Április végén a Fővárosi Önkormányzat Csarnok és Piac Igazgatósága (Csapi) váratlanul kitiltott minden rendezvényt az irányításuk alá tartózó piacokról és csarnokokból. Bár a tiltás általánosan volt megfogalmazva, igazán egyetlen szervezetet érintett: a Mindspace ekkor már másfél éve szervezett rendszeresen programokat, elsősorban szombati közösségi reggeliket a Rákóczi téri csarnokba. 

A Csapi sajtónak megküldött válaszából kiderült az is, hogy a főváros alá tartozó igazgatóság azért tiltotta ki a rendezvényt, mert ugyan a a Rákóczi téri Vásárcsarnokban lévő rendezvények ismereteik szerint nem voltak politikai irányultságúak, „de fórumot adhatnak különböző politikai megnyilvánulásokra.” Ezt pedig a kampányidőszakban kifejezetten szeretnék elkerülni. Azaz a magyarázatuk szerint ugyan eddig nem érkezett semmiféle hasonló észrevétel a Rákóczi téri rendezvényekkel kapcsolatban, de mégis betiltották ezeket. 

Arról, hogy hogyan került a Mindspace a csarnokba, és mit csináltak ott, a szervezet egyik tagja, Vida Vera mesélt nekünk. 

Az elhagyatott csarnok

A Mindspace 2011-ben alakult, nonprofit szervezetként élhetőbb várossal kapcsolatos projekteket valósítanak meg. A cél általában az volt, hogy a város egy-egy pontján a helyieket bevonva gondolják újra a közterek meg a városi tér funkcióit, illetve a lehetséges viszonyokat a térhez. 

A Rákóczi térre 2017-ben egy Visegrádi Alapnál megnyert pályázat után jutottak el: a feladatuk annyi volt, hogy szervezzenek valamilyen eseményt, ami a tér fogalmára reflektál. Ebből merült fel ötletként a közismerten alul használt Rákóczi tér, és ekkor csatlakozott a projekthez Vida Vera is, aki évek óta ismerős volt a téren. A V4-es pályázatból 2017 szeptemberére létrejött a Rákócziterezés, egy négynapos eseménysorozat. A Mindspace tagjai ekkor kezdtek el foglalkozni a csarnokkal is. 

Alapvetően ugyan a Rákóczi tér érdekelte őket, de a közepén álló hatalmas épület megkerülhetetlen volt. 

Pedig Vida elmondása szerint pont az volt az egyik baj a csarnokkal, hogy a mindennapok során sokszor inkább kikerülték azt. Ő akkor már pár éve rendszeresen járt a környékre, Oltai Katával a szomszédos utcában nyitottak egy apró ruhaboltot, de általában be sem ment az épületbe, amikor át kellett szelnie a teret: a csarnok ugyanis látványosan nem működött, kongott az ürességtől, kevésbé volt lehangoló megkerülni valamelyik oldalsó utcán. 

Persze nem volt ez mindig így: a Rákóczi Csarnok évtizedeken át az egyik legpezsgőbb budapesti vásárcsarnok volt. Igaz, akkor még más idők jártak a környéken, és a Rákóczi tér a fővárosi szerencsejáték és prostitúció egyik központja volt. És Vida elmondása szerint szó sincs arról, hogy ezt az időszakot akarnák idealizálni vagy visszasírni, de azt látni lehet, hogy a környék átalakulásával a csarnok elveszítette közönségét, és egyelőre nem világos, hogyan lehetne ezen változtatni. 

A Rákóczi Csarnok eljelentéktelenedésének számos oka van: egyrészt nem tett jót a térnek a 4-es metró építésének elhúzódása. Hosszú évekig volt lekordonozva az egész tér, ekkor a csarnokot csak mindenféle oldalsó bejáratokon lehetett megközelíteni. Az árusok bíztak abban, hogy majd a metró átadása után visszatér az élet a csarnokba, de ez sem valósult meg. Egyrészt a metróállomás épülete a körút felől teljesen kitakarja a csarnokot, másrészt a metró átadásának volt még egy nem várt következménye: az új vonalnak köszönhetően sokan egyszerűen átmetróznak vásárolni a Fővám téri csarnokba. 

Szintén számíthat, hogy a tér átépítésének eredeti koncepciója még azzal számolt, hogy a csarnok előtti területre piacnapokon majd árusok költözhetnek ki, ahogy ez a világ számos városában történik a csarnoképületek előtt. Ebből végül nem lett semmi, mert a nem kerületi, hanem fővárosi fennhatóságú teret tűzoltási felvonulási területté nyilvánították, így nem lehet oda vásárokat szervezni. Így most egy funkciótlan, üres betonplacc van az épület előtt, ahol maximum néhány környékbeli srác focizik néha, más nem történik. 

A Rákóczi Csarnok ráadásul az egyik legdrágább budapesti vásárcsarnok, így a környék nyugdíjasai közül aki teheti, inkább elmegy a Teleki téri piacig, hogy olcsóbban megússza a bevásárlást. Turisták pedig nem nagyon tévednek be az épületbe, teljesen más az épület státusza, mint a Nagyvásárcsarnoké. 

Békés hülyék 

Vida elmondása szerint a 2017-es négynapos esemény kifejezetten jó fogadtatásra lelt a helyiek körében, és a termelők és árusok között is voltak, akik örültek a történteteknek, nyitottak voltak a további ötletekre. Még akkor is, ha szerinte másfél év távlatából látszik, kezdetben mennyi naiv gesztus is vegyült ezek közé. 

A Mindspace tematikus beszélgetéseket kezdett el szervezni, többek között a környéken dolgozó vendéglátósokkal, illetve a csarnokban áruló termelőkkel is leültek, hogy milyen programokba lenne érdemes belevágni. Ebből nőtt ki egy kezdeményezés, amely a környéken dolgozó fiatal kisvállalkozókat fogta össze, üzlethelyiséget biztosítva nekik, és ekkor esett egyre több szó arról is, hogy mit lehetne kezdeni a csarnokkal. 

Így indult a reggeliztetés: eleinte havonta, majd kéthetente, a végén pedig már hetente egyszer, szombatonként kipakoltak asztalokat, és bárki, aki eljött, vásárolhatott magának és a többieknek reggelire valót a csarnok árusaitól, majd azt közösen elfogyasztották. 

Vida szerint rettentően tanulságos folyamat volt ez, és egyáltalán nem úgy indult, ahogy az ilyesmit a szociológusok megálmodják: nem az történt, hogy rögtön az elején kalapos, idős bácsik jöttek oda együtt reggelizni a vászontáskás fiatalokkal. A környékbeli lakosok reakciója nagyon vegyes volt, volt, aki azt hitte, élelmiszert gyűjtenek rászorulóknak, más pedig azt, hogy ételosztás történik is. És persze voltak, akik azért ellenezték az egészet, mert azt hitték, hogy ez valami önkormányzati program, míg mások azért szóltak be, mert „sorosistákat” sejtettek a háttérben. 

De aztán pár alkalom után eljutottak odáig, hogy a helyiek megismerték az arcukat, elfogadták, hogy ez létezik: „Hamar ott tartottunk, hogy nem voltunk gyanúsak, egy idő után a legtöbben csak békésen hülyének néztek minket” – mondja Vida Vera, aki szerint érezhető volt, ahogy a kezdeti legyintés után a helyi árusoknak el is kezdett tetszeni a dolog. A sajtospultot vivő termelők például minden héten egy sajttálat adtak ajándékba a reggelizőknek, egy másik csarnokbeli vendéglátós pedig ingyen adta a szörpöket. 

A csarnok árusai a forgalmukon is érezték a fellendült szombati érdeklődést, de Vida szerint az elmondásuk alapján legalább ennyire fontos volt számukra, hogy visszatért az élet az épületbe. Az árusok és a környékbeli nyugdíjasok között is vannak, akik már évtizedek óta idejárnak, és emlékeznek még arra, milyen volt, amikor pezsgett az egész csarnok. 

A Mindspace tavaly fokozatosan ismerte meg a csarnokot, Vida szerint például érdekes tapasztalat volt a számukra, hogy belül, az árusok között is van egy szakadék: a csarnok egyik felében vannak az inkább minőségibb termékeket árusító pultok, és a másik oldal pultosai egy idő után fújni kezdtek, hogy persze, oda könnyű reggelizést csinálni, ezért a szervezet végül kivett egy üresen álló apró teret a túloldalon, és oda költöztették át a reggeliket. 

Amikor heti rendszerűséggel jöttek a reggelik, volt, hogy egyszerre akár 60 ember is ott evett, míg a délelőtt során akár 300-400 ember is megfordulhatott a programon. Ekkor már többféle kezdeményezésbe is belevágott a Mindspace, szerveztek például közösségi irodát: a reggelizéshez használt asztalokat kint hagyták egy hétköznapra, és miután meghirdették az eseményt, azt látták, hogy a szabadúszókon túl környékbeli vállalatoktól is jöttek proxykártyás emberek laptopokkal, volt, aki odaszervezte a találkozóját. 

A másik, nagyon sikeres programjuk a növénycsere volt, ami elsőre ugyan úgy hangozhat Vida szerint is, mint egy „Pinterest mood board hipszter hülyeség”, de hamar kiderült, hogy a Rákóczi tér környékén rengeteg növénymániás nyugdíjas él, és ők nagyon lelkesen vetették bele magukat a programba. Voltak többen, akik felhívták a szervezőket a saját lakásukba, hogy megmutassák a gyűjteményüket, a rendezvényt pedig végül az igények miatt növénykiállítás felé is kellett alakítani.  

Ezek voltak azok a programok, melyeknek mennie kellett a csarnokból. Hogy miért, arról a mai napig nem kapott a Mindspace semmiféle hivatalos indoklást, mint Vida mondja, ők is csak a sajtóból tájékozódnak. Ez azért is nagyon furcsa a számukra, mert előtte kifejezetten jó viszonyban voltak a Csapival. Vida korábban több szórakozóhely működtetésében is részt vett, képben volt azzal, hogy mennyire nehéz együttműködni bármiféle hivatalos intézményi közeggel. Ezért szinte meg is lepte, hogy 2017 szeptemberétől egészen idén áprilisig mennyire nyitott, támogató-baráti hozzáállást tapasztaltak. Szerinte azért lehetett ez, mert a csarnokigazgatóságnál is látták, hogy olyan dolgokat visznek a csarnokba, ami nekik is jó. 

Aztán áprilisban jött a tiltásról szóló levél, bármiféle indoklás nélkül. Mint Vida mesélte, kevéssel a levél kiküldése előtt behívta őket a csapis kapcsolattartójuk és elmondta, hogy kézhez kapott egy ilyen határozatot, de a miértjét még ő sem tudja.

Vida szerint amúgy a tiltás nem nekik a legrosszabb, ők tudnak továbbra is dolgozni máshol a környéken, szombaton például a Gutenberg térre szerveznek gyerekbulit. Rosszul akkor már inkább azok a kereskedők és termelők járhatnak most, akik amúgy nem fizetnek keveset azért, hogy a csarnokba árusíthassanak, miközben a vásárcsarnok látogatóinak száma messze elmarad a lehetőségektől. 

A mostani tiltás az őszi választásokig szól, utána elvileg elképzelhető lenne, hogy akár vissza is mehetnének, de jelenleg egyáltalán nincs kommunikáció a két fél között. A Mindspace eddigi programjai nemzetközi pályázatokból valósultak meg, a Creative Europe és a Visegrádi Alap pályázata mellett részesei egy sokkal nagyobb ívű, számos európai helyszínt összefogó Horizon 2020 pályázatnak is, amely viszonylag előrehaladott állapotban van, és szintén érintené a Rákóczi Csarnokot. Hogy mi lesz akkor, ha hirtelen nyernek az EU-tól további pénzt a csarnok modernizációjára és közösségi fejlesztésére, miközben nincs már engedélyük erre, azt nem tudják megmondani.