Akadt egy republikánus képviselő, aki vádat emelne Trump ellen

külföld
2019 május 19., 06:15
comments 132
Justin Amash, az első republikánus képviselő, aki vádat emelne Donald Trump ellen.
photo_camera Justin Amash, az első republikánus képviselő, aki vádat emelne Donald Trump ellen. Fotó: J. Scott Applewhite/AP

Pártja képviselői és szenátorai közül elsőként Justin Amash michigani republikánus képviselő a Donald Trump elleni alkotmányos vádeljárás pártjára állt. Pedig Amash még csak nem is a republikánus establishment tagja, nem mérsékelt politikus: 2010-ben a Tea-party lázadás részeként választották meg, a párt jobboldalához tartozik.

Mégis, Robert Mueller jelentését elolvasva arra jutott, hogy Trump igenis akadályozta az igazságszolgáltatást, vagyis megérett a helyzet arra, hogy vádat emeljenek az elnök ellen. Mint mondta, a jelentésben leírt bizonyítékok alapján "minden kétség nélkül bárki ellen vádat emelnének, aki nem az Egyesült Államok elnöke".

Amash bejelentésének egyelőre csak szimbolikus jelentősége van. Ő a képviselőházban szolgál, amelyben a demokraták többségben vannak, vagyis a republikánusok támogatása nélkül is képesek dönteni. De a képviselőház az alkotmányos vádeljárás szabályai szerint csak a vádemelésről dönthet, az elnök bűnösségét már a szenátorok ítélik meg. A szenátusban viszont egyrészt kétharmados többséggel dönthetnek az elnök bűnösségéről, másrészt ott eleve biztos többsége van a republikánusoknak, akik ott egyelőre egységesen kiállnak elnökük mellett. (Via The Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.