DNS-mintát vennének Ronaldótól az amerikai hatóságok

bűnügy
2019 január 11., 06:40
comments 104

Jogsegélykérelemmel fordult az olasz hatóságokhoz a Las Vegas-i rendőrség. Az amerikai hatóságok azt szeretnék, ha az olaszok DNS-mintát vennének Cristiano Ronaldótól. Erre a focista ellen szexuális erőszak miatt folyó nyomozásukhoz van szükségük.

"A rendőrség csak ugyanazokat a lépéseket teszi ebben az ügyben is, mint bármely más szexuális erőszak ügyében folytatott eljárásban, ahol DNS-mintát vesznek a gyanúsítottaktól" - kozülte Laura Meltzer, a Las Vegas-i rendőrség szóvivője, aki a nyomozás további részleteiről nem kívánt felvilágosítást adni.

A hatóságok nemrég nyitották újra a nyomozást Ronaldo ügyében, akit egy amerikai nő, Kathryn Mayorga gyanúsít szexuális erőszakkal és azzal, hogy 2009-ben Ronaldo 375 ezer dollárral vette meg a hallgatását.

"Ronaldo úr most és mindig is azt állította, hogy ami 2009-ben Las Vegasban történt, az kölcsönös beleegyezésen alapult. Így nem volna meglepő, ha megtalálnák a DNS-ét, ahogy az sem meglepő, hogy a rendőrség a szokásos eljárása szerint DNS-mintát kér" - írta közleményében Ronaldo egyik ügyvédje, Peter S. Christiansen. Ronaldo klubja, a Juventus megtagadta a választ a New York Times megkeresésére.

Ronaldo és ügyvédei ismételten tagadták a nemi erőszak vádját. Ronaldo "fake newsnak" nevezte azokat, ügyvédei pedig perrel fenyegették a gyanúsításról elsőként beszámoló Der Spiegelt. A Spiegel októberben a birtokába került bizalmas iratok alapján írta meg, hogy Ronaldo pénzért próbálta megvenni Mayorga hallgatását. A homályos hátterű Footbal Leaks oldalra abban az időben kerültek ki az iratok, amikor a Las Vegas-i rendőrség Mayorga vallomása alapján pont újranyitotta a nyomozást az ügyben.

A Spiegel hosszas interjút is közölt Mayorgával, aki szerint 2009-ben az akkor 23 éves Ronaldo, pont azelőtt, hogy rekordösszegért a Real Madridba igazolt volna, egy Las Vegas-i night clubban mulatott, onnan hívta meg őt és még másokat a lakosztályába 2009. június 13-a hajnalán. Bírósági keresete szerint Mayorga már akkor jelentette a rendőrségnek az erőszakot, orvosi kivizsgáláson is átesett, ekkor vettek mintákat tőle. Ezt a rendőrség is elismerte, bár szerintük Mayorga akkor nem nevezte meg az elkövetőt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.