Egy nagy központi tárhelyen rögzítenék ezentúl a biztonsági kamerák felvételeit

Több ezer térfigyelő kamera működik az országban, de ezek nem alkotnak egységes hálózatot. Pintér Sándor változtatna ezen, írja a Népszava. A belügyminiszter a múlt pénteken terjesztette be "egyes belügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról" című salátatörvényét (.pdf), amely alapján a jövőben a biztonsági kamerák - köztük banki, vagyis magáncégek biztonsági kamerái is - előbb Budapesten, majd országosan is hálózatba lennének kötve, hogy felvételeiket egy központi tárhelyen tárolhassák.

A tervek szerint központi tárhelyen tárolnák a közterület-felügyeletek, a BKK járműveinek, a Közútkezelő, a rendőrségi térfigyelő és a bankok biztonsági kameráinak felvételeit.

A javaslat csak a felvételek közös tárolását írja elő, vagyis arról még nincs szó, hogy a kamerák képét folyamatosan figyelné bárki. A javaslat szerint a tárhely szolgáltatója nem jogosult a tárolt adatok tartalmának megismerésére, az adatok tárolásának törvényességét a Nemzeti Adatvédelmi hatóság ellenőrzi, azokhoz csak törvényes felhatalmazással bíró adatkezelők férhetnek hozzá. Azt, hogy ki fért hozzá egy felvételhez, naplózzák. A törvény szerint a tárhelyen tárolt adatokhoz csak informatikai alkalmazással lehet majd hozzáférni, ezzel garantálnák, hogy az ott tárolt adatok nem duplikálhatók.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy például a rendőrség a központi tárhelyszolgáltatótól kérheti majd ki a biztonsági kamerák felvételeit, nem kell külön felkeresni ezért egy adott bankfiókot, aminek a kamerája rögzítette a képet. A Népszava szerint a kamerák felvételeit néhány, nem különösebben lehatárolt célból, így például "terrorcselekmények vagy más bűncselekmények megelőzése", vagy akár "körözött személy azonosítása" miatt is kikérhetik.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.