Panelházak szobáiban nevelik a zöldséget hajléktalan emberek számára

  • Saláta, paradicsom, eper, hagyma - ezek a zöldségek mind egy budapesti hajléktalanszálló udvarán nőnek egy kis kertben.
  • A hajléktalanszállón a legelesettebb emberek élnek, a kertet egy civil szervezet önkéntesei telepítették.
  • A palántákat az önkéntesek nevelik elő a saját otthonukban, együtt ültetik ki őket őket a kertbe a hajléktalanokkal, majd a szállólakók nevelik tovább a növényeket. A termés pedig az övék.
  • Megnéztük, miért fontos egy kiskert a nincstelenek számára, és miért dönt úgy valaki, hogy hajléktalanok számára nevel növényeket.

„Apám 902-es születésű, földünk volt, kertünk volt, így nőttem fel annak idején. A hatvanas években még a Kertbarátok Egyesületébe is jártam”.

A 69 éves Ottokár ma már nem jár egyesületbe, közel fél éve a Táblás utcai hajléktalanszálló lakója. Tavaly került az utcára a feleségével, miután egy rossz lakáscsere során átvágták, végül pedig kilakoltatták. Felesége idegösszeroppanást kapott, a férfin pedig azóta életmentő műtétet kellett végrehajtani, rossz a szíve és magas a vérnyomása is.

Ottokár nem látja túl fényesen a saját jövőjét, a célja az, hogy hosszú távra bekerüljenek egy szociális otthonba a feleségével. „Az lesz a végállomás” - mondta. Szombat délelőtt azonban mégsem ez foglalkoztatta, helyette hatalmas lelkesedéssel magyarázta, hogyan készített ágyást többedmagával a hajléktalanszálló udvarán, majd ültetett bele paradicsomot, uborkát, epret és hagymát.

„Törpeparadicsom belül, faparadicsom kívül, közben uborkák, a saláták ki vannak gyomlálva, egy araszra kell lenniük egymástól, eper egyszeri érésű, a hagymák is egy arasz távolságra vannak egymástól, így lesz majd fogyasztóképes” - mutatta az idős hajléktalan férfi. „Ez a sok zöldség a szállóé lesz” - tette hozzá.

Fotó: Halász Júlia

A Táblás utcai átmeneti szálló a belváros szélén áll, a ferencvárosi rendezőpályaudvar tőszomszédságában. Többségében mentális nehézségekkel küzdő hajléktalan emberek lakják, közel nyolcvanan. Az intézmény vezetője, Zakar Gergely ezt úgy fogalmazta meg, hogy nagyon elesett emberekkel foglalkoznak.

A hajléktalanszállók többségével ellentétben viszont a Táblásnak - ahogy a helyiek hívják - hatalmas kertje van, ennek a kertnek pedig kulcsszerepet szánnak a jövőben. „A környezet nagyon erőteljesen befolyásolja a viselkedést” - mondta Zakar Gergely. A lakók szeretnek kijárni hűsölni a kertbe, vagy dohányozni a lugasba, Zakarék pedig azt szeretnék, hogy még jobban belakják a kertet. Ezért a Budapest Bike Maffia Seeds 4 Hope programjának segítségével a helyiek zöldségkertet hoztak létre a szálló udvarán.

A zöldségek palántáit önkéntesek nevelték elő otthon, panelházban, erkélyen, ablak mellett a nappaliban. Majd az előnevelt növényeket egy májusi szombaton a lakók segítségével kiültették az ágyásokba. Innentől kezdve a hajléktalan emberek feladata lesz, hogy tovább gondozzák a kiskertet. A termés pedig az övék.

Fotó: Halász Júlia

Miért fontos valaki számára, hogy paradicsomot neveljen az otthonában hajléktalan emberek számára? Miért szeretik jobban a hagymát a szállón, mint a salátát? És miért hasznos a kiskert a hajléktalanszállón?

Itt mindenki elveszítette a sajátját, azt, amije volt

„Nekünk az a fontos, hogy meg tudjanak itt nyugodni” - magyarázta Zakar Gergely. Sokan komoly problémákkal küzdenek, nehéz beilleszkedniük, ebben segíthet a kert. A közösségteremtés ebben az esetben ugyanolyan fontos, mint maga a zöldség. A lakókkal a szociális munkások dolgoznak egyénileg, mindenki próbálja megoldani az életét. A kertészkedés viszont csoportfoglalkozás, ahol pozitív élmények érhetik őket. Akár akkor, amikor az önkéntesekkel együtt dolgoznak az ültetésen, vagy akkor, amikor hétköznaponként-hétvégenként lejárnak a kertbe együtt locsolni a növényeket.

Zakar GergelyFotó: Halász Júlia

A májusi ültetés nem az első alkalom volt, hanem már a második. A Budapest Bike Maffia önkéntesei másfél hónappal ezelőtt jártak először a Táblásban, akkor rakták össze az ágyásokat. Raklapkeretes megoldásra volt szükség, a föld ugyanis egyszerűen nem elég jó ahhoz, hogy abban megteremjen a zöldség. Ezért bélelt magaságyásban ültették el a hagymát és a salátát. Most pedig egy közös reggeli keretében leszedték a termést, és a lakókkal együtt közösen megették. Majd elültették az új palántákat.

„Jó érzés, hogy vannak aktivisták, akik csinálják, van egy kis mozgás, vannak érdeklődők” - mondta Ottokár.

Ő egyike azoknak a lakóknak, akik az elmúlt hónapban rendszeresen gondozták a kertet. „Locsolni kellett főleg, hogy ki ne száradjon, ezért nőtt meg ennyire a saláta, az eper is kezd világosodni, kis eprek is nőnek. Vigyáztunk rá, hogy szép legyen itt, hiszen ez a szállónak is a szépsége” - mondta.

OttokárFotó: Halász Júlia

„Az itteni emberek nagyon örülnek neki, ha kapnak egy kis adományt, és nagyon hálásak a segítségért, itt sorskivetett emberek vannak. A kedvesség fontos, mert jó érzés. Itt mindenki elveszítette a sajátját, azt, amije volt, ezért fontosak a jó érzések” - magyarázta az idős hajléktalan férfi.

A Seeds 4 Hope projektet Kovács Endre és Zsolnai Viktória találta ki. Kovács szerint a kiskert azért jó, mert gyorsan átpörög, a lakók fél éven belül már a saját maguk által termesztett zöldséget ehetik. A magaságyások miatt gyomlálni is alig kell, inkább csak locsolni, majd szüretelni.

Kovács EndreFotó: Halász Júlia

A palántákat az önkéntesek lényegében bárhol elő tudják nevelni. „Érzékenyítésnek remek, kijövünk, együtt alakítjuk ki a kertet és együtt ülünk le az asztalhoz” - mondta Kovács. Van is túljelentkezés, idén tavasszal négy hajléktalanszállón és két gyermekotthonban alakítottak ki kerteket. Ezek egyike a Táblás utcai szálló.

„Talán így érzik, hogy nincsenek elfelejtve, és a szakadék nem lesz annyira mély köztük és azok között, akiknek van háza” - mondta Gabi. Az isaszegi lány rendszeresen önkénteskedik, ha a munkája és a tanulmányai mellett ráér, ide pedig többek között azért jelentkezett, mert a kertészkedés is érdekelte.

GabiFotó: Halász Júlia

Gabi március óta nevelt otthon paradicsompalántákat a teraszon, egy-egy pohárban. Ezeket hozta magával a Táblás utcába szombaton elültetni. Azért otthon sem lesz hiány belőle, kedvet kapott hozzá, és már több mint száz palántája van.

„Olyan, mintha az embernek kellene a víz, csak most a növénynek fontos” - magyarázta Józsika, miért fontos rendszeresen locsolni a kiskertet. A férfi fél éve él a Táblásban, előtte más hajléktalanszállón lakott. Szerinte jól jönnek a növények, a hagymát és a paradicsomot is jó megenni, ingyen van, bolt pedig amúgy sincs a közelben.

Józsika és a haverjaFotó: Halász Júlia

Most van belőle lakoma és szendvics is - mutatott körbe Józsika a szombati reggeli romjain, ahol az előző havi termést ették meg. Megéri - mondta. Mellette a hol Pityunak, hol Laza bácsinak becézett haverja bólogatott evés közben.

„Én azt sem tudom, mi van benne” - nevetett az asztal túloldalán Marika. Az idős asszony megszakításokkal, de már 7 évet lehúzott a Táblás utcában, most Ancsa barátnőjével jóízűen szendvicseztek az udvaron. „Az a baj itten, hogy nincs a közelben egy bolt” - mondta.

MarikaFotó: Halász Júlia

A hagymára mindenki rámozdult

Zakar Gergely szerint nem egyszerű bevonni a hasonló kezdeményezésekbe a lakókat, ez is lassan és nehezen indult. „Nem a locsolókanna nehéz nekik, hanem a tartós kötelezettségvállalás” - mondta a szociális munkás András, aki az elmúlt hónapban a kiskert gondozását felügyelte. Néhányan azonban így is hozzá csapódtak, és szívesen segítettek.

„Mindenféléről beszélgettünk közben, elmesélték, milyen volt, amikor gyerekkorukban csinálták ezt otthon” - mesélte András. Szerinte fontos, hogy ilyenkor  van lehetőség oldottabb beszélgetésekre. „Alapvetően itt azért jogviszonyok, rendszer van, de egy semleges környezetben egy palánta mellett tudunk mindenféléről beszélgeti” - magyarázta.

András szerint idő kell hozzá, hogy igazán a magáénak érezze mindenki a kiskertet, és az sem ártana, ha olyan dolgok kerülnének bele, amit az adott szállón lakók jobban szeretnek.

„Nekik a növények között is vannak különbségek, a hagymára mindenki rámozdult, a saláta népszerűsége pedig igencsak lapos volt. Ez a napi tevékenységeiktől függ, salátát ritkán használnak, a hagyma viszont egy egyszerűbb rántottához is jól tud jönni” - mondta.

Betti már sokadik éve tagja egy közösségi kertnek, ő a párjával egy 60 négyzetméteres panellakásban nevel több száz palántát. A közelmúltban döntött úgy, hajléktalan embereken is segíteni szeretne, a két dolgot pedig összekapcsolja.

„Behozták ezt a legutóbbi hajléktalantörvényt és feldühített a hozzáállás. Elkezdtem gondolkodni, hogyan lehetne ezzel szembemenni, és arra jutottam, miért kellene nekik az utcán lenni, ha egy kertben is lehetnek” - mondta. Így jutott el a Bike Maffiáig, majd végül a Táblás utcába.

BettiFotó: Halász Júlia

„A kertnek terápiás, stresszkezelő hatása van, akár már a gyomlálásnak is” - magyarázta Betti. „Hátha így a gondolataikat el tudják kicsit terelni, ráadásul meg is tudják enni a termést, ami külön hasznos” - mondta. Szerinte az elmúlt egy-két hónap azt bizonyítja, hogy ez működik. Öt kiló saláta termett és egy kiló hagyma, ez azt jelenti, hogy foglalkoztak vele.

„Úgy illik, hogy ha az embert meghívják egy reggelire, akkor valamit kell tenni cserébe” - mondta Gyula. Ő az elmúlt hónapban alkalmanként locsolta a kertet, most azonban odament, hogy segíteni szeretne, így pár kapavágást ő is tett. Azt mondta, többet most nem vártak tőle, voltak ott elegen. „Jó, hasznos dolog ez itt. Nem csak magamnak csináltam hanem másnak is” - tette hozzá. Aki többet törődött a kerttel, azoknak pedig szerinte biztos jól esett, hogy ízlett nekik a reggeli.

GyulaFotó: Halász Júlia

„Tök jó dolog segíteni más embereknek, akiknek rosszabb a helyzete, de nehéz erre lehetőséget találni” - magyarázta Klára. Ő a belvárosi lakásának az erkélyén termeszt paradicsomot már évek óta, így nem esett nehezére a palántanevelés. A Táblás utcai programban azt tetszett neki, hogy nagyon közvetlenül megtapasztalta, hová jutnak célba a palántái.

„Az egy dolog, hogy valaki pénzt kér az utcán, és eleve nem tudom lekövetni, hogy tényleg az övé marad-e és arra költi-e, amire szüksége van, de itt tényleg oda jut, ahová kell” - mondta.

KláraFotó: Halász Júlia

Hajléktalanszállón sem járt még korábban, csak most. „Nem tudom, máskor milyen, most békésnek érzem a légkört, a dolgozók segítőkészek és a lakók is nyitottak” - mondta Klára. Többen megszólították, érdeklődtek például a gyermeke után.

A lakók közül többen is azt mondták, szeretnék tovább gondozni a kiskertet, a Budapest Bike Maffia pedig azt tervezi, hogy később téliesíteni is fogják. Sőt, tovább is szeretnék gondolni a kert-koncepciót a Táblás utcai hajléktanszálló kertjében pedig még az idén szeretnének létrehozni egy szociális szabadidőparkot.

„Szeretnénk kialakítani olyan helyeket, ahová az emberek ki tudnak mozdulni, hogy ne csak a szobájukban tévézzenek, hanem legyen lehetőségük közösen programokon részt venni. Ez fontos a reintegrációjuk szempontjából, és hogy méltóképpen tudják élni az életüket” - mondta Havasi Zoltán, a Budapest Bike Maffia alapítója.

Havasi ZoltánFotó: Halász Júlia

Főzőhelyeket fognak kialakítani, mellettük pedig sportpályákat, például lengőtekét, kosárlabdapalánkot, sőt, még egy merevfalú medencét is. Ha pedig az élménypark sikeres lesz, akkor más szállókon is kialakítanak hasonlót.

Május 18-án szombaton a Budapest Bike Maffia adománygyűjtő fesztivált is szervez Charity Fest néven, melynek bevételét három civil szervezet között osztják fel. A BAGázs Egyesület a Közös a játék, a Tetovált Állatmentők Állatvédelmi Egyesület az EB-rehab program, a Budapest Bike Maffia pedig az említett Szociális Szabadidőpark megvalósítását tervezi az összegyűlt adományokból.