Több mint 100 éve Belgiumban megpróbálták összegyűjteni a Föld összes tudását

A Brüsszeltől vonattal nem messze lévő, belgiumi Mons apró egyetemi városában egy alig észrevehető fehér ház maradt emlékműként az emberi tudás egyik nagy teljesítménye előtt. A Mundaneum nevű épületben próbálták meg az 1900-as évek elején – a ma már wi-fivel bárhonnan elérhető Google és a Wikipedia előtt száz évvel – egy helyen összegyűjteni és katalogizálni a világ összes információját. Ezt a vállalkozást idézte fel a Vice.

A Mundaneum Európa 2015-ös kulturális fővárosában, Mons-ban.Fotó: Sabine Glaubitz/dpa/AFP

Két belga ügyvéd, Paul Otlet és Henri La Fontaine a századfordulón a tökéletes osztályozási rendszert próbálta meg kifejleszteni: az indexkártyára alapuló UDC-rendszerük – amit ma is több mint 150 ezer könyvtár alkalmaz – továbbfejlesztette a két évtizeddel korábbi DDC-rendszert, hogy az emberi tudás összes csoportját módszeresen besorolják könnyen kereshető alcsoportokba.

A páros 1895-ben indította el az Univerzális Irodalomjegyzések (UBR) nevű projektet, amivel mindent, amit valaha publikáltak, egy „globális tudásvárosban” katalogizáltak volna. Az információ, amit össze akartak gyűjteni, ma már egy hüvelykujjnyi meghajtón elférne, de a vállalkozás az akkori analóg világban hatalmas fizikai teret igényelt: az I. világháború utáni újjáépítési erőfeszítések idején Otlet és La Fontaine meggyőzte a belga államot, hogy biztosítsa nekik az egyik brüsszeli kormányépület egyik szárnyát, illetve forrást egy állandó intézményhez, amiben katalogizálhatják az összes tudást.

Otlet és La Fontaine kollégák és akadémikusok nemzetközi hálózatának segítségével elkezdte összegyűjteni a műveket a Palais Mondial-ba (Világpalota), és bár akkoriban egy ilyen projektet nem lehetett decentralizálni, ez volt az internet előtti a világban az a valami, ami a leginkább hasonlított a Wikipédiára.

De a Mundameum nem csak könyveket, kutatások és újságokat gyűjtött össze, katalogizált fényképeket, filmeket, hangfelvételeket, pornográfiát, stb. Amikor egy újabb anyag érkezett, az UDC-indexkártyáját egy falméretű rajzon helyezték el, mielőtt katalogizálták volna. Idővel több mint 18 millió kártyát tároltak már.

Ezt a tudást közkinccsé akarták tenni: egy 150 szobás, a nyilvános múzeumban állították ki az archívum történelmileg jelentős műveit és illusztrációit. Korai tudakozót is indítottak: kisebb összeg fejében le lehetett kérdezni dolgokat a katalógusból, majd a kért információt egy alkalmazott elküldte táviratban.

Az UBS fiókjai indexkártyákkal 2008-ban, a múzeumban.Fotó: Zinneke/Wikipedia

Az 1930-as években Otlet és La Fontaine különböző katalogizálási törekvései, amiket együtt már Mundaneumként emlegettek, Hollandiába, Hágába költözött, és itt is maradt a II. világháború alatt, nagyjából sértetlenül túlélve Brüsszel náci megszállását (bár egyes tárgyak megsemmisültek, amikor a kiállítást lecserélték a harmadik birodalom művészetét bemutató művekre).

1972-ben újra költözni kellett, mert az akkori archívum egy része egy parkban lévő romos épületben penész- és vízkárosodást szenvedett. A Mundaneum-gyűjtemény ezután került a mostani helyére, Mons egyik volt áruházának épületébe, ahol 1998-ban egy, Otlet és La Fontaine utópikus víziója előtt tisztelgő múzeum lett belőle.

Paul Otlet egyébként 1934-ben felvázolt egy, az internetre emlékeztető adatbázist, amiben a jövőben távolról is lehet keresni egyfajta „elektronikus teleszkóppal”, és a telefonvezetéken keresztül faxképet lehet lekérni síkképernyőkre:

A 3 emeletes épületben az eredeti 18 indexkártyából 12 millió még mindig megtaláható, és maroknyi önkéntessel lassan digitalizálják is mindet. A múzeum igazgatóhelyettese, Delphine Jenart szerint mivel senki sem tudja, pontosan milyen emlékeket őriz az adatbázis, elképzelhető, hogy valamikor óriási történelmi jelentőségű dokumentum kerül majd elő belőle. Egyes könyvek vagy nemzetközi szervezetek, amik a katalógusokban szerepelnek, már nem is léteznek, sőt az emléküket is elfelejtettük.

Bár a Mundaneumot művelt emberek állították össze, az anyagok, amiket megőrzött, kétségtelenül a korának termékei: rengeteg olyan dokumentum maradt fent, amiket a mai standardok alapján már erkölcstelennek, szexistának vagy más okból kifolyólag elítélendőnek minősítenének. Ennek ellenére az alapítók pacifista hozzáállásának is köszönhetően nem találtak semmilyen rasszista vagy antiszemita anyagot, leszámítva a gyűjtemény propagandaposzter-szekcióját.

Középen bajusszal Henri La Fontaine kongresszusi elnök, jobbra szakállal Paul Otlet a brüsszeli békekongresszuson 1930-ban.Fotó: Roger-Viollet/AFP

La Fontaine 1943-ban, Otlet 1944-ben, halt meg – amikor a nácik Európa nagy részén korlátozták az információ-hozzáférést –, így nem érhették meg a II. világháború utáni technológiai forradalmakat, de a Vice szerint nem feltétlenül lennének elégedettek az információs korral, figyelembe véve a disztópikus hátrányait. Az UNESCO 2013-ban ismerte el a papíralapú keresőmotorjukat, ami nagyban hozzájárult az információk könnyebb hozzáférhetőségéhez, és azokhoz a mozgalmakhoz, amik szerint a tudás alapvető emberi jog. (Vice)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.