Elképesztő figyelmeztetést adtak ki a tudósok: soha nem gondolnád, mit nem szabad csinálni egy kitörő vulkánnál!

2018 december 20., csütörtök 7:12

A Brit Királyi Földrajzi Társaság jelentetett meg egy figyelmeztetést, melyben arra hívták fel a figyelmet, hogy egyre komolyabb gondot okoz a vulkánturizmus. Azaz az olyan emberek tevékenysége, akik vulkánok oldalára másznak fel, hogy aztán veszélybe sodorják magukat és nehéz helyzet elé állítsák a mentőalakulatokat is. 

Azokban az országokban, ahol megközelíthető helyen fekszenek vulkánok, egyre inkább nő azoknak a turistáknak a száma, akik jó ötletnek tartják, hogy felmásszanak ezekre. Akár a felmászást kifejezetten nem ajánló figyelmeztető táblák ellenére is. 

Fotó: FERDI AWED/AFP

A figyelmeztetés szerzői amúgy megértik az emberek érdeklődését a vulkánok iránt, hiszen csodálatos képződményekről van szó, melyek óriási élményt kínálhatnak. Csak közben nagyon komoly veszélyt is jelenthetnek ezek, ha nem megfelelő időben vagy a megfelelő tudás nélkül érkezünk oda. 

És ráadásul vannak az úgynevezett vulkánrajongók, akik a kitörő vulkánokért rajonganak, és hajlamosak nagy távolságokat is megtenni, hogy egy ilyen közelében lehessenek. Ők komoly veszélynek vannak kitéve, hiszen a kitörést kísérő lávafolyam és a repkedő kődarabok is komoly veszélyt jelenthetnek. A turisták pedig vélhetően nem tudják, hogy egy kitörés során mennyire gyorsan változhat a helyzet, és milyen gyorsan merülhetnek fel új veszélyforrások. 

Ezek a problémák rendszeresen fordulnak elő például Izlandon, ahol az elmúlt években többször kellett aktív vulkán közelébe menő turistákat menteni, és ahol 2010-ben két turista meg is halt egy balesetben, miközben egy gleccseren át egy vulkánhoz tartottak. 

A felhívás külön kiemeli, hogy mivel egyre több hasonlóan vakmerő és felelőtlen turista van,  ez egyre nagyobb feladatot ró a mentőalakulatokra. 

Aki továbbra is vulkánokkal ismerkedne, annak első körben Werner Herzog remek dokumentumfilmjét ajánljuk: 

(via BBC)