Előre figyelmeztették a magyar képviselőket a szlovákok, hogy az új törvény be fogja tiltani a magyar himnuszt

POLITIKA
2019 április 06., 05:45
comments 456

Ondrej Dostál szlovák parlamenti képviselővel, a jobboldali Polgári Konzervatív Párt elnökével beszéltünk a magyar himnusz éneklését betiltó törvényről.

444: Milyen támogatottsága van a szlovák társadalomban a himnusz-törvénynek

Ondrej Dostál: Külön erről nem volt közvélemény-kutatás, de azt feltételezem, hogy megosztott a közvélemény. A nacionalista szavazók egészen biztosan támogatják a külföldi himnuszok betiltását, különösen a magyarét. Közben biztos vagyok abban, hogy a demokratikus közvélemény nagy része viszont elutasítja a tiltást, ami persze nem is csak a magyarokat érinti Szlovákiában.

Mikor terjesztették be a törvényt a szlovák parlamentnek?

A javaslatot 2018 novemberében nyújtották be, az első vita pedig idén februárban volt róla.

Mennyi ideje volt a Most-Híd képviselőinek [köztük vannak a szlovák parlament magyar képviselői], hogy átolvassák a javaslatot?

November óta bármikor elolvashatták volna, de a javaslat első vitájában, idén február 6-án én külön felhívtam a figyelmet a parlamentben, hogy a törvény a szlovákon kívül minden más himnuszt be fog tiltani. Még ha nem is vették maguktól észre, onnantól tudniuk kellett volna. A második vita során, március 27-én be is nyújtottam egy módosító javaslatot, ami kivette volna a törvényből a himnuszéneklés tilalmát. Akkor a javaslat egyik támogatója, a Szlovák Nemzeti Párthoz (SNS) tartozó Dušan Tittel el is ismerte, hogy a dunaszerdahelyi DAC stadionban énekelt magyar himnusszal van a gond. Akkor egyetlen egy Most-Híd-képviselő, Peter Kresák támogatta a módosítómat, ami kivette volna a himnuszra vonatkozó részeket a törvényből. Ezután a Most-Híd képviselők megszavazták az SNS eredeti javaslatát két tartózkodót leszámítva.

Gondolja, hogy a magyar képviselők védekezése őszinte, hogy csak tévedésből szavazták meg a törvényt?

Szerintem ha tudják, hogy mire szavaznak, akkor nem támogatták volna a javaslatot, de ez nem menti őket, mert bőven lett volna idejük rájönni, hogy miről döntenek. Ez a dolguk.

Számít arra, hogy lemondások lesznek a Most-Hídnál a szavazás miatt?

Nem. Át fogják vészelni a dolgot.

Életbe lép majd a törvény? Be fogják tartatni a hatóságok?

A várakozások szerint az elnök meg fogja vétózni. Azt nem merném megjósolni, hogy a parlamentben mi lesz a törvény sorsa. A benyújtó SNS biztosan támogatja továbbra is. Az ellenzék egy része, legalább is a Marian Kotleba-féle fasiszta párt képviselői szintén örülnek a tiltásnak. A legnagyobb párt a [szociáldemokrata] SMER pozicíóján múlik minden. Most egyébként csak jogi személyek büntethetőek a himnuszéneklés miatt, magánszemélyek nem. Az eredeti verzió magánszemélyek büntetését is lehetővé tett volna, ezt a vitában erősen kritizáltam, és ki is vették a törvényből.

A Most-Híd kiléphet a kormánykoalícióból a törvény miatt, ha azt nem vonják vissza?

Nem hiszem. Ilyen csak akkor történne, ha a kormánykoalíció előrehozott választásokat ígérne be.

Mit gondol arról, hogy a magyar kormánymédiában pont azokat a politikusokat nevezik Soros-ügynöknek, akik a himnusz törvény ellen szavaztak?

A nacionalisták és a fasiszták Szlovákiában engem is Soros-ügynököznek. Ha a demokratikus jogok, a jogállam és az emberi jogok, köztük a kisebbségek jogainak védelme, és a jó szlovák-magyar viszony igénye a Soros-ügynökök ismertető jegye, akkor én egy büszke Soros-ügynök vagyok.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.