Újraértelmezte a nonprofitság fogalmát az állami kukaholding

POLITIKA
2018 december 11., 06:27
comments 129

Az előző évinél bő kétszer nagyobb, 3,6 milliárd forintos veszteséggel zárta 2017-et a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (NHKV), írja a Világgazdaság. A cég eredménytartaléka így az egy évvel korábbi -2,4 milliárd forintról -8,3 milliárdra romlott.

Az NHKV-nek, mint minden gazdasági társaságnak május 31-ig kellett volna közzétennie a 2017-es éves beszámolóját, de csak mostanra sikerült. A Világgazdaság szerint vannak benne biztató adatok is, például 51 milliárdról 43,6 milliárdra zsugorodtak a cék követelései, az árbevétele pedig 63,1 milliárdról 86,2 milliárdra nőtt. Ez utóbbi azonban édeskevés, ha nem fedezi a kiadásokat, márpedig a veszteség növekményéből erre lehet következtetni.

A cég jegyzett saját tőkéje elpárolgott, 3,7 milliárd forintról -3,7 milliárd forinra esett. Vagyis a cég csődközelben van, a beszámolóhoz mellékelt könyvvizsgálói jelentés megfogalmazása szerint az, hogy a jegyzet tőke negatívba fordult, veszélyezteti "a társaság vállalkozásának folytatását". A Moore Stephens K-E-S Audit Kft. főggetlen könyvvizsgálóként ezért a tőkehelyzet rendezésére szólított.

A könyvvizsgáló szerint az NHKV nehézségei abból is adódnak, hogy ellentmondásosak a társaság fő tevékenységét és a bevétele elszámolását meghatározó szabályok. Nincs kielégítően szabályozva a társaság tervezett tevékenységi köre, a vagyonkezelés sem, ezért a hosszabb távú vagyongazdálkodás, eredményelszámolás és finanszírozás érdekében ezt a szabályozást és az üzleti modellt is célszerű áttekinteni, írja a Világgazdaság. A könyvvizsgáló szerint a számlázás elmaradásban van, emiatt az árbevétel egy része nincs kiszámlázással dokumentálva, továbbá rendezetlen és adózás szempontjából kockázatos a Fővárosi Közterület-fenntartóhoz fűződő jogviszony.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.