Ellenzéki képviselőnők együtt kezdeményezik a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását

Ellenzéki képviselőnők közös törvénymódosító javaslatot nyújtanak be, hogy az Országgyűlés hosszabbítsa meg az április végén lejáró kilakoltatási moratóriumot a devizahitelesek helyzetének rendezéséig.

  • Szél Bernadett független országgyűlési képviselő a kezdeményezésről azt mondta, közös céljuk, hogy egyetlen embert se lehessen kilakoltatni olyan tisztességtelen szerződések alapján, amiket már az Európai Bíróság is elmarasztalt. A magyar kormánynak nem maradt más feladata, mint hogy érvényt szerezzen ennek a döntésnek, addig pedig senki nem kerülhet utcára – mondta.
  • Varga-Damm Andrea, a Jobbik parlamenti képviselője azt mondta, az „Orbán-kormány azért nem oldotta meg ezt a kérdést, mert megszerezték a bankok egy jelentős részét, a bankok gyakorlatilag a pénzt Orbán és a kormány oligarcháinak keresik”. Szerinte ma egy magyar gyerek azért kerül utcára, hogy ők pénzt kereshessenek.
  • Bősz Anett, a Liberálisok politikus, független országgyűlési képviselő azt mondta, a kilakoltatott embereknek nem áll rendelkezésre megfelelő szociális ellátórendszer, az érdekükért ezért civil szervezeteknek kell kiállnia.
  • Kunhalmi Ágnes, az MSZP parlamenti képviselője nemzeti ügynek nevezte a devizahitelesek helyzetének megoldását, amiben a kormány szerinte csak látszólagos intézkedéseket tesz. Az egész ellenzék nevében érthetetlennek nevezte, hogy a kormány a családi otthonteremtési programmal (csok) miért egy újabb, a „nap végén a bankokat segítő” hitel alapú támogatási rendszert dolgozott ki.
  • Szabó Tímea, a Párbeszéd országgyűlési képviselője szerint a kilakoltatással sújtottak butaságból, felelőtlenségből kerültek bajba, hanem azért, mert a kormány és a bankok becsapták őket.
  • Vadai Ágnes, a DK parlamenti képviselője szerint a kormány nem jogként, hanem kötelességként tekint a lakhatásra, de ehhez nem biztosít támogatást.

A sajtótájékoztatón az Adóskamara nevű civil szervezet két képviselője is követelte a kilakoltatási moratórium meghosszabbítását és a devizahitelezés rendezését az Európai Bíróság legutóbbi döntése alapján. (MTI)

Hogy legyen, aki a következő polgármesterről is elmondja az igazat

A kormánymédia százmilliárdokból próbál túlharsogni minden kritikus hangot az országban, amikor pedig választás közeledik, felismerhetetlenre hajlítják a valóságot. Ha szerinted fontos, hogy valódi híreket is lehessen olvasni, akkor támogasd rendszeresen a 444 szerkesztőségét!

Egyszeri bankkártyás támogatás

Havi rendszeres támogatás (PayPal)

További támogatási lehetőségek.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.