Az oltásellenesek kiprovokálták a demokraták és a republikánusok összefogását

külföld
2019 március 06., 06:36
comments 166

Bár az elmúlt években olyan mértékben polarizálódott az amerikai belpolitika, hogy a két nagy amerikai párt szinte semmiben sem hajlandó együttműködni, az oltásellenes összeesküvés-elméleteket terjesztők működése, és az ennek nyomán kitörő kanyarójárvány most kétpárti fellépésre késztette az amerikai törvényhozókat. Kedden a szenátus egészségügyi bizottságában tartott meghallgatáson demokrata és republikánus szenátorok is kormányzati fellépést sürgettek az összeesküvés-elméletek terjesztői ellen.

Patt Murray washingtoni demokrata szenátor, akinek az államában idén már 71 kanyarós megbetegedést regisztráltak, arról beszélt, hogy a járványra egyedül az orvosok és ápolónők, az oltások és az egészségügyi ismeretek erősítése jelent megoldást. Murray szenátor a meghallgatáson amiatt panaszkodott, hogy miközben 2000-re a kanyaró lényegében eltűnt az Egyesült Államokban, most egyre gyakrabban fordul elő. A szenátor asszony szerint ez a szülők felelőssége, akik nem hajlandóak beoltatni a gyermeküket. "Noha az oltóanyag már 56 éve forgalomban van, a fiatal szülők nemzedéke egyszerűen képtelen felbecsülni, hogy ez a betegség milyen veszélyes" - mondta.

Washington amúgy az oltásellenesség egyik gócpontja, ott és a szomszédos Oregonban két olyan megye is van, ahol csaknem minden gyermek úgy megy az iskola első osztályába, hogy nincs oltása. Ez már önmagában járványveszélyt okoz, mert a nyájvédettséghez 95 százalékos oltottsági arány kellene.

Lamar Alexander, a bizottság republikánus elnöke szintén agresszív kampányt sürgetett az oltások népszerűsítésére. "Rengeteg a félrevezető vagy pontatlan információ az oltásokról, ezek a közösségi oldalakon és az online médiában egyaránt terjednek" - mondta.

Az idei év első két hónapjában a járványügyi hatóság (CDC) 11 államban 209 új kanyarós megbetegedést regisztrált. Hat helyen aktív a járvány. Kanyarós megbetegedéseket jelentettek Kaliforniából, Oregonból, Coloradóból, Kentuckyból, Illinois államból, Connecticutból, New York államból, New Jerseyből, Georgiából és Texasból.

A szenátusi meghallgatás egyik "sztárja" Ethan Lindenberger ohiói diák volt. Őt a szülei nem oltatták be, de amikor tavaly decemberben 18 éves lett és ezzel elérte a nagykorúságot, konzultált orvosokkal, és elment beoltatni magát. Édesanyja egy egészségügyi magazinnak úgy nyilatkozott: "ez olyan volt, mintha a fiam szembeköpött volna engem és azt mondta volna, hogy te nem tudsz semmit, és egyáltalán nem bízom meg benned". Ohio egyike annak a 17 államnak, amely engedélyezi a szülőknek, hogy "filozófiai" vagy "morális" okok miatt ne oltassák be a gyermekeiket. (Via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.