A vadludak nagy örömére Tatán tilos tűzijátékozni

természet
2019 január 03., 12:09
comments 70

A Ramsari Egyezmény által is védett tatai Öreg-tavon telelő több 10 ezernyi vízimadár nyugalma érdekében Tata Város Önkormányzata rendeletben tiltotta be november 1. és február 28. között a nagy fény- és hanghatással járó pirotechnikai termékek használatát. A helyi összefogásnak hála több mint 13 000 vadlúd a tavon maradt, amire hosszú évek óta nem volt példa, Tata pedig a Vadludak városa maradhatott.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) közleménye szerint a tatai Öreg-tó Európa egyik legjelentősebb vadlúd-gyülekezőhelye, de a szilveszteri tűzijátékok hatására a sok ezernyi madár többsége (vagy mindegyike) hosszú évek óta elmenekült ezen az éjszakán, és sokszor hetekig is eltartott, mire visszamerészkedtek, de már jóval kisebb számban.

Nagy lilikek (Anser albifrons) Hortobágy térségében 2015. december 4-én. Magyarországon az egyik legnagyobb számban előforduló vadlúdfaj, amelynek több tízezres populációja október és március között rendszeres vendége a hortobágyi pusztáknak és halastavaknak.
photo_camera Nagy lilikek (Anser albifrons) Hortobágy térségében 2015. december 4-én. Magyarországon az egyik legnagyobb számban előforduló vadlúdfaj, amelynek több tízezres populációja október és március között rendszeres vendége a hortobágyi pusztáknak és halastavaknak. Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

A madarak és a lakosság nyugalma védelmében indult civil kezdeményezést az MME és a Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület is támogatta. A petícióra érkezett több mint 3000 aláírás is hozzájárult ahhoz, hogy a város képviselő-testülete egyhangúan támogatta a kezdeményezést, és meghozta az erre vonatkozó helyi rendeletét.

A környéken a szilveszter előtti hét és az év utolsó estéje is szokatlanul csendes volt, így alkonyatkor kb. 23 000 vadlúd húzott be éjszakára. Éjfélkor aztán mégiscsak elindult némi durrogtatás, de ez a korábbi évek szintjét meg sem közelítette, a város legmagasabb pontjáról jól lehetett látni, hogy a környező községekben jóval nagyobb tűzijátékozás zajlott, mint a tízszer nagyobb Tatán – írja az MME.

Az óvatosságukról ismert vadludak közül csak kis csapatok kezdtek el kirepülni az Öreg-tóról, de a többség az első riadalom után visszaszállt a tó vizére. Újév napjának reggelén az MME tagjai felmérték az Öreg-tó madárvilágát, és örömmel állapították meg, hogy a ludak nagy része, több mint 10 ezer madár maradt, amire évek óta nem volt példa.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.