Roma nők elégelték meg a Pest megyei Dányon, hogy községüket, azon belül is főleg a cigánytelep lakóit felzabálják a dizájnerdrogok. Főleg a fiatal férfiak válnak egyre nagyobb számban a néhány száz forintért vásárolható, rettenetes minőségű, az embereket zombiszerűvé változtató drogok rabjává, ami törvényszerűen lezülléshez és bűnözéshez vezet. A telepen élő nők azt mondják, hiába kérték a településvezetés segítségét, úgy érzik, magukra maradtak a napról napra súlyosabb problémával. Az elmúlt egy évben azonban felcsillant számukra a remény, miután megjelentek a településen a bagi cigánytelepen már komoly eredményeket elért civil szervezet, a Bagázs önkéntesei. Nem véletlen, hogy az idei, november 15-én, a Közszolgálati Egyetemen megrendezett konferenciájuk témája is a szegregátumokban tapasztalható drogprobléma volt.

Dány nem az egyetlen olyan település, ahol a helyiek kilátástalannak látják a helyzetet. Viszont kiváló példa arra, hogy milyen iramban növekszik a drogfüggők, különösen a dizájnerdrogok használóinak száma. Kanalas Aranka, a telep egyik lakója, a Párbeszéd a roma nőkért projekt résztvevője a konferencián arról beszélt, a drogfüggők teljesen a szer bűvöletében élnek, ha hozzájutnak, nyugodtak, olyanok, mintha ott sem lennének, ha viszont nem, agresszívak lesznek, gyakran megverik a feleségüket, és a gyerekeik is megszenvedik ezeket a dührohamokat. Azt mondja, a cigány férfiak szinte soha nem ismerik be függőségüket, de simán beküldik a díler házába drogért a saját gyereküket.

A beszélgetésen is nyilvánvalóvá vált, hogy mindenki tudja, kik árulják telepen a 200-500 forintos drogokat, mégsem történik az ügyben igazából semmi. A dányi családsegítő szolgálat vezetője, Czeglédi Henrietta azt mondta, ő nagyjából csak a konferencián hall először ezekről a konkrét dolgokról, mert a telep lakói általában más problémákkal keresik őket. Ugyanakkor akkor sem tudnának segíteni, ha jobban ismernék a helyzetet, mert nem az ő hatáskörük. A jegyző, Hangodi Ágnes szavaiból azért kiderült, hogy lehet, hogy maguk a függők nem kértek segítséget, de a helyi nők igen. Dányban már akkora a felháborodás, hogy hiába tartanak joggal a megtorlástól, a helybéliek mégis aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy a település vezetőit rávegyék, hogy tegyenek végre valamit.

Dányon minden második, harmadik családot érintenek valamilyen formában a dizájnerdrogok, és a növekvő szerhasználattal egyenes arányban lett rosszabb a közbiztonság. Kanalas Aranka úgy fogalmazott, már semmit sem mernek az udvaron hagyni, mert mindent elvisznek a drogfüggők. Először úgy öt éve vált világossá, hogy a dizájnerdrogok komoly gondot okoznak a település lakóinak, a helyzet azóta csak rosszabb lett. Kanalas szerint egyértelmű, hogy emiatt növekedett meg a betöréses esetek száma, ami egyébként Dány cigány és nem cigány lakosai között is feszültséget szült. 

Van, aki kiszedi a húst a fagyasztóból is, csak hogy egy kis pénzhez jusson, amit aztán drogra költhet.

A családsegítő és a község jegyzője azt ismételték, nincs eszközük arra, hogy változtassnak a helyzeten, a probléma csakis komplex módon, közös akarattal kezelhető. A Bagázs jelenléte azért is tesz jót, mert rájuk nem hatóságként tekintenek a roma családok, és nagyobb bizalommal fordulnak feléjük. Azt például az ő önkénteseiktől tudták hogy, hogy azzal szemben, amit a legtöbb cigány fiatal képzelt, a leszoktató programok nekik nem kerülnek pénzbe, elég, ha elhatározzák, hogy részt vesznek valamilyen rehabilitációs programon. Dányon eddig két fiatalember élt a lehetőséggel, ők tisztán tértek vissza családjukhoz, de idővel, mivel életkörülményeik nem változtak, munkalehetőségük továbbra sem volt, és az iskolai végzettségük sem lett magasabb, visszaestek. 

A cigány közösség tagjai úgy vélik, ha már a drogprobléma kezelésében nem segít a polgármester és a családsegítő, legalább azért tegyenek valamit, hogy újra kicsit biztonságosabb legyen a település. A jegyző szerint az ilyen kistelepüléseken a gyakoribb járőrözés, a megemelt rendőri jelenlét nem megoldás, mindenki ismer mindenkit, és senki sem szereti, ha megfenyegetik, hogy másnap felkeresik a családját, ha sokat ugrál. Ezt később a Bagázs elnöke, dr. Both Emőke is megerősítette, mint mondta, őket is fenyegették már meg dílerek, de ők utána hazamentek egy másik városba, a helyi családsegítő azonban lehet, hogy csak néhány utcára lakik a dílertől. A dányi jegyző azt is említette, hiába tudják a rendőrök, kik osztják el a drogot, a kis halakkal nem foglalkoznak.

A roma nők hangsúlyozták, nem nekik kell kitalálniuk, mi lenne a megoldás, és sajnos hasonló álláspontot képviselt a családsegítő is. Czeglédi Henrietta úgy vélte, nagyon nehéz úgy segíteni a leszokást, hogy sok kilométerrel arrébb vannak csak szakemberek, így pszichológushoz, addiktológushoz csak a legelszántabbak jutnak el. Hozzátette, az is igaz, hogy ugyanúgy pár száz forint egy buszjegy Gödöllőig, mint amennyibe egy adag szer kerül. Azt is hangsúlyozta, nekik nincs napi 8-12 órájuk arra, hogy a más jellegű problémák mellett ezzel is foglalkozzanak. 

Azok a gyerekek, akik olyan családban élnek, ahol anya és apa is droghasználó, jó eséllyel maguk is droghasználóvá válnak. Nem ritka, hogy a szegregátumokban élő gyerekekek közül sokan már 8-12 éves korukra függők. A ráckeresztúri Fiatalkorúak Drogterápiás Otthonában szociális munkásként dolgozó Burai Csaba szerint az első szerhasználat az iskolában történik meg (ez nem csak a cigánytelep szerfüggő gyerekeire vonatkozik), az idősebbek kínálják meg a fiatalokat, és még ha valaki idővel motivált is lesz a leszokásban, nagyon sok év telhet el, mire eljut a rehabilitációig. Ahogy az összes szakember, Burai is a szolgálatok és a hatóságok sokkal szorosabb együttműködésében látná a megoldást.

2004 óta nagyon sok milliárd ment már el a romák felzárkóztatására, mégsem sikerült a mai napig sem felszámolni a cigánytelepeket, pedig a szakmabeliek abban egyetértenek, hogy ez lenne a legsürgetőbb és a legfontosabb. Az ilyen szegregátumokból gyakorlatilag lehetetlen kitörni, lakói iskolázatlanok, nemcsak ők maguk nem dolgoznak, de valószínűleg szüleiket sem látták soha munkába indulni. Felzárkóztatásukat a legelejétől kell kezdeni, nekik már az is komoly felkészülést jelent, ha pár kilométerrel arrébb kell kell dolgozni járni busszal, ahogy a közösségbe illeszkedés is. A telepek lakói nem látnak maguk előtt jövőt, szórakozási, kikapcsolódási lehetőségük egyáltalán nincs. Ahogy a konferencia közönségének egyik szakmabeli tagja mondta: a cigánytelepekben nincsen az égvilágon semmi jó.