Kamala Harris is bejelentette, hogy 2020-ban elindul a Demokrata Párt elnökjelöltségéért

Hétfőn Kamala Harris kaliforniai szenátor az ABC műsorában bejelentette, hogy indul a Demokrata Párt elnökjelöltségéért 2020-ban. Az 54 éves Kamala Harris jamaicai és indiai bevándorlók gyereke, és korábban ügyészként dolgozott Kaliforniában. Az interjúval szinte egy időben a közösségi médiában közzétett rövid videóban fejtette ki céljait.

Igazság, igazságosság, tisztesség, egyenlőség, szabadság, demokrácia. Ezek nem csak szavak, hanem értékek, amelyeket amerikaiként mindannyian nagy becsben tartunk" - mondta a videóban. 

A tévéinterjúban pedig leszögezte: „Mi akkor vagyunk a legjobbak, amikor ezekért az elveinkét küzdünk". Hozzátette: „Nem vagyunk tökéletesek, de nagyszerű ország vagyunk, amikor azokról az elvekről vitázunk, amelyekre országunk épül.”

Az elnökjelölt-jelölt Donald Trump bevándorlás-politikájának kritikusaként lett ismert, neve pedig Brett Kavanaugh főbírójelölt szenátusi meghallgatásán vált szélesebb körben is ismertté. 

Kamala HarrisFotó: CHIP SOMODEVILLA/AFP

Harris programjában a megélhetési költségek csökkentése, a bevándorlási és a büntető igazságszolgáltatási politika megváltoztatása és a mindenkire kiterjesztendő egészségbiztosítás megteremtése szerepel. 

A massachusettsi Elizabeth Warren szenátor és a New York-i szenátor Kirsten Gillibrand után Kamala Harris a harmadik nő a Demokrata Pártban, aki hivatalosan is bejelentette, hogy ringbe száll pártja elnökjelöltségéért. Ezt Tulsi Gabbard hawaii törvényhozó is jelezte már, de ő még hivatalosan nem jelentette be. Julián Castro, a texasi San Antonio volt polgármestere szintén hivatalosan bejelentette már indulását a párt elnökjelöltségéért. (BBC/MTI)

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.