Trump már egy acélkerítéssel is beérné, ha kap rá pénzt a képviselőháztól


Bár komoly dilemma előzte meg a döntést, végül az összes nagyobb amerikai televíziós csatorna közvetítette Donald Trump elnök első, az amerikai nemzetnek intézett kilenc perces televíziós beszédét, amit a Fehér Házban tartott meg, és amit a mexikói határra tervezett határzár miatt adott elő.  

A dilemma lényegét az adta, vajon szakmai kötelessége-e közvetítenie a társaságoknak egy olyan elnök beszédét, aki többszörösen háborút hirdetett a szabad sajtó és a valóság ellen. Végül a nagyobb csatornák mind kapcsolták az ovális irodát kedd este 9 órakor. 

Trump végül egyes várakozások ellenére nem rendelt el szükségállapotot, és miközben több ponton odaszúrt a demokratáknak, a szokottnál igyekezett valamivel rugalmasabb benyomást tenni. 

Utóbbi nem volt annyira meglepő, mivel a demokraták a félidei választások óta többségben vannak a képviselőházban, így a tervezett hatarzár költségeinek megszavazása nélkülük nem elképzelhető. 

A munkálatok költségeit Trump hatósági adatokra hivatkozva 5,7 milliárd dollárban jelölte meg, és azt kérte a demokratáktól, hogy már szerdán üljenek asztalhoz az ügyben.A beszéd legfontosabb tartalmi eleme az volt, hogy az elnök kész beleegyezni abba, hogy betonfal helyett acélkerítés épüljön a mexikói határvonalon, ahol szerinte súlyos humanitárius és nemzetbiztonsági krízis robbant ki az elmúlt években, és ahol napi szinten ezrek próbálnak beszökni az országba. 

Trump szerint elfogytak az Egyesült Államok eszközei, hogy a közép-amerikai menekülteket elhelyezzék, visszatartsák és visszaküldjék anyaországaikba. A latin-amerikai származású amerikai állampolgároknak azt üzente: épp a legális és már letelepedett bevándorlók bérhelyzetét és lehetőségeit szűkíti az, ha az illegális migrációt nem fékezik meg. 

Fotó: Kevin Dietsch/Picture-Alliance/AFP

Még azt is megengedte, hogy vannak jó bevándorlók, akik törvényeket betartva érkeznek Amerikába és gazdagítják a nemzetet, sőt egy ponton érzelmi húrokat pengetve 

lélek és szív 

válságát emlegette, miközben szólt azért saját választóihoz is. Így például elmondta, hogy több mint 260 ezer illegális bevándorlót tartóztattak le az elmúlt két évben az Egyesült Államokban, és konkrét bűncselekményeket is felemlegetett. Némileg megtévesztően arról is beszélt, hogy 2019-ben 

a határokon beáramló kábítószer több amerikai halálát okozza majd, mint a vietnámi háború,bár azt elfelejtette hozzátenni, hogy az új típusú, az opioid-krízist súlyosbító drogok és más segédanyagok túlnyomó többsége fentanil és származékai formájában Kínából érkezik az országba és okoz egészségügyi válságot. 

Név szerint ugyan nem említette, célzott arra is, hogy Barack Obama volt demokrata elnök is falat húzott saját washingtoni háza köré, bizonyítékául annak, hogy akik ellenzik a határzárat, önnön biztonságuk érdekében maguk is fontos eszközként tekintenek rá.        

A beszédre azonnal reagált Nancy Pelosi, a törvényhozás házelnöke és Chuck Schumer szenátusi frakcióvezető is. Schumer leszögezte, hogy elveikkel nem fér össze a határon épülő zár terve. Szerinte Trump félelemre építi politikáját tények helyett, és megosztottságot szül egység helyett. A demokraták fordított forgatókönyvben gondolkodnak: induljon előbb újra a kormányzati munka, majd utána jöhet a vita a kerítésről.