Beismerte bűnösségét a több mint száz beteg meggyilkolásával vádolt német ápoló

külföld
2018 október 30., 14:32
comments 79

A második világháború óta példátlan esetben Niels Högelt azzal vádolják, hogy kioltotta legalább száz paciens életét.

A 41 éves férfi, aki csaknem tíz éve életfogytiglani börtönbüntetését tölti, miután korábban a bíróság hat hasonló esetben találta bűnösnek, szenvtelen arccal hallgatta, amint Daniela Schiereck-Bohlmann ügyész felolvasta a vádiratot és a száz feltételezett áldozat nevét. A volt ápoló egyetlen szóval, igennel válaszolt a bűnösségét firtató kérdésre. 

photo_camera Fotó: JULIAN STRATENSCHULTE/dpa Picture-Alliance/AFP

A tárgyalást helyhiány miatt tartották a közösségi központban és nem a bíróságon. A teremben ott ültek az áldozatok hozzátartozói. Tisztázásra vár az is, hogyan tudott az ápoló 2000 és 2005 között gyilkolni kórházakban, anélkül, hogy a munkaadói, a rendőrség vagy az igazságszolgáltatás felfigyelt rá.

A vád szerint Niels Högel öt éven át az oldenburgi, majd a szomszédos Delmenhorst kórházában szándékosan a szív leállását okozó injekciót adott be a betegeinek, majd megpróbálta őket újraéleszteni, többnyire sikertelenül. A vád szerint indoka az volt, hogy így akarta kollégái előtt "csillogtatni" az újjáélesztési képességeit, illetve unatkozott. Harmincnégy és 96 év közötti áldozatait véletlenszerűen választotta ki.
Soha nem mutatta, hogy lelkiismeret-furdalása lenne. Cellatársai szerint elégett volt amiatt, hogy ő a legnagyobb bűnöző a legutóbbi németországi háború óta.

Sebastien Bührmann bíró ígérete szerint a várhatóan legalább májusig tárgyaláson feltárják a példa nélküli eset részleteit. A 64 delmenhorsti és a 36 oldenburgi állítólagos gyilkosság kapcsán ugyanis Högel messze nem árult el mindent titkot. A nyomozók az áldozatok tényleges számát több mint kétszázra teszik, de sok esetben lehetetlen a bizonyítás, mert a betegeket elhamvasztották.

Högelt, akit 2005-ben kaptak rajta, hogy nem előírt szert adott be egy betegnek Delmenhorstban, 2008-ban hétévi börtönre ítélték szándékos emberölési kísérlet miatt. 2009-ben vonult be a börtönbe, ahonnan nem is távozott. Egy másik perben, 2014/15 telén ugyanis a hozzátartozók nyomására további öt ember sérelmére elkövetett gyilkossági kísérletben találták bűnösnek, ezután 15 évi fogházbüntetésre ítélték. Ezután vallotta be a pszichiáterének, hogy több mint 30 gyilkosságot elkövetett Delmenhorstban. A nyomozók ezután a vizsgálatot kiterjesztették az oldenburgi kórházra is, és több mint 134 exhumálást végeztek.

Az ügy felveti a kórházak felelősségét is, amelyek nem tudták őt megállítani a halálesetek és újraélesztések gyakorisága ellenére sem, amikor Högel volt szolgálatban az intenzív osztályon. Perének lezárása után a kollégáinak és a főnökeinek is felelniük kell a bíróságon. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.