Nyolc hónap telt el azóta, hogy a Fidesz-KDNP nagy többséggel újra választást nyert Magyarországon, immár harmadszor. A Magyar Tudományos Akadémia Politikatudományi Intézetének szokása, hogy elemzi a magyar országgyűlési választásokat. Ezt idén is megtették, az elemzéseket tartalmazó kötet kedden jelent meg “Várakozások és valóságok. Parlamenti választás 2018 ” címmel. Ebben sok mindenről szó van, például arról, milyen ígéretekkel bombázták a pártok a választókat, hány Facebook-követője van Orbán Viktornak és milyen témákról szólt a kampány.

Ebben a cikkben a nyitótanulmánnyal foglalkozunk, amelyet Tóth Csaba és Szabó Andrea írt “A győztes mindent visz?” címmel. Ebben a két kutató arra a következtetésre jutott,

2018-ra biztossá vált, hogy Magyarországon új politikai korszak kezdődött, a kormánypártok győzelme visszamenőlegesen is igazolja a 2010-es választás rendszerváltó jellegét, az új korszakot pedig domináns pártrendszerként határozzák meg.

A domináns párt ebben a rendszerben a Fidesz, amely mellett már egyáltalán nem látszik bármely ellenzéki erő győzelmének az esélye,

így a kutatók szerint a politikai váltógazdaság, valamint a politikai verseny esélyei mára korlátozottá váltak Magyarországon.

Az április választásig ez még nem volt lejátszott meccs, a kutatók azonban úgy látják, hogy hiába volt sok helyen sikeres az ellenzék politikai stratégiája, a taktikai szavazás, a Fideszt csak akkor lehetett volna megverni,

• ha lett volna egy kiemelkedő ellenzéki stratégia,
• az ellenzék valahogy pénzhez tudott volna jutni (ez alapból nehezen volt elképzelhető),
• és sok mázlival.

Mindez annak a nehezített pályának volt köszönhető, amelyet az új választási rendszer és az elképesztő mértékben leuralt nyilvánosság jelentett az ellenzék számára. 

Az ellenzéknek már csak a szavazófülke magánya maradt meg

A kutatók külön hangsúlyozták, hogy a magyar országgyűlési választás elemzésekor már nem elég az, hogy egyszerűen adatokat és eredményeket vizsgálnak. Kényszerűségből az elemzéseknek már arra is kell térnie, hogy egyáltalán mennyire demokratikus és egyenlő a választási rendszer.

Röviden: az áprilisi választás Magyarországon szabad volt, de nem volt tiszta.

Ezt a tanulmány egyik szerzője, Szabó Andrea úgy magyarázta el a kötet bemutatóján, hogy bár a szavazófülke magányában tényleg mindenki oda húzhatta az ikszet, ahová akarta, azon kívül azonban az ellenzék óriási hátrányból futott neki a választásnak.

A Fidesz-KDNP előnyét biztosították a 2014 előtt megváltoztatott választási szabályok. Ezek az ellenzékre olyan pluszfeladatokat tolnak rá, amelyekkel a kormányoldalnak nem kell megküzdenie.

Ilyen például az, hogy a rendszer a széttagoltabb ellenzéki oldalt összefogásra kényszeríti. Ez lehetetlen helyzet elé állítja az ellenzéki pártokat. “Olyan pártokat kényszerít együttműködésre, amelyek gyakran éppen együttműködésképtelenségük okán váltak szét” - írták a kutatók, kimondatlanul utalva az MSZP-re és a DK-ra.

Sőt, az ellenzéknek a választási szabályok miatt tulajdonképpen magával kell meghasonulnia:

ha le akarják váltani a kormányt, egyéni jelölteket kell visszaléptetniük, ezzel azonban mint párt, lemondanak a körzetekről, sőt még a veszteseket kompenzáló töredékszavazatokról is.

A probléma pénzügyi szinten is jelentkezik, hiszen minél kevesebb körzetben állít egyéni jelölteket egy párt, annál kevesebb állami támogatásra lesz jogosult, így annál kevesebb pénzt tud kampányra fordítani.

“Az egyébként is folyamatos finanszírozási nehézségekkel küzdő ellenzéki pártok így akkor tudnak országos kampányt folytatni, ha minél több körzetben állítanak egyéni jelöltet, ugyanakkor az egyéni körzetek megnyerésére akkor van az ellenzéknek esélye, ha minél kevesebb jelöltet állít” - áll a tanulmányban.

A kormánypártoknak ezzel a problémával nem kell megküzdeniük: ők egyedüli játékosként állnak a pálya túloldalán.

Szintén a Fidesz-KDNP előnyét biztosították a kiegyensúlyozatlan médiaviszonyok, de legfőképpen az, hogy az állam maga is a Fidesz-KDNP mellett kampányolt a választást megelőző időszakban. A kutatók szerint ez a legjelentősebb, de egyben legnehezebben mérhető eleme a választási rendszer egyenlőtlenségének.

A média terén a tanulmány szerint 3:1 a kormányoldal befolyása, a fizetett hirdetések terén azonban ez ennél jóval magasabb lehetett. Ezt a gyakorlatban úgy kell elképzelni, hogy a kormány Soros Györgyöt és a menekültkérdést érintő kampányai, konzultációi egyszerűen összekapcsolódtak a Fidesz-KDNP kampányüzeneteivel. Ez azt eredményezte, hogy a kormány és a Fidesz ugyanazt a témát kommunikálta, épp csak a kormányt nem kötötték a választási szabályok:

számolatlanul onthatta a milliárdokat a saját üzeneteinek a sulykolására.

A kormányoldal kommunikációs hirdetései csak februártól áprilisig 6,9 milliárd forintra rúgtak. Ebben volt minden: televíziós hirdetések, óriásplakátok rendezvényhirdetések. Eközben a 106 egyéni jelöltet állító pártok nagyjából 800 millió forint kampánytámogatásra voltak jogosultak, így a kormány csak a kampányidőszakban közel a tízszeresét költhette el ennek az összegnek. Kampányidőszakon kívül (azaz 2018 február előtt) pedig ennek a sokszorosát,

a kormány-ellenzék arány a korábbi évek költéseit is figyelembe véve 20:1-hez.

“Éppen a feltételek egyenlőtlensége alapján nehezen megállapítható, hogy a kormányoldal ténylegesen létező támogatottsága mennyiben a kormányoldal erőforrás- és médiatöbblete okán, illetve mennyiben a Fidesz-KDNP politikájának valós társadalmi visszaigazolása révén alakult ki” - írják a kutatók a tanulmányban.

A taktikai szavazás sikeres volt

A játéktér tehát adott volt: egy egységes, lehengerlő anyagi fölénnyel rendelkező kormányoldal állt szemben egy ideológiailag és szervezetileg is megosztott ellenzékkel. Szabó Andrea a kötet bemutatóján azt is hangsúlyozta, hogy a pártpreferenciákat nézve a két csoportnak közel azonos támogatottsága volt, és állt mellettük egy azonos létszámú harmadik csoport is, a bizonytalanok.

Valójában azonban a Fidesz-KDNP támogatottsága minden más szervezeténél nagyobb volt, hiszen nem tagolódott szét, hanem egységes volt.

Szabó Andrea szerint a Fideszt amúgy is érdemes úgy elképzelni, mint egy nagy, szép platánfát. “A gyökere mélyen gyökerezik a Föld mélyében, óriási törzse van és nagy lombkoronája, amely újra és újra leveleket hoz” - mondta. A gyökér, a törzs és a levelek itt a választókat jelképezik, akik közül egyesek nem támogatják konstansan a kormánypártokat, de a választáskor mindig visszatérnek, és elmennek szavazni. A többiek viszont pártidentitás alapján állnak a kormányoldal mellett, ők nem azért szavaznak a Fidesz-KDNP-re, mert egy-egy intézkedésükkel egyetértenek, hanem azért, mert kötődnek a pártszövetséghez. A Fidesz esetében ez akár kétmillió embert is jelenthet, ők elsősorban identitásalapon szerveződnek.

A 2018-as választás során a kutatók szerint ez az identitásalapú választói magatartás csapott össze egy másikkal, a racionalitáson alapuló választói magatartással.

Utóbbi jelenti a taktikai szavazás intézményét, amikor egy szavazó nem feltétlen a hozzá legközelebb álló pártra szavaz, hanem arra a pártra, amelynek a legnagyobb esélye van hatalomra jutni, így segítve a kormányváltást.

A taktikai szavazásról úton-útfélén lehetett hallani a választások előtt, kérdés, hogy ezt a taktikát mennyire lehet sikeresnek nevezni úgy, hogy végül a Fidesz-KDNP a vártnál magasabb részvétel mellett is hatalmas többséggel nyerte meg a választást.

A kutatók szerint relatíve lehet sikeresnek nevezni. 2010-ben például az MSZP mindössze két egyéni mandátumot szerzett a 176-ból, ehhez képest most egy hasonlóan gyenge ellenzék 15 egyéni mandátumot gyűjtött be 106 körzetben. Ennek a fő oka a taktikai szavazás volt, az esélyesnek tekintett ellenzéki jelöltek ugyanis képesek voltak majdnem a teljes ellenzéki tábor integrálására. Ez elsősorban a baloldal városias körzeteiben vezetett mandátumokhoz.

Budapest hét választókörzetében például a DK jelöltjei átlagosan 42 százalékos eredményt értek el, miközben a DK listájára csupán 10 százaléknyi szavazat érkezett. Ez azt jelenti, hogy más pártok szavazói átszavaztak rájuk, ez pedig képes volt kompenzálni a Fidesz teljesen egységes és erősen mozgósított szavazóit. Ugyanez vidéken azt jelentette, hogy baloldali szavazók szavaztak át a Jobbik jelöltjeire. A kutatók szerint ez olyannyira így történt, hogy

az adatok szerint az egyéni kerületi átszavazás legnagyobb nyertese a Jobbik volt, épp csak ez nem realizálódott mandátumokban, a baloldali jelöltek ugyanis eleve esélyesebb körzetekben indultak.

A taktikai szavazás a kutatók szerint így mérsékelte a Fidesz-KDNP győzelmének a mértékét.

A magyar választási rendszer már nem kompenzálja a vesztest

Ez a mérséklés pedig kellett is, a kormánypártok ugyanis a választási rendszer aránytalanságai miatt durva előnyökhöz jutottak. Hiába szerzett a Fidesz többséget 2018-ban, a támogatottsága olyannyira nem kétharmados, hogy csak alig valamivel több választó támogatta, mint Gyurcsány 2006-os MSZP-SZDSZ koalícióját.

Az aránytalanság fő forrása a kutatók szerint két dologból fakad. Egyrészt a választási rendszer egyéni kerületi ágából: itt a kormányoldal a szavazatok felével a mandátumok 86 százalékát szerezte meg. Ezzel szemben a második helyen végzett Jobbik 20 százalékkal mindössze egyetlen egyéni mandátumot tudott bezsebelni.

Ez az aránytalanság amúgy jellemző az egyéni választókörzeti rendszerekre, Magyarország esetében azonban ehhez hozzájön még az úgynevezett győzteskompenzáció, amelyet az új választási rendszer vezetett be. Ez annyit tesz, hogy a töredékszavazatokból már nem csak a vesztes, hanem adott esetben a győztes párt is profitál.

Ez 7 plusz mandátumot hozott a Fidesznek 2018-ban, lényegében annyi töredékszavazatot zsebeltek be, mint a teljes baloldal és az LMP együtt.

Ha ezek nem lettek volna, a Fidesz bőven bukja az új kétharmadot. “Immár második alkalommal válik világossá, hogy a magyar választási rendszer 2010 után elvesztette az egyébként is korlátozott kompenzációs elemét, az országos listát:

az új országos lista nem az egyéni kerületi ág veszteseit segíti”.

- áll a kutatásban

A kutatók szerint az is jellemző volt, hogy ahol a Fidesz-KDNP győzött, ott nagyon győzött, nem kis részben azért, mert az ellenzék által esélytelenebbnek gondolt körzetekben a nem fideszes szavazók jobban szétszavaztak. Nagyobb arányú győzelem pedig több beszámítható töredékszavazatot jelent, a Fidesz a nyert körzetekben átlagosan 10 040 töredékszavazatot szerzett, ezzel szemben az ellenzék csak 4491-et.

A külföldi szavazás szintén a Fidesz-KDNP malmára hajtotta a vizet, a határon túli magyarok levélszavazatainak 96 százaléka a kormányoldalt támogatta. A külföldön élő magyarok eközben éppen ellenkezőleg szavaztak, az ő többségük valamelyik ellenzéki pártot támogatta, de a választási eljárási szabályok az ő választáson való részvételüket megnehezítették, hiszen ők levélben nem, csak személyesen szavazhattak.

Ez már egy új politikai korszak

Az MTA kutatói szerint a 2018-as parlamenti választás megerősítő típusú választásnak minősül, amely a szokatlanul sok taktikai szavazat ellenére is a Fidesz-KDNP győzelmét, és így a 2010-ben kialakult status quo fennmaradását eredményezte.

1990 óta talán a legtöbb ember gondolta úgy, hogy racionális, és nem identitásalapon szavaz, de így is az identitásalapon szerveződő választók győztek.

A kutatók ennél tovább is mennek: már 2014-ben is felmerült, hogy a magyar pártszerkezet a korábbi, rendszerváltás utáni állapothoz képest elmozdult, és létrejövőben van egy domináns párt uralta rendszer. A kutatók szerint ez 2018-ban létrejött:

• ha egy párt legalább háromszor győz a választásokon,
• a választói bázisa stabil
• mindig világos többségű győzelmet arat,

akkor a rendszer megfelel a domináns pártrendszernek, és a politikai váltógazdaságnak vége.

A Fidesz-KDNP-re most már igazak ezek az állítások , sőt még ha szigorúbban, más definíció szerint is határozzák meg ezt a fogalmat, akkor is azt lehet mondani, hogy a rendszer mára már átformálódott a Fidesz hatalmi centrumának megőrzése végett, és nincs érdemi kihívó, amely korlátozni tudná ezt a centrumot.

A kutatók szerint egyetlen szempontból lehet még belekötni ebbe az érvelésbe, mégpedig azzal, hogy a Fidesz-KDNP még nem kormányoz évtizedek óta.

“Ugyanakkor a miniszterelnök beiktató beszédében olyan távlatos programokról és tervekről beszélt, 2030-ra datálva ezek megvalósulásának végét, amelyek előrevetítik a jelenlegi politikai rendszer hosszútávú fennmaradásának igényét” - írták.

A cikk az MTA TK PTI és a Napvilág kiadó közös kiadásában, Böcskei Balázs és Szabó Andrea szerkesztésében „Várakozások és valóságok. Parlamenti választás 2018” című intézeti kötet A győztes mindent visz? A 2018-as választás eredményei című tanulmánya alapján készült.