégis minden összetört, darabjaira hullott megint körülöttünk. Nekem, nekünk, neked és nektek, mindannyiunknak megvan a felelőssége, akik a magyar futball nevű társasjáték szereplői vagyunk. Bizonyára nem ismered azt az Európa Kiadó-számot, amely úgy szól: „A nővéred öreg, a húgod meg gyerek, de nem ezért van, hogy hozzád megyek…” A szerkesztőségi számítógépeden már biztosan nem fogod meghallgatni.

Jaj, de nehéz ez, Sinkó! Úgy toporgok itt a kelkáposzta-főzelék illatú 444-szerkesztőségben, mint a gittegylet tagjai az előszobában, amikor bocsánatot akartak kérni a már nagybeteg Nemecsek Ernőtől.

Most már elmondhatom neked, Sinkó, mert épp az örök vadászmezők felé vágtatsz, így nem hallod: büszke voltam rád.

Csendes az újság, túlságosan is csendes, és ezt nehéz megszokni veled kapcsolatban. Ezt az átkozott, nyomasztó csendet. Mert én láttalak megszámlálhatatlan alkalommal óriási hangzavarban írni, cselezni, táncolni, és tudom, hogy élvezted a hangrobbanást, a lelátóról feléd áradó rajongást.

Sinkókám, te mindig beérted abrakkal a sok abrakadabra és varázsszó helyett.

Mintha az Aranycsapat vonult volna vissza, Sinkókám, úgy éltük ezt meg.

De azért ne aggódj, az öreg jampecok is megvívták a maguk csókcsatáit annak idején a Zsiguli hátsó ülésén, dohos albérleti szobában, a Balaton-part bokros részein, és mindig, mindenhol Don Juannak érezték magukat.

De miért pont veled, a legjobbal történt meg ez?

Rómeó a Shakespeare-drámában sem teheti meg, hogy az első felvonás elején elkéri Júlia mobilszámát, mondván, minek az a sok kardozós jelenet, a fárasztó erkélyre mászás, egyszerűsítsük le a történetet. Igenis meg kell szenvedned a sikerért.

Pedig Sinkó, én legszívesebben úgy beszélnék veled, mint férfi a férfival, nőkről, borról, sörről, zenéről, az Eszeveszett mesék című filmről, Emily Ratajkowski legújabb fürdőruhájáról, Moby New York-i koncertjéről, vagy egyszerűen csak arról, hogy a szitakötő lett az év rovara, további sportsikereket neki.  

Látom magam előtt a jelenetet, ahogy Budapest újságosstandjai előtt nagyjából tizenötezer ember ugrik fel mámorosan, miután te a jobbösszekötő helyéről, lágyan, puhán alálöbbölsz a cikknek, az meg csak hullik, hullik és Iribar hiába kapaszkodik, vetődik, nem tudja megakadályozni a gólt.

Úgy voltunk vele, majd nemzel sok kis Sinkót, és te becsülettel tetted a dolgod fedező ménként, hadd irigyeljen a többi csődör.

Jaj, de nehéz ez, Sinkó! Így látni téged. A saját világodban, elvonulva, elzárkózva szinte mindentől és mindenkitől. Néha azt gondolom, talán jobb neked, hogy nem bosszankodsz a hétköznapok lélekromboló, agymosó hírein, a kiszámíthatatlan, viharos, égzengős időjáráson.

Jaj, de nehéz ez, Sinkó!

Nézni, hogy leadod a belépőkártyád, ahogy csendben az ágyban főzeléket kanalazol, ahogy azt mondod a Szöllősinek: „Ez sakk, ugye, Gyuri? Ez sakk, ugye…?” Lehetnél máshol. Lehetnél bárhol. Élhetnél világfiként, jómódú üzletemberként, megbecsült futballvezetőként, elismert szakértőként. Lehetnél az, mint Franz Beckenbauer Németországnak, Gary Lineker Angliának – legenda, akit megbecsülnek, s aki megbecsülte mindazt, amit kapott, keresett.

Csakhogy a dolgok nem történnek véletlenül, a sors hasonló véget szánt neked, mint nagy elődödnek, Kincsemnek.

Hiányozni fogsz.

(A Mester iránti tiszteletadásból a nekrológ szövegének 99,5 százaléka direkt idézet Sinkovics Gábor utóbbi pár évben született írásaiból.)

November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.