Október 16-án a BMC-ből indítja lemezbemutató turnéját Európa egyik legjobb big bandje, a Flat Earth Society. Magukról azt állítják, hogy ők játsszák a legmegbízhatatlanabb zenét. Ne higgyünk nekik!

„A jazz egy szerethető hibrid szörnyeteg és ilyennek kell maradnia. A puristák, gondolom, nem értenének velem egyet, de szerintem a »tiszta« jazz elég unalmas és ártalmatlan. Én a korcs ivadékait szeretem, amit generált.” Peter Vermeersch flamand klarinétos-zeneszerző nyilatkozott így az A38 Hajónak öt évvel ezelőtt, amikor 1999-ben alapított big bandjével, a Flat Earth Society-vel Pesten járt. Ami a hibrid szörnyeteg korcs ivadékait illeti, a Flat Earth Society nemcsak egyszerűen szereti ezeket a perifériára szorult zenei lényeket, de mintha rendes kannibál módjára meg is enné őket. Sőt, étvágyuk kiterjed messze a jazz határain túlra: bármilyen hatás éri őket, zenéjükben megjelenik. A punk energiáját (és nemritkán anarchiáját) oltják a legelképesztőbb fúvós harmóniákba és polifón struktúrákba. Zappa- és Ellington-áthallások, balkáni rezekkel ötvözött hetvenes évekbeli progresszív rock, fél évszázaddal ezelőtti krimifilmek zenéje, és persze rengeteg új, inspiratív gondolat kavarog a lemezeiken és a koncertjeiken.

Most megjelenő új albumuk címe a beszédes Untitled #0 lett (ezúton is köszönjük, hogy megkönnyítik a befogadói értelmezést), vagyis ha hiszünk nekik, akkor ez az új kezdet, és a lemez nem szól semmiről. Hinni azonban természetesen csak fenntartásokkal szabad nekik, amennyiben az új számok is legalább olyan intenzitással mondanak el történeteket, mint a korábbiak. Az embernek néha az az érzése, hogy folyamatosan filmzenét írnak, csak filmek nincsenek hozzájuk. És persze azt is csak módjával higgyük el nekik, hogy megbízhatatlan volna a zenéjük. Mert az igaz ugyan, hogy folyamatos stiláris bizonytalanságban tartják a hallgatót, de az előadás minőségét illetően maximálisan megbízhatóak. Aki volt már koncertjükön (többször is jártak Pesten), annak muszáj újra hallani őket élőben, aki még nem volt, annak feltétlenül meg kell ismerkednie az érzéssel, amikor a brutális groove-ok fölött égiháborúba kezdenek egymással a rézfúvósok. Az új albumban kakukktojásként felbukkan egy klasszikus jazz-sláger, a Summertime feldolgozása is, a többi számban azonban követik eddigi, követhetetlen útjukat: a posztindusztriális vándorcirkusz tovább halad az ismeretlen felé. Október 16. 19:30, BMC, CAFe Budapest.