Egyre több pénz vándorol Habonyék londoni tanácsadócégéhez

Habony Árpád és Orbán Viktor a 2010-es választás eredményvárójánFotó: Orbán Viktor/Facebook

2016-ban hozta létre Habony Árpád nem hivatalos miniszterelnöki súgó és a 2018-ban elhunyt Arthur J. Finkelstein kampánystratéga közös tanácsadó vállalatukat.

A Népszava kedden arról ír, hogy a Danube Business Consulting Ltd. azóta egyre csak gyarapodik: 2017-ben még csak 308 ezer font bevételt könyveltek el, tavaly már 100 ezerrel többet, 408 ezret, ami nagyjából 149 millió forintnak felel meg. Ezzel párhuzamosan ugyan a vállalat kötelezettségei is nőttek, de a teljes tőkeállomány így is 45 ezer fonttal több lett, mint egy évvel korábban. 

A Danube Business Consulting az amerikai tanácsadó halálával tavaly teljes egészében Habonyra szállt. Ez a cég a központja a kormány nemzetközi médiaterjeszkedésének is. Ugyan nem közvetlenül a Danube hajtja végre a felvásárlásokat, de úgy tudni, hogy a magyarral baráti viszonyt ápoló kormányokkal rajtuk keresztül ad tanácsot a tanácsadói csapat (amit a Figyelő volt főszerkesztője, Lánczi Tamás vezet).

 A vállalatnak van továbbá 40 százalékos tulajdonrésze a nemrég indított, a magyar kormány „nemzetközi politikai elképzeléseit” terjeszteni hivatott V4 nemzetközi hírügynökségben is. 

A Népszava megjegyzi, hogy Habony egyre kevésbé aktív a magyar médiapiacon, különösen azóta, hogy minden kormánypárti médiatulajdonosnak fel kellett ajánlania médiatermékeit a központi kormányzati médiaalapítvány, a  Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány részére. (Népszava)

Vannak olyan időszakok, amikor kulcsfontosságú, hogy mindenki gyorsan megbízható információkhoz juthasson. Mi a 444-nél minden nap ezen dolgozunk.

Amennyire tőlünk telik, igyekszünk segíteni eligazodni ebben a gyorsan változó, bizonytalan helyzetben.

De ehhez nekünk is szükségünk van a ti segítségetekre. A lap már eddig is csak a ti támogatásotokkal tudott működni, és a most következő időszakban ez várhatóan még inkább így lesz. Ahogy lelassul a gazdaság és az élet, teljesen érthető módon kevesebb lesz a hirdetés is.

Nekünk viszont most kell a legjobban teljesítenünk, amikor a legnagyobb szükségetek lehet ránk. Hogy a legpontosabb információk birtokában tudjatok döntést hozni a saját életetekről, egészségetekről, biztonságotokról.

Ezért arra kérünk, hogy ha teheted, támogasd a munkánkat. Akár néhány száz forint is számít.

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.