Hogy mi értelme van valódi moziban filmbemutatószerű sajtóvetítést tartani egy új tévésorozatnak, miközben simán egy linket is megoszthattak volna az újságírókkal, azt tökéletesen illusztrálta az RTL Klub Alvilágának szervezett esemény első negyedórája. 

Tétován álldogáltam a mozi előterében és a szponzorfal előtt a színészekre váró fotósokat-videósokat bámultam, amikor észrevettem, hogy F. barátom integet felém abból az irányból. Kicsit csodálkoztam, hogy F. , aki egy konkurens tévétársaságnál dolgozik, mit keres az RTL eseményén, de már indultam is feléje. Szerencse, hogy köszönésképpen nem bokszoltam mellbe valami trágárság kíséretében ahogy terveztem, mert ahogy odaértem hozzá - a mentségem az, hogy az ablakon át pont velem szembe sütött a nap és csak sziluetteket láttam - meglepve láttam, hogy ez nem is F. Na de akkor kicsoda? Elképzelésem sem volt, bár a tengerészesen jóképű fickó nemcsak igen kedves, de valahonnan kifejezetten ismerős is volt. Sőt egész nyilvánvalóan jól ismertük egymást.

Beszélgetés közben lázasan gondolkodtam, hogy ki lehet ez a rokonszenves muki. Tévés? Filmes? PR-es? Színész? Újságíró? Végül úgy döntöttem, hogy az utóbbi. Jól el is trécselgettünk, többek között azt is elmeséltem neki, hogy milyen fura volt, hogy kábé én voltam egy egyetlen kritikus, akinek tetszett az Alvilágot is rendező Ujj Mészáros Károly előző mozifilmje, az X. És hogy milyen érzés volt, amikor a bemutató után megkérték az újságírókat, hogy osztályozzák le a filmet, a rendezést és még valamit és én épp azt írtam, hogy 9-10-9, amikor észrevettem, hogy K. kritikus mellettem épp azt írja, hogy 2-3-4.

Aztán kezdődött a vetítés és az első kockákból kiderült, hogy ki volt a beszélgetőpartnerem. Schmied Zoltán, az Alvilág egyik főszereplője, aki az X-ben meg a Liza, a rókatündérben is fontos szerepet játszott.

Az Alvilág a nyitó epizód alapján nem ennyire vicces, de amennyire az első háromnegyed óra alapján meg lehet ítélni, abszolúte ígéretes sorozat. Nem saját ötletből készült, hanem - hasonlóan például az HBO Aranyéletéhez - egy sikeres külföldi széria adaptációjáról van szó, ebben az esetben a Penoza című, öt évadot megért holland sorozatéról.

Szpojlerezni még egyetlen epizódon belül sem szeretnék, de az alaphelyzet egyik fele már a címből és az első snittekből kikövetkeztethető: egy olyan, első látásra egészen szokásosnak tűnő gazdag, kortárs, háromgyerekes, a frissen bejelentett kormányzati családtámogatási  csomag célcsoportjának számító magyar családban járunk, ahol egyetlen dolog van csak, ami nem hétköznapi. A család vagyona ugyanis nem az állammal összefonódott politikai-gazdasági, hanem klasszikus drogbűnözésből származik.

A nyitó epizódban megismerjük a fontos szereplőket és megtörténik a Minden Mozgásba Hozó Nagy Drámai Esemény is. Bár a címe irtó béna - mi az, hogy Alvilág, jó, hogy nem Bűncselekmény, Erőszak vagy Törvénytelenség a címe?! - maga a szereplőbemutatás meg a cselekmény mozgásba lendítése annyira jól sikerült, hogy amikor a vége főcímbe ágyazva lepörgött a következő rész ajánlója, úgy füleltem, mint az egyszeri fideszes az Európai Ügyészség autójának távoli motorzaját hallva.

Az Alvilágnak az a szerencséje, hogy ahol a forgatókönyv nem nyújt elég támpontot, ott a príma színészek kitöltik a fehér foltokat, és néhány megszólaláson belül tudnak erős figurát teremteni. Ilyen karakter a Hevér Gábor által szuperül játszott Ervin, a sorozat abszolút főszereplőjének tűnő családanya, Nóra (Balsai Móni) bűnöző testvére. Ki ne ismerne ilyen kisköcsög / cickány típusú rejtett sarokemelős pasikat, akik a kisebbségi komplexusukat aránytalan keménykedéssel meg villantós kocsikkal kompenzálják. Ervin mondjuk tovább megy az átlagos kanegérnél és addig megy a kompenzálásban, hogy simán belelő bárkibe egy tárat, ha arról van szó.

De nemcsak ő az egyetlen ígéretes figura itt. A fiatal Gulyás Gergellyel való hasonlósága miatt baromi sokat várok a főszereplő házaspár legnagyobb fiát, Mátét játszó Miller Dávidtól, aki máris rámozdult egy hoszteszre.

Ígéretes még a Mariann-Janó (Pálmai Anna- Kovács Krisztián) házaspár, a bűnözőklán legkevésbé bűnöző lányának és egy totál debilként ábrázolt festőművésznek a kettőse.

Jó még a családfőt játszó Schmied Zoltán is, aki illúziókeltően képes adni a sármos, családkedvelő, alapvetően egészen normális, de azért valamiért mégiscsak drogkereskedelemből élő fickót. Nagyon remélem, hogy a látszat ellenére mégsem halt meg! És benne van a lehetőség a Nóra apját játszó Bezerédi Zoltán fickósan szépkorú bűnözőjében és több más családi barátban és rokonban is.

De a legígéretesebb nyilván az abszolút főszereplőnek tűnő Nóra. Ha jól értettem a nyitó epizód végét, a Minden Beindító Konfliktus az lesz, hogy miután a meghatározó férfiak börtönbe vagy kórházba - estleg hullaházba? - kerültek, pont az egész család legnormálisabb és legpolgáribb nőtagjának kell átvennie a bandafőnöki szerepet. Balsai már a bemutatkozó epizódban képes volt élő, érdekes karaktert rajzolni, ha bűnözőfeleségből lett botcsinálta bűnözőnek is jó lesz, akkor egészen klassz is lehet ez a sorozat.

Ami elsőre azért nem abban az értelemben volt jó, ahogyan egy legjobb, játékfilmszintű amerikai sorozatok azok, de mindenképpen faszán megcsinált - Ujj Mészáros Károly profi rendező, most is ügyesen kezeli a sztoriszövőszéket - működőképes, a feszültséget profin fenntartó, sőt növelő szórakoztató terméknek tűnik.

Az Alvilág látványilag nem vág gyomorba, de nagyobb baj sincs vele, sőt Szecsanov Martin operatőr egyszer-egyszer azt is megvillantja, hogy mikre lett volna képes, ha nem ilyen lenyalt kertévés látványvilágot kell hoznia. Ha adaptált is, de magyar sorozatról van szó, ezért meg kell becsülni, hogy a helyszínek és díszletek nem annyira kiáltóan hamisak, mint lehetnének, és hogy a forgatókönyv nincsen tele ordítóan kínos kiszólásokkal és életidegen fordulatokkal. Sőt az kifejezetten becsülendő, hogy - a nyitórész legalábbis - mentes volt a kínos aktualizálástól is. A magyar filmek egyik nagy gyengéje a lövöldözés és a többi jogszabályellenes cselekedet élvezhető bemutatása. Itt még csak egy ilyen jelenet volt és nagy megdöbbenésemre az sem volt kínos, de ezt azért nem szeretném elkiabálni.

Bár az Alvilág nem Trónok harca típusú egyedi, játékfilmfüzérszerű sorozat, elsőre kifejezetten működőképesnek tűnt. Ahogy felgyulladtak a fények a végén, nem arra gondoltam, hogy milyen eszközzel kínoznám meg a PR-est, aki elhívott, hanem hogy tényleg az anya lesz-e a bandafőnök, meg hogy bárcsak a nyomorult hülyének ábrázolt tápos festőt kényszerítenék valami véres kivégzésre meg és hogy milyen lehet az a Schneider, akinek ellopták a xxxx-ját (nem szpojlerezhetek!) és hogy lesznek-e szórakoztató rendőrkarakterek is. 

Első blikkre nekem úgy tűnt, hogy az Alvilág sikerének egyedül a minket körülvevő magyar valóság állhat az útjába. 

Képzeld el, hogy annak a kreatív stábnak a tagja vagy, akik feladatul kapták, hogy írjanak át a magyar viszonyokra egy sikeres holland sorozatot, ami arra a konfliktusra épül, hogy van egy családanya, aki bűnözőfeleség, de igyekszik fenntartani a normális polgári élet látszatát, majd ennek ellenére pont ő az, akinek el kell merülnie a bűnözésben, sőt egyik pillanatról a másikra egyenesen mesterbűnözővé kell válnia, mert ha nem teszi, a családja látja a kárát! Milyen család ugrik be erről bárkinek? Hát nyilván egy helyettes államtitkáré. 

A kérdés szerintem annyi, hogy az Alvilág úgy jár-e, mint a magyar álhír- és sajtóparódia-oldalak a Fidesz hatalomrakerülése óta, amióta a hétköznapi valóság szárazon előadott tényei sokkal vadabbak bármilyen gátlástalanul viccelődő paródiánál. Képes-e megrendíteni bárkit egy sima gimis anyukának kinéző drogdílerfeleség drámája egy olyan országban, ahol egy számvevőszéki vagy választási bizottsági elnök, egy legfőbb ügyész, egy tankerületi igazgató vagy akár egy közepes beosztású államigazgatási bürokrata feleségének is sokkal vadabb dolgokat kéne művelnie, ha helyettesíteni akarná a férjét, mint Alvilág Nórának?