Trump beszólt a Foxnak, amiért több demokratát hívnak fellépni, mint republikánust

Pennsylvaniában tartott nagygyűlést hétfőn Donald Trump, és többek közt szóvá tette azt is, hogy az amerikai konzervatív média fellegvára, az ő kedvenc tévécsatornája, a Fox News újabban helyet ad a Demokrata Párt prominenseinek, és a 2020-as elnökválasztásra aspiráló jelöltjeinek. 

A Fox rendszeresen tart lakossági fórumokat, ahol a közönség kérdéseket tehet fel a vendégeknek. Az elmúlt hónapokban több és több demokrata jelölt élt ezekkel a lehetőségekkel, felismerve azt, hogy népszerűségük érdekében muszáj nyitniuk a republikánus érzelmű szavazók felé. Trumpnak nem tetszik a dolog, sőt már-már konspirációt sejtetett a háttérben: 

„Mi folyik a Fox News-nál? Több demokratát mutatnak, mint republikánust. Valami furcsa dolog zajlik a Foxnál, valami nagyon furcsa! (...) Valakinek el kell magyaráznia nekem ezt a Fox-dolgot” 

Az ügyben megosztott a Demokrata Párt is. Bernie Sanders vermonti szenátort 2,4 millióan nézték, miután áprilisban elfogadta a Fox meghívását, ahogy Peter Buttegieg is. Elizabeth Warren viszont inkább nem élt a lehetőséggel, és gyűlölködőnek nevezte a csatornát. 

Amy Klobuchar minnesotai szenátor rendszeres vendég a Foxon, és elfogadta a tévétársaság meghívását Kirsten Gillibrand New York demokrata szenátora is. Az egykori texasi demokrata képviselő, az elnöki posztra szintén bejelentkező Beto O'Rourke, Cory Booker New Jersey-i szenátor és Julian Castro is azt nyilatkozták, hogy elfogadják a felkéréseket. (AP)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.