15 év börtönt kapott a híveit megerőszakoló dél-koreai lelkipásztor

külföld
2018 november 22., 06:45
Li Dzseirok 1995 augusztusában Szöulban.
photo_camera Li Dzseirok 1995 augusztusában Szöulban. Fotó: Drgeoff / Wikimedia Commons CC BY-SA 3.0

Li Dzseirok, a 130 ezer hívet számláló dél-koreai Mamin Central Egyház vezető lelkipásztora a bíróság jogerős ítélete szerint nyolc hívét is megerőszakolta. A 75 éves Lít hívei élő istenként tisztelték, azt mondták, isteni ereje volt, és nem mondhattak neki nemet, mert ő az Isten.

Li ugyan tagadta a vádakat, de a bíróság bűnösnek találta és 15 év börtönre ítélte.

Dél-Koreában a keresztény hívek többsége nagyobb felekezetekhez tartozik, de több szakadár keresztény kisegyház is működik, közülük több is szektaszerűen. Li egyházát is ilyen szektás gyülekezetként tartották számon.

Li 1982-ben, mindössze 12 hívővel alapította meg egyházát, amit csodák ígéretével sikerült az amerikai neoprotestáns gyülekezetekkel vetekedő megagyülekezetté növelnie.

Idén három híve jelenkezett azzal, hogy a lelkipásztor a lakásába csábította és szexre kényszerítette őket. Ezután még öt további áldozata jelentkezett. A bíróság szerint Li valóban molesztálta és megerőszakolta őket.

"Nem tudtam visszautasítani. Több volt ő egy királynál is. Ő maga az Isten" - mesélte egyik áldozata, aki gyerekkora óta az egyház tagja. A bíróság megállapításai szerint Li "igehirdetéseiben közvetve vagy közvetlenül arra utalt, hogy ő maga a szentlélek", így áldozatai valóban azt hihették, hogy ő is egy istenség, akinek isteni ereje van.

Li védői azzal védekeztek, hogy a nők csak bosszút akarnak állni azért, mert kitagadták őket. (Via The BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.