A telefonjaik átadására kényszeríthetik Nagy-Britanniában a bűncselekmények áldozatait

külföld
2019 április 29., 05:35
comments 77

Telefonjaik átadására kényszeríthetik a jövőben a brit rendőrök a bűncselekmények, például a nemi erőszak áldozatait, írja a BBC. Mint írják, az angliai és walesi rendőrőrsökre már megérkeztek a formanyomtatványok, amiket ezentúl aláíratnának a bűncselekmények áldozataival. Ezen az áldozatok hozzájárulnak ahhoz, hogy a rendőrök átvizsgálhassák telefonjukat.

Ez alapján úgy tűnhet, a hozzájárulás önkéntes. A valóságban inkább erősen ajánlott, legalábbis a hatóságok azt állítják, hogy enélkül nem tudják garantálni a tettesek felelősségre vonását. Mindezt azzal indokolják, hogy az elmúlt időszakban több esetben azért omlott össze a nemi erőszak miatt emelt vád, mert már csak a tárgyalás során került elő perdöntő bizonyíték a telefonokról, amit így nem tudtak időben megosztani a védelemmel.

A jogvédők szerint ugyanakkor ha még jószándékú is a kezdeményezés, rendkívül hátrányos következményei lehetnek. A nemi erőszak az egyik leginkább elhallgatott bűncselekménytípus, az áldozatokat pedig még inkább visszatarthatja a feljelentéstől, ha az eljárás során magánéletük rejtett titkaiba is betekintést kell adniuk a hatóságoknak.

A hatóságok ez ellen azzal védekeznek, hogy állításuk szerint csak és kizárólag abban az esetben vizsgálják majd át valóban az áldozatok telefonját, ha "az ésszerű" a nyomozásban, és még abban az esetben is csak az ügyben releváns információkat fogják vizsgálni. A jogvédők szerint ez valójában "digitális motozás", a rendőrség arra kényszeríti az áldozatokat, hogy "magánéletük szentsége és az igazságszolgáltatás között válasszanak". "Semmi szükség arra, hogy egy nemi erőszak kivizsgálásához rutinszerűen megsértsék az áldozatok magánéletét" - mondta például Rachel Krys, az Állítsuk Meg a Nők Elleni Erőszakot koalíció társigazgatója. (via BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.