Kiss-Rigó László nem akar politizálni, de szerinte minden jóérzésű embernek beszélnie kell arról, mit tesz a Fidesz a keresztény értékekért

A Szeged-Csanádi egyházmegye püspöke,Kiss-Rigó László adott egy interjút a Magyar Hangnak, amiben meglepően nyíltan beszél politikai ügyekről. A szokatlan nyíltságon aztán a püspök is meglepődhetett, mert később letiltotta az interjút, de a lap úgy döntött, mégis megjelenteti. 

  • A püspök leginkább a józan észt hiányolja Magyarországról, ugyanakkor az egész emberiségre nézve veszélyesnek tartja Soros György nézeteit. 
  • Nem akar pártpolitizálni, de az egyház vezetőinek és minden jóérzésű embernek kötelessége beszélni arról, hogy a Fidesz áll leginkább a keresztény értékek mellett.
  • Arra nem mert válaszolni, hogy barátok-e Orbán Viktorral.  

A Magyar Hang újságírója megkérdezte Kiss-Rigó Lászlótól, hogy az egyházi ügynökakták nyilvánosak lesznek-e egyszer. Erre a püspök azt felelte, hogy több, ezzel foglalkozó tudományos munkát látott már,ez tehát folyamatban van. 

Majd azzal biztatta a kérdezőt, hogy előbb-utóbb mindent megtudunk. Persze nem biztos, hogy a földi élet keretein belül.

Szóba került az is, hogy vajon a püspök mit lát a magyar társadalom legégetőbb problémájának, talán a szociális problémák, a szegénység vagy a lakhatási, egészségügyi problémák ide sorolhatók-e. Azonban a püspök nem ment bele ennyire, szerinte a legtöbbször a józan ész hiányzik.  „Meggyőződésem, hogy a valódi értékeket kell felismerni józan ésszel. Ha ez megvan, akkor az összefogás szükségességét is meglátják és ez elvezet a közös cselekvéshez. Erre van szükség a politika, a közélet, a szociálpolitika, a kultúra terén is”- tette hozzá.

Kiss-Rigó László és Lázár JánosFotó: lazarjanos.hu

Kiss-Rigó Lászlót kérdezték arról is, hogy miért állt többször is a Fidesz mellé. A püspök szerint ő nem állt a Fidesz mellé, de ugyanakkor

 „felvetődött a kérdés, hogy mely politikai erő áll ki a leginkább a keresztény értékek mellett. Egy egyértelműen a Fidesz volt akkor és azóta is. Az egyház vezetőinek ugyanúgy kötelességük erről beszélni, mint ahogy minden jóérzésű embernek”.

De azzal kapcsolatban nagyon óvatosan fogalmazott, hogy barátok-e Orbán Viktorral, akivel sokszor néznek együtt meccset:

„Én nem vagyok arra méltó, hogy nyilatkozzak híres, általam tisztelt emberekről, hogy ők minek tekintenek engem. Szinte mindenben egyetértünk, és erkölcsileg megtisztelő számomra, hogy ilyen embert támogathatok.”

A korábban a józan észt hiányoló püspököt megkérdezték arról is, hogy elmondta-e a véleményét a miniszterelnöknek a Soros-kampányról. Kiss-Rigó nem akar pártpolitikai kampányszervezéssel foglalkozni, de úgy látja:

„tény, hogy a Soros György által vallott ideológia nagyon veszélyes az egész emberiségre nézve. Fel kell venni a megfelelő módon a küzdelmet ellene, ez kötelességünk.”

 Azt elismerte, hogy valóban sok félelmet keltettek egyesek a kampányban, de szerinte értelmes ember nem ijed meg ilyesmitől. „Nincs meg a józan ész. Tudjuk, hogy milyen mélységre süllyedtek egyes ellenzéki pártok a témában”- jegyezte meg. Hogy a kormány részéről látott-e ilyesmit, azt mondta, olyan mélységben nem, az biztos. (via Index)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.