6-9 darab nagyon tömény ecstasyt fogyaszthatott el egy ausztrál fesztiválon meghalt fiatal

A közelmúltban öt drogozással összefüggő haláleset is történt fesztiválokon Ausztrália Új-Dél-Wales államában. Az egyik esetben az áldozat a kórboncnok vizsgálata szerint 6-9 darab ecstasyt fogyaszthatott el, ráadásul rendkívül tiszta minőségűt, azaz kifejezetten erőseket. 

A hatóságok az öt haláleset miatt nagyobb figyelmet akarnak szentelni a kérdésnek, és fő céljuk lesz, hogy többen ne haljanak meg fesztiválokon drogozás következtében. Az öt balesetre pár hónap leforgása alatt került sor, az áldozatok mind a húszas éveik elején jártak. 

A most lefolytatott előzetes vizsgálat azt is megállapította, hogy jelentős különbségek voltak az egyes eseteknél. Az egyik esetnél ugye a 6-9 darab, nagyon tömény MDMA-koncentrációjú tabletta okozta a halált, míg egy másik esetben a fiatal ivott is az ecstasy mellé, ami szintén veszélyesnek számít. Az állami törvényszéki orvosszakértő szerint a 2019 első felében lezajló vizsgálat dolga lesz kitalálni azt is, hogyan lehet megelőzni ezeket az eseteket, például megfelelő egészségügyi segítség biztosításával a fesztiválokon. 

Az állami kormányra közben egyre nagyobb nyomás irányul az egészségügyi szervezetektől azzal kapcsolatban, hogy engedélyezzék a tablettatesztelés bevezetését a fesztiválokon. Ennek a rendszernek a lényege, hogy a fesztiválozók egy apró darab alapján bevizsgáltathatják a náluk lévő kábítószereket, így megtudhatják, hogy az mennyire tömény, illetve tanácsokat is kaphatnak, hogy mit ne fogyasszanak mellé. 

További problémát jelent, hogy Ausztrália éppen az elmúlt évszázadok legforróbb időjárásával küzd, ami kihat a fesztiválozók szervezetének állapotára is. (Guardian)

Ha csak 300 forinttal támogatna bennünket...

... mindenki, aki ezt az üzenetet látja, akkor néhány nap alatt összejönne a szerkesztőség éves költségvetése. A 444 hosszú távú, stabil működése rajtad múlik. Olyanokon, akik hajlandóak a saját pénzükből áldozni, hogy Magyarországról ne tűnjön el a független újságírás. Ha szeretnéd, hogy a 444 oknyomozásai, elemzései és videói továbbra is a lehető legtöbb emberhez eljussanak, akkor támogasd a szerkesztőséget, akár csak egy kávé árával is!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.