Pozor!!4 Megérkezett a hó

Vasárnap kora reggel kezdett szállingózni a hó a Dunántúl déli és nyugati felén, számolt be az Időkép.hu. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint 

"hétfő kora hajnaltól várható nagyobb csapadék: az ország déli, nyugati területein havazás, havaseső vagy eső formájában hullhat a reggeli órák környékén, síkvidéken helyenként lepel-1 cm, elsősorban a Mecsekben illetve nyugaton 300 méter felett 1-4 cm hó hullhat várhatóan hétfő délelőttig. A nap további részében kisebb vegyes halmazállapotú (havaseső, eső, hó) csapadék az ország más részein előfordulhat, de síkvidéken megmaradó hó nem várható."

Hétfőn amúgy borult lesz az ég, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között várható.

A havazásban várhatóan érintett területeken, a forgalmasabb útszakaszokon megelőző sószórást végez a Magyar Közút, jelentette be a cég. Az autósoktól a szokásosnál nagyobb figyelmet és körültekintést kér a közútkezelő. "Általánosságban az is elmondható, hogy a hétfők a legforgalmasabb napok, a mostani havazás pedig több megyében a reggeli csúcsidőszakban is várható, ezért a közlekedők mindenképpen készüljenek arra, hogy az időjárás miatt még többen indulhatnak autóval útnak," írják.


November végén 476 újság, rádió, tévécsatorna és internetes oldal ajándékozta oda magát nemzetstratégiai közérdekből az új fideszes médiaalapítványnak, az eddiginél is jobban a kormány felé hajlítva a magyar nyilvánosságot.

A 444 nem közpénzből működik, és szerencsére senki sem tud bennünket a Fidesznek ajándékozni.

A hosszú távú, biztos működéshez viszont a te segítségedre is szükségünk van. Idén 50 millió forintot szeretnénk olvasóinktól összegyűjteni, 36 millió már összejött, ezt nagyon köszönjük!

Hogy elérjük a kitűzött célt, kérjük támogasd rendszeresen a 444-et!

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.