A cikk eredetileg az Abcúgon jelent meg, Mizsur András írása.

A magyar hatóságok előszeretettel használják az egyik legsúlyosabb kényszerintézkedést, az előzetes letartóztatást, pedig sok esetben nem lenne indokolt. A fogvatartott hónapokig, de akár évekig teljes bizonytalanságban várja a börtönben, hogy ügyében jogerős ítélet szülessen. Előzetesben a hozzátartozókkal való kapcsolattartás is nehézkesebb, kevesebb lehetőségük van dolgozni vagy tanulni, mint az elítélteknek.

Az előzetes letartóztatás a legsúlyosabb kényszerintézkedés, a fogvatartottak sokszor rosszabbul élik meg ezt az időszakot, mint magát a jogerősen kiszabott börtönbüntetést. (A büntetőeljárási törvény 2018-as módosításában már csak letartóztatás szerepel előzetes letartóztatás helyett, de mivel a köznyelvben ez a fogalom terjedt el, ezért a közérthetőség miatt továbbra is ezt használjuk a cikkben – a szerk.)

“Az előzetes letartóztatás nehézsége a bizonytalanságban rejlik; nem tudja a fogvatartott, hogy mi lesz a büntetőeljárás kimenetele, meddig lesz elzárva a szeretteitől. Amíg az elítélt tisztában van vele, hogy meddig tart a büntetése, célokat tűz ki magának és tervezi a szabadulása utáni életét”

– számolt be tapasztalatairól Budai István dandártábornok, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön parancsnoka. A jogerős ítélet egyfajta megnyugvást hozhat, főleg, ha az kedvező vagy elfogadható a fogvatartott számára, és elkezdődhet a hosszú távú tervezés.

Ennek a traumának a feldolgozásában segíthet a reintegrációs tiszt (korábbi kifejezéssel, a nevelő) és a börtönpszichológus. Koday Zsuzsanna évekig az egyik országos letöltő ház intézeti pszichológusaként dolgozott, jelenleg a pszichológiai és a pszichológiához kapcsolódó reintegrációs terület szakirányítását végzi a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán. “Köztudott, hogy a büntetés letöltésének az eleje és a vége a legnehezebb” – mondta a szakember. Még inkább igaz ez azokra a letartóztatottakra, akik sokszor közvetlenül a bűncselekmény elkövetése után, “az utcáról kerülnek be”. Ezt sokként élik meg, megnő a szorongás és a depresszió esélye, idővel, ahogy hozzászoknak a bezártsághoz, az intézményi napirendhez, ez oldódhat. Ugyancsak nehéz folyamat lehet, amikor az előzetes letartóztatás alatt számot vet korábbi életével, megpróbál kialakítani egy új életcélt vagy jövőképet. “A szakemberrel folytatott beszélgetés segíthet, hogy rendezni tudja gondolatait, tisztábban lássa jövőjét.”

Évekig is előzetesben lehet valaki

Több feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy valakit előzetes letartóztatásba helyezzenek. Feltétel például a gyanú megalapozottsága, hogy az elkövetett bűncselekmény szabadságvesztéssel jár. Azt is vizsgálják ilyenkor, hogy fennáll-e szökés vagy tanúk befolyásolásának veszélye. Ugyancsak törvény határozza meg, hogy milyen hosszú lehet az előzetes letartóztatás időtartama. Legenyhébb esetben mindössze egy hónapig tart, viszont többször is meghosszabbíthatja a bíróság. Maximális hossza függ a kiszabható szabadságvesztés hosszától: ha például 3 évnél nem súlyosabban büntetendő cselekményről van szó, akkor egy év után meg kell szüntetni az előzetes letartóztatást.

A magyar jogrend sajátossága, hogy a büntetőeljárási törvény 2018-as módosítása bizonyos esetekben továbbra is lehetővé teszi a korlátlan idejű letartóztatást, például ha életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt folyik büntetőeljárás. Ez a szabályozás sérti az alapvető emberi jogokat és ellentétes az Alaptörvénnyel is – mondta Ivány Borbála, a Magyar Helsinki Bizottság rendészeti programjának munkatársa.

Megnyugvást ad, hogy tudom, mikor van vége

A Nyári-testvérek, Sándor és András négy évig voltak előzetes letartóztatásban, ami kifejezetten soknak számít. Ennyit akkor rendelnek el, ha tíz évnél súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményről van szó. Mindkettőjüket kábítószerkereskedelem miatt tartóztatták le még 2014-ben, két hete született jogerős ítélet ügyükben: Sándor 14 év fegyházat, míg bátyja 10 év börtönbüntetést kapott. Büntetésüket a szekszárdi Tolna Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben kezdték meg letölteni.

Az előzetesben eltöltött évek és a különböző kedvezmények miatt András két év múlva szabadul. “Ezért jó, ha megvan a jogerős ítélet, mert akkor az ember tudja a végét. Az előzetes egy teljes bizonytalanság. Először kapsz egy nagyobb büntetést, utána reménykedsz, hogy levesznek belőle. Ha be kell vonulnod, tudod, mennyi idő vár rád, felkészülsz” – magyarázta az idősebb Nyári testvér. Esetükben különösen sokáig elhúzódott az eljárás, mert egy hiba miatt újra kellett tárgyalni ügyüket.

“Hiába sok ez a 14 év, de megnyugvást ad, hogy tudom, mikor van vége. A saját kezemben van a sorsom” – tette hozzá öccse. Napra pontosan tudják, mikor szabadulnak, ez a dátum lebeg minden nap a szemük előtt. Nehezen fogadták el a büntetés mértékét, hiszen például Sándort 19 évesen tartóztatták le, majdnem 30 lesz, mire szabadul. “Nem élek álomvilágban, de nem gondolom, hogy annyit érdemeltem, mint majdnem egy emberölés” – mondta Sándor. Így, hogy már több mint négy évet letudtak büntetésükből, meg tudtak békélni ezzel, sokkal rosszabb lenne, ha most kéne bevonulniuk.

Nem hibázhatnak

Sokat jelentett nekik, hogy szüleik végig támogatták őket, folyamatosan jártak látogatásra. Pedig András szerint a hozzátartozókat ugyanúgy nyomasztja a bizonytalanság. “Édesanyánk is rengeteget idegeskedett, azt várta már, hogy végre mondjanak ki valamit. Kint ugyanannyi ideget nyeltek, mint mi itt bent.” Családjukon kívül senki sem várja kint őket. “A börtön szétszed mindent. Olyan, mintha meghaltunk volna.” Kapcsolattartás szempontjából is nehéz időszak az előzetes letartóztatás, mert külön ügyészi vagy bírói engedély kell ahhoz, ha valakivel beszélni akar a fogvatartott, és ennek megszerzése akár hónapokig is elhúzódhat.

Nagyban megkönnyítette az előzetesben eltöltött évek átvészelését, hogy közben elkezdték a szakácsképzést, mellette pedig a börtön konyháján dolgoznak, ami az előzetesek között pont a bizonytalanság miatt ritkának számít. A munka korán reggel kezdődik és délutánig tart, közben nem sok idejük van a kinti dolgokon gondolkodni. Találkoztak olyan elítélttel, aki fele annyit kapott, mint ők, mégis összezuhant. “Sokkal egyszerűbb, ha közben dolgozik az ember, olyan mint a fél szabadság. Szinte annyi lehetőséged van, mintha meglenne a jogerős ítélet” – mondta András.

Szerintük az is sokat számít, hogy melyik büntetés-végrehajtási intézetbe kerül az ember: mekkora a létszám, milyen munka és tanulási lehetőségek vannak. Egy évig Kecskeméten voltak elhelyezve, “az rettenetes volt” – emlékeztek vissza. Nem dolgozhattak, gyakorlatilag egész nap a zárkájukban kellett lenniük, mindössze egy órára mehettek ki sétálni. Szintén megterhelő az előzetesben lévőknek, hogy a tárgyalások miatt rengeteget szállítják őket; a Nyári-testvéreket a jogerős ítélet megszületéséig húsznál is többször szállították Kecskemétre vagy Budapestre. Mivel nincs célszállítás, ezért ilyenkor egy teljes hetet egy idegen börtönben töltöttek.

Jó magaviseletüknek és szorgalmuknak köszönhetően engedélyezték nekik, hogy annak ellenére egy intézetben tölthessék le büntetésüket, hogy Sándor fegyház fokozatú büntetést kapott. “Nem hibázhatunk, nagy bizalom volt ez felénk”. Már vannak kész terveik a szabadulásuk utáni életre; külföldön próbálnának szerencsét, ezért is tanulnak bent németül. “Csúnyán hangzik, de itt fogok felnőni. De úgyis lehet nézni, hogy lett egy szakmám, elkezdhetek egy másikat” – összegzett a fiatalabb Nyári testvér.

Luxus lett volna, ha elhagyja magát

István kilenc hónapot töltött előzetesben az egyik nagyobb fővárosi büntetés-végrehajtási intézetben. Két kiló amfetaminnal bukott le, és mivel ekkora mennyiségnél már a kereskedelem gyanúja is megállapítható, ezért végül kilenc év letöltendőre ítélték, február végén szabadul. “Ameddig nincs meg a jogerős ítélet, nem tud előre lépni az ember, mert ott lebeg a feje felett, hogy mi lesz a vége.” Az eljárás során ügyvédjének sikerült meggyőznie a bírót, hogy felesleges előzetesben tartaniuk, így kilenc hónap után átkerült házi őrizetbe.

Neki leginkább az segített ebben a kilenc hónapban, hogy le tudta magát foglalni, nem volt ideje rágódni: folyamatosan készült a tárgyalásokra, összeírta az ügyével kapcsolatos információkat, minden héten egyeztetett az ügyvédjével. “Azt mondhatom, hogy ez megtérült, mert kaphattam volna 15 évet is. Luxus lett volna, ha elhagyom magam.” Sokkal nehezebb lett volna ez az időszak, ha úgy vág neki a tárgyalásoknak, hogy nem tett meg mindent az enyhítésért.

A nyomozás miatt félévig teljesen el volt zárva a külvilágtól, nem beszélhetett egyik hozzátartozójával sem. Ezért rendszeresen pszichológushoz kellett járnia, hogy fel tudja dolgozni az ebből adódó nehézségeket. Ironikusan megjegyezte, hogy szerencsére nem volt barátnője, amikor előzetesbe került.

“A nőügy mindig nagy kereszt a börtönben, csak nem fából van, hanem betonból.”

Fiának viszont még a börtönbüntetés alatt sem engedte meg, hogy meglátogassa, mert meg akarta óvni az esetleges traumáktól.

Hasonlóan a Nyári-testvérekhez, István is igyekszik hasznosan eltölteni a börtönbeli éveket. Négy éve dolgozik a szekszárdi intézmény konyháján, a jóvátételi program keretében pedig többször tartott drogprevenciós előadásokat középiskolásoknak. Ezzel próbált meg vezekelni a múltban elkövetett bűneiért. Élvezte is ezeket az alkalmakat, mert bent kevés lehetőség van a normális beszélgetésre. “Volt, hogy keményen belekérdeztek az életembe, de nem bánom.”

Megszokásból kérik a letartóztatást

A Helsinki Bizottság kutatásai alapján Ivány Borbála úgy látja, hogy a rendőrség és az ügyészség túlzottan sok esetben “biztos, ami biztos” alapon indítványozza valakinek az előzetes letartóztatását, pedig nem áll valódi ok – például a szökés veszélye – a kényszerintézkedés elrendelése mögött. “Hiába követett el valaki súlyos bűncselekményt, a letartóztatás nem előrehozott büntetés, az ártatlanság vélelmét és a társadalom, illetve a büntetőeljárás érdekét kell mérlegre tenni – hangsúlyozta. Tapasztalata szerint a hatóságok sokszor megszokásból is indítványozzák a letartóztatást, miközben a tavaly nyáron elfogadott új büntetőeljárási törvény már az enyhébb kényszerintézkedések (házi őrizet vagy lakhely elhagyási tilalom) alkalmazását támogatná. „Bízunk benne, hogy idővel a gyakorlat követni fogja az új, progresszív szabályozást” – mondta a Helsinki Bizottság munkatársa. Ezt mutatja, hogy évről évre csökken a letartóztatásban lévők száma: míg 2010-ben 4800 letartóztatott volt, addig 2017-ben már csak 3400.